Tényleg igaz, hogy a közepes tanulók lesznek később sikeresebbek, mint a kitűnők?

Az iskola az egy eléggé izolált környezet, adott elvárásokkal és szabályokkal. A való élet pedig teljesen más. Ezért lehet az, hogy valaki az egyikben boldogul, a másikban pedig nem.

Továbbá azt is tapasztaltam, hogy aki tényleg top tanuló, az annyira elbízza magát, hogy az első pofon a való életben padlóra teríti.

Ettől függetlenül nem egyértelmű hogy aki közepes tanuló, az majd sikeres lesz az életben és fordítva.

Én nem feltétlenül vagyok ebben annyira biztos. Én közepes, átlagos tanuló voltam általános és középiskolában. Nem azért, mert nem ment volna jobban, hanem sokszor nem érdekelt. Ez is meg is látszik az általános intelligenciámon sajnos, ami a törit és az irodalmat illeti. Sosem tudtam lenyelni ezeket a "meseórákat", már ott látszott, hogy ez nem az én utam lesz. A reál tárgyakat sem volt kedvem tanulgatni, amit felfogtam azt felfogtam, amit nem, azt hagytam. Ez azt eredményezte, hogy 3-as, 4-es voltam mindig mindenből.

Aztán az egyetemen a logikus, gyakorlatias tárgyakat már sokkal jobban szerettem, ezek nagyon jól mentek. A meséket megint ott lógtam el, ahol tudtam.

Mérnök vagyok, vezető beosztásban és azt gondolom jól boldogulok. Sikeresnek érzem magam, bár más lehet nem mondana annak. :) Nem vagyok milliomos egyelőre és jó eséllyel soha nem is leszek, de szakmailag jó helyen járok azt gondolom.

Az egykori kitűnő tanulóink többnyire kutatók lettek. Elméletibb emberek, ami azt eredményezi, hogy kevésbé értetik meg magukat az egyszerűbb gondolkodású emberekkel. Így elképzelhető, hogy nem lennének jó vezetők, de ez sok összetevős szerintem. De van olyan is, aki orvos lett, vagy tanító. Ezek a szakmák nem azok, amikben fiatalként kifejezetten sikeresnek lehet lenni szerintem. Legalábbis nem látványosan.

Én jeles, illetve fősulin jó tanuló voltam, illetve ott is a két legjobb tanuló közül voltam az egyik. Azt figyeltem meg és tapasztaltam munkahelyeken hogy alkalmatlan voltam alkalmazottnak, mert bizarr volt számomra hogy mások parancsolnak és valakinek beosztottja vagyok. Viszont akit úgy rúgdostak át kettessel, belőle meg kitűnő alkalmazott lett. Mikor megkérdeztük tőle osztálytalálkozón hogyan bírja a kizsákmányolást, csodálkozva visszakérdezett hogy hol van itt kizsákmányolás. Számára kánaán az hogy mások megmondják neki mit csináljon és nem kell gondolkodnia, nem kell aggódnia, vagy saját bevételi forrást kitalálnia, létbiztonságban élhet. Tréfásan még úgy is fogalmazott hogy ő olyan mint a lovak, ha végigvágják akkor húznia kell az igát és nem kell agyalnia semmin, a megélhetést meg elé dobják.

Míg én meg a saját otthoni bevételi forrás létrehozásában találtam meg a kánaánt. Vagyis a szóban forgó okosak lehet hogy jobban szeretnek szabadok lenni, a saját életük urai lenni. Valószínű egyrészt azért mert tudják hogy képesek rá.

Olvastam én is egy ilyen cikket.

Ha visszagondolok az én egykori osztálytársaimra, akkor a cikk nem teljesen fedi a valóságot.

Akik 5-ös tanulók voltak, azoknak kb a fele elment egyetemre, el is végezték, jól keresnek. A másik fele lemorzsolódott, váltogatják a munkahelyeket, nem igazán boldogulnak...

