Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » A ribi életmódnak mi a hátrány...

A ribi életmódnak mi a hátránya azon kívül, hogy megölhetik az embert, ha nem vigyáz magára?

Figyelt kérdés

Férfi vagyok, csak elméleti kérdés.


Sokféle életút van, lehet valaki sikeres vállalkozó, cégvezető, karriert építhet, lehet sportoló, lehet hátizsákos világjáró, lehet zenész, stb. Sőt, még lehet tolvaj, bűnöző, simlis, akármi más is.


De ha az érzelmektől elvonatkoztatunk és hideg racionalitással vizsgáljuk a kérdést, minden életmód áldozatokkal, lemondásokkal és aktív erőfeszítéssel jár.


Az egyetlen kivétel ez alól a nőknél a ribi életmód, ami egyszerre adja meg az illegalitás könnyű pénz érzését úgy, hogy a törvény keretein belül marad az illető nő és még őt védi a jogállam. Ráadásul a genetikán kívül alig szükséges hozzá erőfeszítés. Persze el nem hagyhatja magát az illető, de messze kevesebb szükséges hozzá, mint amit például aktív sportolók elszenvednek vagy a modellek, akiket leordít az ügynökük 20 deka felesleg miatt.


Lehet mondani, hogy erős gyomor kell hozzá, de ha az megvan, akkor ma már szinte élete végéig művelheti az illető nő. Nem egy 60-70 fölötti nőt ismerek, aki hol nála 20 évvel fiatalabb, hol nála 20 évvel idősebb férfiakkal él magas életszínvonalon és utazgat a férfi pénzéből.


A fiataloknál meg a határ a csillagos ég.


Van ennél jobb életmód, mindent összevetve, ár/érték arányban? Mert én úgy látom, hogy ez az igazi ultimate életmód, mint egy játékban az isten mód, vagy a szuperhősöknél az isteni hatalommal rendelkezők.


És légyszíves tényleg hideg racionalitással elemezzük, ne érzelmileg és erkölcsileg.


És összességében, hosszabb időtávokat vizsgálva, ne 1-1 kiragadott részletre ráfókuszálva, hogy konkrét személy hogy megszívta az ilyen életmóddal. Hanem mellé rakva azt a 999-et, aki meg a mai napig jól él ebből az életmódból, vagy felhagyott vele, de több ingatlanja, autói, stabil egzisztenciája van és mind ennek köszönhetően.



2020. máj. 8. 17:20
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
92%

Azért annak is vannak hátrányai, pl.

Örökké függ egy pasitól. Oké, hogy többet is megkap amit kéne, de nincs kb semmi saját tulajdona.


Aztán, ha netalán okosabb az átlagnál, ezt soha nem mutathatja ki. Ugyanis a ribizli munka egyik alapfeltétele, hogy legyél butuska, aranyos kiscsajszi.


De, fenn kell tartani egy jó alakot. Ha nincs olyan szerencséje, hogy jó a genetikája, az a haj/arcbőr minőség fenntartása rengeteg időt igényel, amit a pasik elvárnak. Én személy szerint tudom őket ezért sajnálni, mert én sem akarok topmodel lenni, még is rengeteg munkát igényel, hogy ápoltan nézzek ki, ő nekik pedig tökéletesen kell kinézniük.


Érzelmeket olyan szempontból kell vizsgálni, hogy ilyen életmód mellett a szülés, család mellett nem igen tartható fent. Vagy akkor el kell kötelezni magad egy pasinál, és vállalni a rizikót, hogy egyszer kidob egy kollégád miatt és ott maradsz egy retiküllel a kezedben.


Illetve, még idevenném azt is, hogy a pasi lehet s tenyerén hordoz majd, de amúgy sosem fog társként tisztelni. Tehát bármikor lealázhat egy társaságban, vagy akár otthon.


Ha olyan fokú a ribizli munkakör, akkor pedig nincs mese akkor sem, ha "fáj a fejed", de akkor sem, ha tényleg valami komolyabb bajod van. A komoly érdekeid nem számítanak. (Mert a legújabb ájfont kisírhatod magadnak, de a nagy jelentőségű kérdésekbe nem lesz beleszólásod)


Igen, sokan irigylik ezt a fajta életmódot, de ez sem fenékig tejfel. És a lista bővül/szűkül minden egyes ribizlibogyónál, úgy hogy nem általánosíthatunk túlságosan.


