Nem érzitek úgy, hogy betört, megtört titeket a társadalom?

Nem érzem. Mindig is angol nyelvű országban szerettem volna élni, úgy gondolom ennek nincs sok akadálya, bár tény, hogy színvonalas munkahelyhez jó angol tudás kell, minimum. Van, aki beéri mosogatással, én nem.

Sokan támadnak emiatt, hogy miért nem érem be, mit képzelek magamról. Azt képzelem, hogy egy normális színvonalú életet szeretnék élni, nem egy dohos kisszobában lakni negyedmagammal.

Itthon sincs rossz sorom, de az emberek mentalitása borzasztóan zavar. Azt hiszem épp azoké, akiket megtört a társadalom, akik saját maguk árnyékaként élik a mindennapokat, és rosszul vannak a gondolattól, hogy mások szeretnének többet is az élettől.

Mindig is reménykedő/cselekvő típus voltam, a jobbra törekszem, persze a határokon belül amit a lehetőségeim engednek.

Sokan férjhez mennek a cél érdekében, én próbálom önerőből összerakni az életem, hogy ne másoktól függjön a boldogságom, jólétem. Ezt is sokan furcsának találják.

35N

Soha nem érdekelt ez a manapság már divattá vált, legyünk egyediek, törjünk ki a rendszerből felfogás.

Mivel elfelejtjük, hogy milyen sok dolgot köszönhetünk a rendszernek, amiben élünk.. ami szabáyokat hoz.

Szabályok nélkül anarchia lenne.

Mégis milyen szigorú szabályok vannak? Én nem tudok olyanról, amit ne lehetne betartani minden gond nélkül.

Orvosi diploma... aki odamegy, az általában okkal teszi.

De arra sem kényszerít senki, hogy hagyd ott a képzést és menj el egy másik szakra.

Csak beképzeled, hogy kötelező volna..

Én nem érzem, hogy lenne ilyen nyomás rajtam.

Az, ha te ennyire beképzeled, hogy csak egy úton lehetsz boldog, vagy szabad (most miért is nem vagy az?), akkor az szomorú, részben a te hibád, de nem igaz.

"Közben lehet, hogy csak még jobban csőbe szorítod magad, mert ha belekezdesz csinálni kell."

Igen, általában azért kezdesz el valamit, hogy végigcsináld és majd befejezd. De ez se kötelező. Ha nem jön be, otthagyod.

Maximum az életkörülmények tudtak volna megtörni, vagy az oktatási rendszer, mindkettő fiatal koromban, de egyiknek se sikerült :)

Az egyetlen dolog, amihez nem tudok alkalmazkodni, az a small talk nevű jelenség, ki nem állhatom, ha az emberek jelentéktelen baromságokról beszélgetnek velem, csak azért, hogy ne legyen csend, én magam pedig képtelen vagyok fenntartani egy ilyen beszélgetést. Meg egyébként se szeretek sokat beszélni magamról, vagy arról, hogy mi történt velem, véleményt viszont szívesen mondok, ha kérdeznek, vagy a hobbijaimról tudok még beszélni. Emiatt néha csodabogárnak vagy kattantnak tartanak, de senki nem büntet miatta, senki nem fog fegyvert fogni a fejemhez, hogy "márpedig szociálisabbnak kellene lenned". Szóval szerintem annyira nem szigorú a társadalmunk.

Tény, hogy nagyobb szabadságot biztosítana, ha több pénzem lenne, de szerencsére minden lehetőségem megvan ahhoz, hogy elérjem ezt a célt (elég pénz), olyan szakmával, ami miatt nem kell fájdalmas kompromisszumokat kötnöm (Uram bocsá' még élvezem is a munkát). Nem könnyű megtalálni, de nem lehetetlen, és nem csak az orvos-mérnök-programozó-jogász szentnégység kereshet a megélhetéshez elég pénzt, sok jó szakma van még, akár egyetemi képzésben, akár OKJ-n gondolkodik az ember :)