Egy depressziós, nehéz sorsú emberhez az emberek többsége miért úgy viszonyul, hogy inkább messzire elkerüli?

Mert mindenki előnyben részesíti a vidám társaságot"

Csak a saját nevedben beszélj. A vidámkodó nevetgélő emberek halál idegesítőek.

egyrészt szerintem az, hogy tényleg szar hogy bármit mondasz neki csak negatívan fogja fel... ő eldöntötte hogy szar az élet és ebből nem enged, pedig ha nyitottabb lenne lehetne jobb kedve is... ha valaki esetleg valóban nyakig lenne a szarban, akkor is meg tudja látni a dologba a jót, egyik ismerősöm mesélt olyat, hogy ismer egy külföldi csávót, és eszméletlen mennyire pozitív pl szakadó esőbe mentek bevetésre, az meg kiállt az esőbe és hogy milyenn boldog most, senki se értette, utána elkezdte magyarázni, hogy milyen jót tesz az eső, meg most lehet rossz az idő de akkor holnap valószínű jó idő lesz és ez boldogsággal tölti el őt :D meg volt olyan, hogy talán 10 en aludtak egy kicsi szobába a földön, mindenki tiszta ingerült volt, csávó meg elkezdi hogy ő most boldog.. kérdezik hogy ugyan mi a nyavajának örül ennyire (nem feltétlen ilyen szépen fogalmaztak) az meg elkezdi, hogy milyen jó hogy nincsennek ott gyerekek és nem ugrálnak rajtuk :D mindenkinek egyből jobb kedve lett... azért néha jó meglátni a sötétbe is a fényt

másrészt meg szerintem az lehet az oka, hogy úgy vannak vele az emberek, hogy meg van a maga baja, ne bántsuk... lehet jobb neki egyedül

Mert idegesítő.

Ha van szabadidőm, azt nem mások problémájával akarom tölteni. Persze nyilván érdekelnek a barátaim, családom problémái és igyekszem is segíteni lehetőségeimhez mérten. De ne erről szóljon minden találkozás.

És egy ilyen embernek hiába mondasz bármit, hiába próbálsz segíteni, úgysem hallgat rád.

Az meg még inkább idegesítő, hogy századszorra hallgatom meg a bánatát, de nem tesz semmit a javulás érdekében.

Mindenkinek vannak problémái, csak valaki megoldja és nem nyavalyog mindig.

mert lehúzza a hangulatot

voltam depressziós, én titkoltam, vidámnak mutattam magamat, a végén amikor durva mellékhatásai voltak egy gyógyszernek akkor nagyon rossz volt

nem csodálom, hogy menekülnek az emberek a depressziósok elől, itt az oldalon is van egy nő akibe néha belefutottam, elég súlyos eset, nagyon durván lehúzza az embert a mélységeibe ha hagyja

Azért az is közrejátszik, hogy a depressziósok maguk sem akarnak társalogni, a betegségükből adódóan szándékosan kerülik az embereket, könnyebbnek érzik egyedül. Így ismerőseként még ha akarnék is segíteni neki, vagy tudom, hogy jót tenne neki a beszélgetés, akkor is csak azt érzem, hogy a terhére vagyok és ezért is kisebb a motiváció a közeledésre hozzá. Így van, hogy csak jelzem neki sűrűn a jelenlétemet, és várom, hogy ő nyisson.

Persze ez a valódi depressziós emberekre vonatkozik, nem a mai "divat depisekre", akik teszik a szilárd kemény sorsot mert letört a műkörmük, vagy 26 évesen unatkoznak a szüleik házában. Ők titkon igénylik a társaságot, de csak mártírkodni és a "problémáikat" ecsetelni kell nekik valaki, nem érdekli őket a másik. Ez 3-4 alkalommal még bele is fér, elvégre "depressziós", segítségre szorul, de ha meg vagyok győződve arról, hogy nincs valódi problémája, csak direkt generálja magának én meg szemetesláda vagyok, akkor 5. alkalommal már inkább megnézek itthon egy filmet, mint hogy hallgassam.