Volt már olyan időszakotok, amikor teljesen szerencsétlennek éreztétek magatok? Mit tehetek ez ellen? 21N Szivesen beszélgetnék is

Hasonló voltam, ma már tudom a választ, fel kellett nőnöm...

Kb 27 éves koromban kezdtem magabiztos lenni.

Ehhez kellett egy szakma, amit azért választottam, mert szeretem csinálni, valamint kellett az, hogy kiszakadtam anyuci szoknyája alól és a saját lábamon muszáj volt megállnom... és már nem is volt hová visszaszaladni, mert sajnos meghalt... adósságot is örököltem, így tisztán láttam, ha itthon melózom a szakmámban pályakezdőként, akkor a híd alatt végzem, így mentem gyámoltalan kisnagyfiúként london-ba 24 évesen... ahol 100% magamra utalva kellett talpra állnom majd saját egzisztenciát építenem...

Most 31 vagyok, most jöttem haza, annyival, hogy el tudom indítani itthon a vállalkozásomat., mára már nincs semmi problémám önbizalommal... szóval eut tudom tanácsolni, ha nem is más országba, de próbáljatok meg pároddal elmenni anyuci szoknyájától és saját egzisztenciát építeni...

A szakmádat meg ne csinálld, ha nem szereted.... akkor csak egy tucatdiplomás leszel a gyárban.

Mintha magamat hallanám :D a múlt héten magam is égtem párszor nyilvános helyen, néha nem akarnak összeállni a napok, olyanokat bénázok/mondok, hogy égnek áll a hajam magamtól. Én is ezen filózok, hogy más is szokott bénázni, vagy nekem külön érzékem van másképp csinálni a dolgokat?

Egy csomó ember tökre karakánnak tűnik, csípőből odavág egy jól irányzott félmondatot, ami nekem kb 6 nap filózás után ugrana be :D

De én már csak röhögök ezeken, lazán veszem a mindennapokat.

Azt kell belátnod, hogy ez nem egy agysebészet, egyszerűen csak szrd le ezeket a dolgokat.

35N

Természetesen voltak ilyen időszakok, csak nem fogtam fel ennyire tragikusan.

Viszont pár dolgot azért helyre kell tenned, ha nem akarod, hogy nagyon negatív irányba menjen az életed.

Írtad, hogy nem vagy biztos abban, hogy alkalmas vagy arra a szakra, amire jársz. Nos, ez egyrészt nem biztos, másrészt meg nem baj. Először is győződj meg róla, hogy valóban menne-e neked vagy sem az a munka! Ha nem, akkor sem dől össze a világ. Én sem bántam meg, hogy végül más irányt vett az életem, mint amit eredetileg terveztem. Igen, most jön a "de hát kidobok X év egyetemi tanulmányt, ha váltok". Nos, egyrészt igen, másrészt a tudás soha nem kidobott szemét. Harmadrészt pedig: lehet, hogy ha váltasz, elveszítesz pár évet. De ha magadra erőlteted azt, amiről tudod, hogy nem megy, elvesztegetsz még jópár évet, nem túl kellemes hangulatban, mire végleg bebizonyosodik, hogy nem való neked. Aztán 30 évesen már nem lesz olyan könnyű irányt változtatni...

Nem azt mondom, hogy most feltétlenül hagyj ott csapot-papot, de minden esetre gondold át, és tartsd szemed előtt, hogy nem az a bölcs, aki mindvégig kitart, akkor is, ha látja, hogy rossz az irány. Hanem a bölcs az, aki tudja, hogy mikor kell váltani.

Az is mélyen elgondolkodtató, hogy netes vadidegeneknek mersz beszélni a problémáidról, félelmeidről, de annak, akivel az életedet tervezed leélni, már nem. Ez elgondolkodtató és szomorú. Ezen mindenképp változtatni kell.

"Ilyenkor arra gondolok, hogy ő is rájön, mennyire életképtelen vagyok és nem akar majd ilyennel élni."

Akkor legalább kiderül, hogy mindössze ennyire szeretett. És nem 40 éves korodban fog lelépni, téged meg magadra hagy 3 gyerekkel. Tudod, én ha szeretek valakit, még csak a kósza gondolat sem fordulna meg a fejemben, hogy dobjam azért, mert nem megy neki valami. Ha már szeretek valakit, akkor úgy is szeretem, ha nem ő a világmindenség legtökéletesebb, mindentudó embere. Egy érett, felnőtt ember (de sok tini is) megérti, hogy senki nem jó mindenben, mindenkinek vannak rossz döntései, bénázásai, és van, hogy valami nem megy. De egy párkapcsolat azért párkapcsolat, hogy ilyenkor is ott legyetek egymásnak. Hosszú távon pedig alapkövetelmény, hogy a kommunikáció működjön. Ha már pont annak, akivel - szó szerint és átvitt értelemben is - a legközelebb lesztek évtizedeken át egymáshoz, nem mersz beszélni a félelmeidről, problémáidról, sőt, félsz a reakciójától, akkor az már rég rossz...

