Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Ti mit tennétek, ha egy...

Ti mit tennétek, ha egy diploma után jönnétek rá, hogy nem is vagytok a jó területen?

Figyelt kérdés

Ne haragudjatok, ha rossz a topik, nem tudom, hova fér ez be igazán.


Idén szereztem meg egy alapszakos diplomát a bölcsészkaron. Tényleg szeretem, amit tanulok, annak ellenére, hogy az utolsó félévem kiégetett, mégis megcsináltam maximálisan. Fel is vettek mester szakra, amitől megkönnyebbültem jócskán, hogy huh, jó helyen vagyok, de egyre inkább érzem, hogy nem lesz jó. Annyira kiégtem az utolsó félévben a tanulástól, minden egyes nagyobb dolog előtt zombimódba kapcsoltam, mini-kríziseket éltem meg, minden bajom volt, és egyszerűen lelkileg is megviselt. Nem vagyok benne biztos, hogy tudom még ezt folytatni.


Másfelől az utóbbi években egyre erősödött bennem az érzés, hogy emberek közt, emberekkel szeretnék foglalkozni. Nem tudom, még pontosan mit és hogyan, de úgy érzem, boldogabb lennék. Egyszerűen nagy az igényem az emberekre, és akkor érzem magam jól, ha másokkal törődhetek. Ha nem lettek volna retek jegyeim biológiából, pszichológiát is szívesen tanultam volna, de nem szerettem volna a bioszos téma miatt valószínűleg.


Még friss az élmény, de voltam egy egyszeri diákmunkán, egy versenyen kellett segítenem, miközben osztogattam frissítőt, akit csak tudtam, folyamatosan biztatnom kellett, megdicsérni, hajrázni, és isteni jól esett. Az is, hogy drukkoltam, és az is, ahogy fogadták az emberek, ahogy megköszönték, visszamosolyogtak. Voltak gyerekek is köztük, tőlük is olvadoztam, ahogy jól esett nekik a dolog. Annyi energiát éreztem utána magamban, hogy egyáltalán nem érdekelt, hogy amúgy egy rakat szerencsétlenségnek érzem magam az idő nagy részében, úgy éreztem, hogy ezt kellene mindig csinálni, emberek között lenni és velük foglalkozni.


Az a baj, nem tudom megfogalmazni, hogy pontosan milyen munkára, jövőre vágyok, csak úgy érzem, hogy a következő két évem így el fog menni valami olyasmire, amivel nem szeretnék később foglalkozni, miközben az államilag támogatott féléveim elúsznak.


Szerintetek érdemes lenne más szakokat megnéznem és átgondolnom a mestert, vagy inkább csináljam meg, és utána gondolkozzak el, hogy merre.

Amúgy nem vagyok már olyan fiatal se, 22 múltam, szóval szeretném már megtalálni a helyem.


Előre is köszi, főleg ha még végig is olvastátok ;)



2017. aug. 6. 18:39
 1/7 anonim ***** válasza:
Milyen szakon végeztél pontosan? Így elsőre ami csípőből jön, ha bölcsész vagy, akkor próbálj a tanári hivatás felé elmozdulni, amennyiben lehetséges persze.
2017. aug. 6. 19:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
Hasonló cipőben járok, de igazából az én esetemben a képzéssel volt baj. sok mindent elvártak tőlünk, amit meg sem tanítottak. Egy csomó állás, azért kiesik nálam, mert XY programot nem tudok használni, mert nem volt rá lehetőségem megtanulni, hiszen nem tanították az egyetemen. Szarügy.
2017. aug. 6. 19:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:

Mit tanultál? Miért nem tudsz bölcsészdiplomával emberekkel foglalkozni? Szakosodj.

A diákmunkából nem vonnék le nagy következtetést, eleve lelkes embereket biztattál és adtál nekik inni. Szerintem nem egyszerű emberekkel foglalkozni, én mindig azt csináltam, de minden munkának van nemszeretem része meg jó is.

2017. aug. 6. 19:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
Milyen alapot végeztél és milyen mesterre mész? Így nem tudunk tanácsot adni. Sok olyan hely van ahol csak egy diplomát kérnek és emberekkel foglalkozhatsz, lehet hogy jobb lenne minél előbb munkába állnod. Milyen pluszt ad neked az a mester karrier szempontjából? Ne azért tanulj tovább mert "ez a szokás", döntsd el mit akarsz és ha ahhoz épp kell egy mester akkor hajrá.
2017. aug. 6. 19:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 A kérdező kommentje:

Magyar szakon végeztem. Tanári pálya annyira nem vonz, főleg mivel nehezen bírom, ha valaki nem tud valamit, és nem bírom felfogni, hogy nem lehet valamit megérteni. Azért ezek nem tipikus tanári jó tulajdonságok :)

De köszönöm a válaszokat :)

Hát, valahogy biztos ezzel is lehetne mit kezdeni, de fogalmam sincs, hogy mit.

2017. aug. 6. 19:57
 6/7 A kérdező kommentje:
A mester lényegében nem tenne hozzá sokat, megmondom őszintén :/
2017. aug. 6. 20:15
 7/7 anonim ***** válasza:

Milyen mesterre mész? Egyébként a tanári pálya pont az amiben sokat foglalkozol emberekkel úgyhogy nem értem a problémát. A magyar mellé még nem tanultál valamit?



Ha tényleg ennyire nem jön be a tanári akkor hanyagold azt a mestert, azt az időt amit arra fordítottál volna pedig fordítsd arra, hogy megtanulj egy új idegennyelvet. A multik sokat fizetnek idegennyelv+diploma párosításért.

2017. aug. 6. 20:24
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!