Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Hogyan tudnám elengedni a...

Hogyan tudnám elengedni a múltbeli sérelmeim?

Figyelt kérdés

Középiskolában bántalmaztak. Szóban minden nap, több alkalommal tettlegességre is sor került. Semmit nem csináltam, amivel ezt kiérdemeltem volna. Nem tudom elfogadni, hogy ezek az emberek nyugodtan alszanak és soha nem fognak megbűnhődni azért, hogy életeket tettek tönkre. A tetteiknek egyáltalán semmi következménye nincs a saját életükre, csak én szenvedek az emlékektől.

Viszont már nem vagyok középiskolás. Sok év eltelt, tanultam, elköltöztem, most dolgozok. Kedves, vagy legalább udvarias emberek vesznek körül, senki nem zaklat. Mégis, mintha az osztálytársaim még mindig jelen lennének és befolyásolnának. Sötétebb a világnézetem, gyanakvóbb, befelé fordulóbb vagyok, mint amit a mostani életem indokolna. A múltam miatt vagyok embergyűlölő, emiatt pedig a jelenben is szenvedek és elveszem magamtól az esélyt hogy más emberekkel más lehessen. Hogyan tudnék ebből kitörni?



2020. ápr. 23. 11:18
 1/4 anonim ***** válasza:
82%
Keress fel egy jó orvost. Hidd el segíteni fog. Ő rávezet a dolgokra és magadban tudod majd ezt rendezni.
2020. ápr. 23. 11:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
100%

Menj el pszichológushoz. És ezt nem negatív értelemben értem, segíteni fog feldolgozni. Az nem baj, ha adott egy bizonyos tartást ez az élmény, de az baj, ha még mindig ebben a felhőben élsz.

Megjegyzem úgy élsz ebben, hogy nem tudhatod ezeknek az embereknek milyen élete lett vagy lesz, visszaadja-e nekik a sors, amit ők adtak anno. Az is lehet, hogy már régen megbánták, hogy anno azt tették, amit...

2020. ápr. 23. 11:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:

Minek cipelsz olyan terhet feleslegesen amivel ugy sem tudsz mit kezdeni. Az idök folyamán ez a batyu ugyis csak nö.

Neves pszichologusok elöadásán hangzott el ilyesmi.

2020. ápr. 23. 14:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:

Én megértelek, engem egy egyetemi bulin vertek meg a kidobók, igazából meg akartak ölni! ketten voltak ellenem, de senki nem segített, mások még nevettek is rajtam! Azt mondják a karma majd visszaad mindent, de az igazság az, hogy a karma magasról tesz rá! Én megfogadtam, hogy bosszút fogok állni mégpedig azért mert már régen megadtam magam, védekezésre képtelen állapotban voltam mégis kínoztak, fojtogatott az egyik a földön! A végén meg fejbe lettem taposva, és a mocskos rendőrség, meg az akkori HÖK szépen eltussolta az ügyet! Én megesküdtem, az életem árán is hogy bosszút fogok állni! Ez így is lesz, lesznek még ők 40 felett, amikor én a harmincas éveimet fogom taposni! Tudni fogom, hogy kiket kell keresnem! 5 ember fejét szét fogom verni, de mint a sz*rt ha beledöglenek sem érdekel! Addig fogom őket ütni, míg mozognak, utána jön a fojtogatás! Aztán lehet elvágom a torkukat! Tudom a sittre kell majd menjek emiatt, de én nem megyek oda előbb öngyilkos leszek, mindent elterveztem már!


Ha alaptalanul és túlzott mértében bántalmaztak én azt mondom keresd fel őket, és törd szét fejüket! Én is ezt fogom tenni, ha törik ha szakad! Mások azt hiszik, hogy én csak egy csendes kis jámbor gyerek vagyok. Pont ez a jó benne, nem gondolnak veszélyesnek. Pedig az vagyok, egy idegbeteg állat és ha ott lesz az alkalom, mindenki aki akkor velem b-szkodott dupláját fogja visszakapni!

2020. máj. 4. 13:47
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!