nálam ez akkor változott meg, amikor felelős beosztásba kerültem. ki kellett nyissam a számat, különben nem mentem volna semmire. persze nagyot lökött rajtam a tudat, hogy "vagyok valaki" a cégnél :)

én magam minden reggel egy kévéval indítok, ez segít koncentrálni és felpörget. nem vetem bele magam egyből a melóba, úgy 15 percet még hangolódok a napra. mellette vasat és vitaminokat szedek, ez is segít. tolom a ginko bilobát is, tényleg jó, nem kamu cucc

de nyugi, ennek ellenére is vannak napok, amikor úgy érzem, hogy semmi se jön össze :D. de aztán jön a következő hét, mindenki elfelejti, hogy mi volt múlt héten és megy minden újra tiszta lappal és újra bebizonyítom, hogy érdemes vagyok a posztra.

a jövő lebegjen a szemed előtt és az érzés, hogy jó munkát végeztél. főleg az érzés!!! az nagyon fontos. idézz fel egy klassz napot és megtudod ;)

Azért bénázol, mert nem vagy nyugodt. Azért bénázol, mert sokat vagy a fejedben, és kevesebbet ott ahol ép vagy a testedben, jelen.

Miért nem vagy nyugodt. Mert félsz, hogy hibázol, a megszégyenüléstől. Nem arra koncentrálsz, megtudod csinálni, hanem arra, most mit baxok el, ami miatt szemrehányást tehetsz megadnak.

Én is követtem el nagyon sok hibát, egy része pech, másik része figyelmetlenség.

3:1 kávéhoz csináltam vízet a mikroban (de nem voltam jelen, a gondolatok sodrása elvitt) kivettem a forró vizet, és letettem a Coca-colával megtöltött pohár mellé. Természetesen a Nescafé port nem a forró vízbe tettem, hanem a Coca-colával töltött pohárba.

Sajnáltam, mert elbaxtam 2dl colát és egy tasak kávét is.

Ez hetente megtörtént.

Sokat olvastam a témában, és gyakoroltam a koncentrációt. Pl. Gyufaszálra, és simán elfelejtem, aztán vissza a gyufaszálra... és a meditációs (nem a képzelgőset, amit meditációnak neveznek tévesen, hanem azt, ami megfigyel itélkezés nélkül)

A lényeg, hogy egyszer nagyon érdekes dolog történt, kibondottam a Nescafé csomagot és öntöttem volna, de valami megállított, már megint elvitt a gondolkodás a szokásos erdejébe a jelenről. Majd látom a kezem, a poharat és a befejezetlen öntést. Mosolyogtam, mert látom, már megint rossz helyre akartam önteni a port.

Olyan magasszintű lett a figyelmem, hogy baleseteket hárítottam el, amiből komoly baj lett volna. Nem felejtek el dolgokat, mert mindig ott vagyok, testben és fejben is, ahol ép vagyok. Már másokat is tudok figyelmeztetni, hogy mire vigyázzon, mert látom rajta élőhalottként jár kell. Pl. Fülhallgató az utcán.

Szia!

Teljesen megértelek, én is ilyen vagyok!

Két dolgot tudnék tanácsolni. Az egyik, hogy most gondold át, mivel akarsz majd foglalkozni. Ha érzed, hogy nem neked való, amit tanulsz, akkor most válts! Sokan írják, hogy az önbizalmat kell erősíteni, és ebben van is igazság, de az alapvető jellemedet úgysem fogod tudni megváltoztatni. A határozottságot követelő munkában soha nem fogod jól érezni magad. Szóval, ennek megfelelően gondold át a jövődet!

A másik amit tanácsolnék, hogy mozogj rendszeresen! Arról nem írtál, hogy sportolsz-e valamit, de feltételezem hogy nem. Én elég későn jöttem rá, hogy ez mennyire fontos, de legalább rájöttem. A rendszeres, intenzív testmozgás (fontos, hogy intenzív legyen!) nagyon sokat javít az ember kedélyállapotán!

Amit az 5. válaszoló a párkapcsolatról írt, azzal sajnos egyet kell hogy értsek. Ezt is most érdemes tisztázni magaddal és vele. Tudnia kell az érzéseidről és problémáidról, neked pedig látnod kell, hogy viszonyul ezekhez!

És az is fontos, hogy neked mindig szükséged lesz egy nyugodt és biztonságos kuckóra, ahová visszavonulhatsz. Ha a párod nem partner ebben, és nem képes vagy nem hajlandó ezt biztosítani számodra, akkor lépni kell, inkább előbb, mint később.

Remélem, nem keserítettelek el vagy ijesztettelek meg nagyon! Ezeket a dolgokat saját tapasztalat alapján írtam, nem biztos, hogy nálad is minden ugyanúgy működik, de én mást, mint saját tapasztalatból leszűrt dolgokat, nem is mernék tanácsolni.