Viszont nem mindenki élhet így. Nem mindenki néz ki úgy, viselkedik (vagy hajlandó viselkedni) úgy, nem mindenki bírja.


Irigyelni, csak mert mindent megkapnak mert két X-szel születtek? Aki a lehetőségeiből és képessegeiből csak ennyit ragad meg, az nem isteni szinten van a játékban, hanem egy olyan NPC, aki mindig integet az arra járó játékosnak. Egy szerepe van, és nem léphet tovább.

2020. máj. 8. 17:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
92%

hIdEg rAcIonAliTáSsaL eLEmeZzÜnk lÉCci...de azért "ribi életmód", mi?... Húzd ki a fejed a s.ggedből.



A szex munka nem "könnyű pénz". Nem minden szex munkás nő. A szex munka ugyanolyan munka, mint bármelyik másik. És a kérdésedre válaszolva, a hátrányok között van a társadalmi szintű elítélés, nuku kormány támogatás, párkapcsolati erőszak, STI, lehetséges börtön és/vagy nemi erőszak, és még sok sok más, ami téged amúgy nem érdekel, eddig sem érdekelt és nem is fog, csak nagyon unatkozol és szeretnél okosnak tűnni ezzel a k.va fancy megfogalmazással, ami mögött sikít, hogy csak a le$z@romság és laikusság áll.

2020. máj. 8. 17:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
84%

A nálam idősebb férfiak szokták mondani, minden nő egy k...a.

Én inkább úgy fogalmaznék óvatosan, hogy a nők a legracionálisabb párválasztók. Többnyire a férfiak szoktak szerelemből futni a nők után. Nem mintha mindezzel nekem gondom lenne, van is pénzem és voltam is már néhány jó nővel. Az eredmény és az átélt élmények szempontjából irreleváns, hogy voltak-e a velem kapcsolatba került hölgyeknek valódi érzelmei. Nem mástól függ a boldogságom.

2020. máj. 8. 17:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem most kicsit osszemosol dolgokat. Amit irsz peldanak, az inkabb gold diggerekre, luxusprstikra jellemzo, semmikeppen nem a csori, rossz lanyokon hirdeto kozepesen lepusztult csajokra. Mondjuk en nem sok nagymamakorabeli gold diggert sem lattam meg, de biztos akkor olyan is van :D amugy amig nincsen valaki rakenyszeritve a prstituciora, lelke rajta, plane akik tenyleg azert csinaljak, hogy uj cuccokat vegyenek maguknak. Ha a csaladot kell eltartanod es nincs mas, az mar sokkal neccesebb. En 23 eves no vagyok, mindjart befejezem az egyetemet, eszembe sem jutott kvalkodni, de halistennek nem is szorulok ra. Aki ezt csinalja, attol meg nem irigylek egy rhadt forintot se, mert azert ez sokszor iszonyatosan megalazo es a szemelyisegedet pusztito munka, akarmit is mondanak. Mert persze, ez kivulrol nagyon konnyu eletnek tunik, meg csak szetteszed a labad es dol a le, azert nem veletlen, hogy majdnem minden prsti iszik, drogozik, majd par ev utan kieg. Arrol nem is beszelve, hogy mekkora stigma a kvalkodas a tarsadalom szemeben, ha kiderul a dolog mindenki lenez, nehezebben kapsz rendes munkat, kitagad a csalad, stb. Meg azert ezzel a jogallam oket vedi dologgal sem ertek egyet: ahol lehet tiltjak, nem jelolnek ki turelmi zonakat, megszigoritottak most pedlaul azt is, hogy csak sajat lakasban folytathatod ezen tevekenyseget. Egy szo mint szaz: aki rendezett csaladbol jon, nornalis ertekrenddel, altalaban nem kva lesz es ez nem veletlen.
2020. máj. 8. 17:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
100%

Látszólag az van amit mondasz, de gyakorlatban egy golddigger teljesen ki van szolgáltatva a pénzeszsáknak. Bármikor benne van a pakliban, hogy lecserélik egy fiatalabbra. Ezért szokták felcsináltatni magukat. Másik oldalról pedig, azért működnek ezek a kapcsolatok, mert a pénzért megkap egy olyan személyt a gazdag fél, amilyet elképzel. Tehát az aranyásónak olyannak kell lennie amire vágyik a másik. Ha szereti az anált, akkor a csajnak is "szeretni kell", hogy ezen a vonalon említsek valami triviálisát. Emellett nem csak külsőleg, hanem személyiségben is idomulni kell a másikhoz teljesen. És olyannak kell lenni, amilyet elvár az adott illető.


