Csak egy dolgot mondjatok hogy miért éljek?!

Mert nem akarsz meghalni, különben nem kérdésnél ellenérveket.

El fog múlni ez az állapot.

Nem lesz mindig rossz.

Mert a mostani problémáid 10 év múlva elenyészőek lesznek :). Ahelyett hogy azon gondolkozol hogy megöld e magad vagy sem, szerezz barátokat magadnak (csak ha elmész egy nyári táborba rengeteg új barátod lehet) olvass könyveket vagy találd meg a jó tulajdonságaidat, hogy meggyőzd magad arról hogy egy ilyen embernek nem szabad meghalnia. :) Minden emberi élet egy ajándek ne foszdd meg magad a sajátodtól!Anyukáddal ne foglalkozz ha eleg idős leszel elköltözöl és felé se kell nézned többé. Sok ember betegen és fogyatékosan születik, nekik milyen érzés lenne hogy egy teljesen egészseges ember fel akarja vagni az ereit, ők pedig nap mint nap küzdenek a problémáikkal. Ezd jegyezd meg legalább az ő kedvükért ne tedd.

Egyébkent a legjobb barátnőm régebben depressziós volt, őt a zene húzta ki belőle :)

Nagyon szep életet kívanok neked :))

Ha megnyugtat, az ezen az oldalon (pár)kapcsolati, életvezetési, pszichológiai stb. témákban kérdezők 90%-ával nem foglalkoztak gyerekkorukban és nem kapták meg az alap szeretetet. Ezen felül jó részüket még bántalmazták is otthon, csak hogy teljes legyen a kép.

Az ok, amiért érdemes életben maradni az az, hogy nagy valószínűséggel még nem próbáltál ki minden megoldást, amivel kikerülhetnél a helyzetből. Én személy szerint arra utazok, hogy ne adjak fel valamit azelőtt, hogy az összes létező megoldást végigpróbáltam. Számomra rettenetesen kellemetlen lenne, ha pont akkor jut eszembe a jó megoldás, amikor már épp a saját véremben úszok.

Egyébként én egyszer egy családi balhé közepén valahogy robotpilótára váltottam és elszöktem otthonról. Tisztára ki voltam borulva és egy telefonfülkéből random felhívtam egy szeretetszolgálatot vagy mit, ahol azt mondták, hogy menjek oda, s bár nem a családi erőszak elől menekülő diákok voltak a profiljuk, hanem hajléktalan étkeztetés, azért belátták, hogy mi van és adtak szállást, meg beszéltek a szüleimmel és megkérték őket, hogy ne keressenek. Úgyhogy náluk voltam negyed évig, onnan jártam iskolába és komolyan mondom, hogy életem legjobb döntése volt, még ha teljesen automatikusan történt is.

ÉS nem azért volt a legjobb, mert megszabadultam egy időre ezektől a hülyéktől, akik levonhatták a kellő konzekvenciákat arról, hogy milyen emberek, hanem azért, mert megtapasztaltam azt, hogy amikor azt hiszed, hogy a szakadékba lépsz, mert csak vakon lépsz előre, mindig alattad van a trambulin. Ezt azóta is sokszor tapasztalom, mert azóta - ennek hatására - olykor tudatosan léptem úgy a semmibe, hogy na nézzük meg mi lesz. Mindig volt ott valami és mindig sokkal jobb lett aztán, akármennyire is reménytelennek és kilátástalannak tetszett az előző állapot. Valahogy mintha akkor jönne csak a "jutalom", amikor lépsz. Szóval amíg nem próbáltál ki mindent, legfőképpen azokat az irányokat, amik "lehetetlenek", addig ez egy eléggé teoretikus kérdés. ;)