Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Felnőttesebb kinézet, de hogyan?

Felnőttesebb kinézet, de hogyan?

Figyelt kérdés

Sziasztok!

Tegnap történt velem, akkor, abban a helyzetben nagyon rosszul esett, kellemetlenül éreztem magam, és nem is tudtam megfelelően reagálni:

Egy boltban vásároltam egy tábla csokit. Pont annyi pénzt készítettem elő, mint amennyibe került. Két kassza volt (ez egy kisbolt), az egyikben ült egy nő, számolt - papírmunkát végzett és a kassza elé volt húzva egy gurulós rácsos kis polcszerűség, tehát egyértelmű volt, hogy oda nem lehet állni, viszont a másik kasszában nem volt senki, de azért beálltam, gondoltam pakol az eladó, mindjárt jön ha észreveszi, hogy fizetni szeretnék.

Közben mögém beállt még két vásárló. Jött is a kasszába a nő, kísérte egy vásárló, egyből felismertem a helyzetet, hogy az eladó segített keresni valamit a vevőnek, egyértelmű volt, hogy ő fizet előbb. Így is lett.. Erre flegmán közli velem az eladó, tegezve, hogy álljak a másik kasszába mert ez sokáig fog tartani.. (számlát írt az előttem állónak meg még ki tudja...)

Ekkor a másik kassza "megnyitott" az ott ülő pénztáros elhúzta a kis gurulós polcot, a mögöttem álló két vásárló meg egyből odaugrott. Ők azért vásároltak sok mindent tehát én egy tábla csokiért majdnem negyed órát álltam a sorban.

Az első kasszánál az eladó biztosan látta a kezemben az egy tábla csokit plusz a pénzt is, miért nem fizettete ki velem gyorsan... Főleg, mikor látta, hogy állnak mögöttem, és a másik kasszához én nem fogok tudni odaállni elsőként. Ennyit mondtam csak a nőnek : nagyszerű.

De úgy éreztem magam, mint egy tíz éves, akivel csak úgy simán lehet flegmázni, meg figyelmenkívül hagyni.

Tény, hogy 31 évesen jóval fiatalabbnak tűnök, aminek vegulis örülnöm kéne, de sokszor van ilyen helyzet, hogy szinte tiniként kezelnek vadidegenek.

Nem tudom mit tegyek, de már elegem van. Öltözködésem is, stílusom is fiatalos, de nem tudom mit viseljek, ami "felnőttesebb" vagy hogyan hordjam a hajam.

Lécci ne röhögjetek ki, tudom ez banális problémának tűnik, de én már kezdem rosszul érezni magam emiatt. Sőt, sokszor megsemmisülve érzem magam egy - egy ilyen szituáció után és napokig kattogok.

Szívesen fogadom építő tanácsaitokat. Köszönöm!


2019. ápr. 16. 08:05
 1/6 anonim ***** válasza:
100%
Teljesen megértem, hogy kattogsz rajta, én is érzékeny ember vagyok. Sajnos, el kell engedni a történetet, ezeket az embereket nem tudod megváltoztatni. Nem tudom, miért nem fizettette ki veled azt az egyetlen táblacsokit... Gondolom az bánt, hogy "na ezt mással biztos nem tették volna meg" de, ezt személytől függetlenül megteszi még akkor is, ha "fiatalabbnak nézel ki, flegmán beszélt veled és tegezett"... Gondolom a "csoki kifizetésével járó" plussz munkát meg akarta spórolni.
2019. ápr. 16. 08:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 A kérdező kommentje:

Köszönöm, igen, pont ezt gondoltam, hogy ha egy "felnőtt" ember lett volna a helyemben, szerintem nem ez lett volna.

Természetesen ki tudom várni a soromat, nem is erről van szó, de ez így elég kellemetlen volt. Én is dolgoztam főiskola alatt egy bevásárlóközpontban, és oda kellett figyelni a vásárlókra, az igényeikre, külön tartottak viselkedéskultúra előadást, havonta egyszer, hogy a vásárlóknak minél jobb élmény legyen a vásárlás.

2019. ápr. 16. 08:19
 3/6 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem ne a kinézeteden változtass, hanem a kiállásodon. A határozott, de udvarias magatartás általában bejön. Mondjuk szerintem ezt bárkivel megcsinálják, esetleg az a kettő lehetett volna udvariasabb és előreenged.
2019. ápr. 16. 08:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
100%

Megértelek, de nem gondolom, hogy az esetnek a fiatal kinézetedhez lett volna köze. itt csak is azon múlt a dolog, hogy a pénztáros mennyire figyelmes. Valószínűleg aznap már a cérnája végén járt, így tojt a tábla csokidra meg rád is. Persze, idegesítő eset és sokkal jobban is meg lehetett volna oldani.

Én is azt javaslom, hogy dolgozz az önbizalmadon. Udvarias, de határozott stílusban, esetleg kérésként előadott panaszaidat csak az extrém bunkók seprik le az asztalról. Tehát ebben az esetben azt mondtam volna (a vevőhöz fordulva): ne haragudjon, megengedné, hogy ezt az egy tábla csokit gyorsan kifizessem?


Én pont a múlt héten jártam úgy, hogy az újságok közt töltött negyed óra kutatás után beálltam a kassza előtti sorba. A sor mellett állt egy nő és a polcon fazekakat nézegetett. Mikor észrevette, hogy beálltam a sorba, cöccintett és csapkodott. Kérdőn néztem rá, nem értettem, mi a baj. Kiderült, hogy ő sorba állt, csak félrevonult a fazekakat megnézni. "Jó, hát persze, vágjon csak elém" - hajtogatta. Mire én (olyan kedvesen, ahogy csak bírtam) - "Ne haragudjon, én most jöttem ide, nem tudtam, hogy sorban állt. Ha rendesen mondja, mi a gond és közli velem, hogy ön hamarabb itt volt, akkor semmi gond, de legyen szíves ezt a stílust mellőzni."


Azonnal elkussolt, eléggé elszégyellte magát. Előre engedtem. Alapvetően neki volt igaza, ő jött a sorban, de tudni kell a gondokat rendesen közölni is - aki ideges, csapkod és hisztis, annak akkor se adnak igazat, ha épp az van neki.

Magabiztosság és udvariasság. Ettől azonnal felnőttebbnek is fogsz tűnni, hidd el. Semmi nem gyerekesít annyira, mint vert seregként elkullogni, ha elküldenek.

2019. ápr. 16. 08:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:
Köszönöm! Igazatok van, az önbizalmam kb nulla! Abban a helyzetben is úgy éreztem, hogy nekem "ez jár", "ennyi jár csak". De igyekszem legközelebb határozottabb lenni!
2019. ápr. 16. 09:43
 6/6 anonim ***** válasza:
Sajnos én is ilyen vagyok sok hasonló helyzetben. Nehezemre esik határozottan fellépni, sokszor inkább csendben maradok, utána bánom. És ami ennél is rosszabb: néha betelik a pohár és jön egy lendület hogy na most akkor jól kiállok magamért és olyankor az asztalra verek(képletesen persze), amikor utólag értékelem a szitut akkor rendre rájövök hogy ez pont nem az az eset volt amikor pattogni kellett volna. Múltkor is összeszólalkoztam egy hapsival a villamoson, a végén okos engedett, szamár szenvedett, és nem én voltam az okos..
2019. ápr. 17. 02:59
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!