A tucatprostikat meg leírták korábban is.

2020. máj. 8. 17:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 A kérdező kommentje:

Nem kitartottságra gondoltam. Épp, hogy nem függ senkitől, mert tele van a világ szexelni vágyó férfiakkal és úgy ugrál egyikről a másikra, mint a Super Mario a gombáról a másik gombára.


A jó alak fenntartása és minimális sport szerintem alapnak kéne, hogy legyen egy bizonyos életszínvonal felett. Aki napi 12 órában robotol, hogy kifizesse az albérletét az gyakran belefásul és ellustul, de ha csak annyi a dolga, hogy szép legyen (szépítkezni egyébként is rengeteg nő szeret nem csak a pasi miatt), meg éljen egészségesen az még a normális, kiegyensúlyozott élettel is összeegyeztethető.


A gyerek bele tud szólni a dologba, de nőként azt is megteheted, hogy tudatosan kipottyantasz 18-22 éves korod között kettőt egy olyan férfi mellett, akit abból a célból keresel, hogy ő van akkora balek meg gyerekszerető, hogy rá tudod passzolni és még gyerektartást sem fog követelni tőled, mert pénzes a családja, inkább örül neki vagy akár még ő fizet neked, hogy a gyerekeid közelébe soha vagy csak ritkán menjél, nehogy rájuk ragaszd a számára nem szimpatikus életmódodat.


Ezzel genetikailag tovább örökődtél, a gyerekeid meg egyébként is külön személyiségek. A jövendőbelijeid előtt még le is tagadhatod életed ezen szakaszát.


A külső terén pedig meglepően alacsonyan van a léc. Azt mondom, hogy még egy ducibb, átlagos arcú lány is hamarabb összehoz utazgatós, wellnessezős kapcsolatot, mint egy fitnesszmodell külsejű, jobb képű férfi.


Inkább magadhoz való ész kell. Mert ha butuska vagy, akkor nézhetsz ki úgy, mint Palvin Barbi, beleszeretsz az arab stricidbe és 2 év múlva már szétmegy a fogad a sok kristálytól, mindezt aprópénzért ahhoz képest, amit elérhettél volna.


"Egy szo mint szaz: aki rendezett csaladbol jon, nornalis ertekrenddel, altalaban nem kva lesz es ez nem veletlen."


Igen, hiszen miért lenne az, amikor a családja révén megvan neki a mamahoteles vagy szülői támogatásos egyetem vagy ha nagyon menő csaj és mekis fizetésből, saját erőből csinálja is van hova hazamennie, van igazi otthona és kellően intelligens ahhoz, hogy ne szüljön 16 évesen a semmire, utána meg már csak karriert kell építeni, ahhoz meg sokszor elég kiöltözni és kicsit flörtölgetni és jönnek is a fizetésemelések, előléptetések, cégen belüli nem hivatalos privilégiumok.


Üzletkötőként is sokkal jobb számokat fogsz hozni, mikor a milliomos idős bácsikák a dekoltázsodat nézik és közben írják alá a papírokat, amiket az orruk alá tolsz, mint a férfikollégák, akik hiába vizsgáztak nálad sokkal jobban salesből, de nincsenek olyan hatással még a nőkre sem, férfiakra meg főleg nem, hogy azok ne olvassák el az apróbetűs részt.


Tehát nem értem mi a meglepő ebben, hogy jobb családból nem prostitúcióval fogja megkeresni a bűvös első milliót. (Rosszabb családból meg hiába keresi meg, ha nem tud bánni vele, de ez már egy másik történet).

2020. máj. 8. 17:58
 7/14 anonim ***** válasza:
100%

"A gyerek bele tud szólni a dologba, de nőként azt is megteheted, hogy tudatosan kipottyantasz 18-22 éves korod között kettőt egy olyan férfi mellett, akit abból a célból keresel, hogy ő van akkora balek meg gyerekszerető, hogy rá tudod passzolni és még gyerektartást sem fog követelni tőled, mert pénzes a családja, inkább örül neki vagy akár még ő fizet neked, hogy a gyerekeid közelébe soha vagy csak ritkán menjél, nehogy rájuk ragaszd a számára nem szimpatikus életmódodat.