A közepes tanulók általában mind fizikai munkát végeznek (szerelő, esztergályos, gumis, bolti eladó, gyári munkás stb...) de van olyan akiből vállalkozó lett és egész jól él.

A kifejezetten rossz tanulók nagy része egyik napról a másikra él, közmunkások, napszámosok lettek, de közülük is van aki kitudott törni és profi szakember lett.

Inkább azt veszem észre, hogy akit támogattak a szülei (nem csak anyagilag) az sokkal többre vitte. Aki eleve rossz családi körülmények között nőtt fel, rossz példát mutattak neki és magától nem volt annyi motivációja hogy ebből kiakarjon törni, az megmaradt azon a szinten, mint a szülei.

Kedves Kérdező,

az előttem szóló válaszokba nem kívánok belekötni, mindnek igaza van. Komolyan.

Amit a kutatás nem vizsgál, viszont -személyes megfigyelésem szerint- a való életben döntő, az a motiváltság. Amennyire láttam a környezetemben, az iskolai teljesítmény v annak hiánya nem korrelál a későbbi ún. sikerekkel. Ami számít, az az, h az jól beszabályozott és egyértelmű visszajelzést adó iskolai kereteken túllépve/azokból kinőve az életben mit is akar kezdeni magával az illető.

Szerintem nagy általánosságban nem igaz, de igazából átlagot sem nagyon lehet vonni.

Ha csak saját magam nézem, egyetemen elég sikertelen voltam, leginkább azért mert egy nekem nem fekvő területen próbálkoztam évekig (építész). Majd megtaláltam magam a kivitelezés világában, ott is irodán belül,vagy akár terepen és egyszerűen fekszik nekem a dolog.

Persze ehhez azért kell egy alap értelmi szint, hogy ne legyek tök hülye és kell egy elhivatottság is, hogy kitartsak magam és a munkám mellett.

Mellette meg ott van egy csomó ismerősöm, akiknek egyszerűen az értelmi szintje, kitartása nem ér fel addig hogy sikeresek legyenek. Persze a világ szidása megy nekik, de ha valamibe 5 percnél tovább kell erőt fektetni akkor azt otthagyják.

Az igazi sikerhez meg egyszerre kell egy okos ember esze, meg egy "rossz gyerek" karizmája, hogy értsd is amit csinálsz és kapcsolatokat is tudj építeni.

Amúgy nagyon egyet tudok érteni az előttem szólókkal is.

18:15-ös elmondására például.

Én magam is alkalmazott vagyok, és bennem megvan a kettősség, hogy egyik oldalról rühellem mikor irányítanak, rám sóznak apró-cseprő feladatokat, jobban szeretem a "nagy dolgokat" csinálni. Máskor meg elakadok és olyankor meg egyszerűbb az élet hogy ott van felettem valaki aki megmondja mit csináljak és hogyan.

18:28-össel is egyetértek a szülői támogatással kapcsolatban.

Megfelelő példamutatással, irányítással gyakorlatilag bármit lehet nevelni egy gyerekből. Elég megnézni a nagyobb sportolókat, a többségüknél ott volt egy szülő, edző, valaki aki hajtotta és dolgoztatta őket a sikerért. Én például alkoholista apa mellett nőttem fel, egész életemben azt hallgattam hogy egy senki vagyok aki semmire sem viheti, így még sok esetben akkor is kételkedem magamban amikor mások egyértelműen a tudtomra adják, hogy jól csinálom amit csinálok. És amint egy pillanatra semleges visszajelzést kapok, azonnal úgy érzem hogy valamit elrontottam és nem vagyok elég jó.

Pedig valahol az is a siker titka, hogy képes vagy ignorálni akár a saját hibád is. Én legalábbis ezt látom. A sikeres emberek nem emésztik magukat, nem agyalnak hosszan azon hogy mit hol rontottak el, hanem akár ráfogva valamire azonnal túllépnek rajta.