Ti hogy éltétek meg a kamaszkort? Nehéz időszak volt?

12-13 éves koromban elválltak a szüleim. Én apámmal maradtam, de ő leginkább távol dolgozott, így nővéremmel éltem. Pokol volt, soha nem kedveltük egymást. Mindennaposak voltak a veszekedések. Suliban nem voltak barátaim, majd jött a szakmumkás suli, az még rosszabb volt. Négy évnyi kínlódás. Jól tanultam, de folyton csesztettek az osztálytársaim és ki voltam közösítve, barátok pedig továbbra sem voltak. A csajok? Leszartak, ezzel tovább rombolva az egyébként is romokban heverő önbecsülésem. Reggel suli, du haza, otthon pedig a videójátékokba temetkeztem. Lóvé semmi, egy-egy motoros találkozóra jutottam el, persze bussza. Motor? Ne viccelj, pedig 500 ezer forint nem sok (mai szemmel), heti öt ezret osztottam be kajára. A gondolataim nagy részét a lányok és a motorok töltötték ki. Aztán nővérem elköltözött, egy kicsit jobb lett a helyzet otthon. Ezután kb 15 éves korom óta egyedül élek. Apám havi egyszer jött haza egy hétvégére. Sulinak vége lett, nagy megkönnyebbülés volt, hogy nem kell bejárni abba az osztályba. Ezután egy évig nem volt melóm, majd elköltöztem egy családi vita miatt. Most Budapest mellett lakom és nagyjából rendbe jött az életem. Az említett 500 ezres motort most egy havi fizetésemből meg tudnám venni, de lakásra gyűjtögetek. A nőkkel továbbra sincs szerencsém. Valamiért nem vesznek komolyan, úgy érzem. Ez lenne a sztori röviden.

Jó kérdés. Én nem kezdtem el divatból cigizni, stb... Azért mindig jó cuccokban jártam. Amikor még nem terjedtek el az okostelefonok, nekem már akkor ipod touch-om volt. Azt se tudták mi az. Senkinek nem volt érintős kutyüje. Amikor a többiek autóra vizsgáztak, akkor én motorra, majd autóra, majd nehéz gépekre. Szóva elég kívülálló voltam és gondolom ezek miatt nem kedveltek. Meg amúgy sem találtam velük a közös hangot. Semmi közös érdeklődésünk nem volt. Továbbá iszonyú gyerekesek is voltak. De érdekes, hogy négy évvel később az egyik megkeresett, hogy segítsek munkát keresni neki. Hát nem valószínű...