Ezzel genetikailag tovább örökődtél, a gyerekeid meg egyébként is külön személyiségek. A jövendőbelijeid előtt még le is tagadhatod életed ezen szakaszát."


Jajj kerdezo, azert a nok is emberi lenyek, nem pedig lelketlen pszichopatak... nemtom ez igy kinek lenne eletcel, vagy a boldog elethez vezeto elso lepes 18 evesen. Es sokan prstik, luxus felek is akadnak, de osszessegeben azert ez nem az, amirol az ember kiskoraban almodozik. Sokan leirtak mar, hogy ez azert lehet kivulrol nagyon jonak tunik valakinek, akinek lovese sincs a temarol, de nem hiszem, hogy ezek a nok osszessegeben boldogok lennenek. A golddigger szakma csucsa Vajna Timike, de ez milliobol egynek ha sikerul. Azt meg vegkepp nem ertem, hogy jon ide, hogy egy no a kulseje miatt hogy ervenyesul egy munka soran. Ennek az inverze: a huszonev vegen jaro, frissen hazasodott noket sokkal kevesebb lelkesedessel vesznek fel egy munkahelyre, mint egy ugyanolyan kepzettsegu ferfit, mert elmehet barmikor szulni. Na itt meg a ferfi jon ki jobban.

2020. máj. 8. 18:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
100%

Ez olyan, mint a modell élet: ki lehet belőle öregedni.

Akinek a teste az egyetlen értéke, az használva van, kiszolgáltatva és egyáltalán nincs biztos talajon a megélhetősége. Emellett nincs társa, mert akire ráfanyalodik, az nem az, mellette nyilván nem ismerhet meg olyat, aki az lenne.

2020. máj. 8. 18:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
100%
De minek csinálna egy lakásos prosti már nagyon fiatalon egy-két gyereket, ha utána nem lát belőlük pénzt, az áru minőségét meg rontja? (Mármint a testét)
2020. máj. 8. 18:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
100%

Ha a nő ki tudja használni azokat a férfiakat, akik amúgy lelkifurdalas nélkül kihasználnák, akkor ja, lehet ezzel játszani. De semmi esetre sem életmódszerűen.


Abban a pillanatban, hogy bejon a képbe az anyagi függés, a nő ki lesz szolgáltatva a férfiak devianciáinak (márpedig nincs annál deviansabb embertipus, mint a férfi, aki azt hiszi, hogy megvásárolt magának egy nőt) na onnantól racionálisan nézve game over.


Plusz férfira SOSEM szabad építeni. Soha. Ha elhagy, nem lesz semmid, márpedig az a szabályt erősítő kivétel, aki nem kezd el új hús után kajtatni, amint megunta a régit. Igen, olvastam hogy ismersz tucatjával olyan 80 éves nénikéket, akik után csak úgy pisálnak a férfiak, és pisztolypárbajokat vívnak hogy ki vigye őket ibizara nyaralni, de erre akkor sem lehet epiteni.


Amúgy kedves tőled hogy legalább zarojelesen megjegyezted hogy megölhetik a nőt. Mondok még pár zárójeles dolgot:

nemi betegség (sugar daddy ugye azzal szexel akivel akar, és a jóisten se tudja hogy mit hoz haza a farkán)

véletlen teherbeesés (férfi képzelgés, hogy a nők úgy járnak abortuszra, mintha csak a közértbe mennének, de nem. a testnek is és a léleknek is megterhelo)

nemi erőszak (első kézből hallok olyanokat, hogy egyéjszakás kalandoknál a férfi minden figyelmeztetés nélkül elkezdi fojtogatni a nőt, ami még akkor is traumatikus, ha gyengén csinálja. Vagy keményen dugnak, és nem állnak le, amikor a nő kéri őket, ami kimeriti az erőszak fogalmát)


Szóval az isten mód inkább az, ha van egy jó végzettséged, és egy stabil allasod, így egy percig se kell kiszolgáltatottnak lenned, a gazdag, felszínes férfiakat meg csak hobbiból bolonditod, hogy fizessék az extrákat.


De ez is csak úgy működik, ha érzelmileg képes vagy rá. Az érzelmektől nem lehet csak úgy eltekinteni. Hogy úgy mondjam - nem racionális dolog ezt a változót kivonni a képletből, hiszen ezen áll vagy bukik minden. Van, aki simán elvan magában, és komoly párkapcsolat nélkül, más meg belepusztul, ha nem lehet családja.

Ilyen ez....

2020. máj. 8. 19:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!