Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Idegesít, hogy egy ismerősöm...

Idegesít, hogy egy ismerősöm állami támogatásokkal tanulatlanul jobban él mint én?

Figyelt kérdés

Én és a feleségem is sokat tanultunk, diplomákat szereztünk. Tisztességesen dolgozunk, jó munkahellyel, de a jónak számító fizetés mellett is lehetetlen annyit félretenni, hogy tudjunk venni egy budapesti lakást 5 éven belül hitelre. Albérletben vagyunk jelenleg, annak az ára is felment pár év alatt a duplájára (mint máshol is, manapság 60 ezerért már nincs semmi Pesten, 100 felett indulnak az árak)

A házban lakó ismerősöm kutyasétáltatás közben traktál a dolgaival. A felesége élelmiszerboltban eladó, ő benzinkutas. 2016-ban (?) felvették a csokot 3 gyerekre, úgy vették a lakásukat ami 60 m2. Akkoriban ez 25 millió volt kedvezményesen (nagyon jó ár, igaz amiben mi lakunk azt 12 millióért vette a tulaj 2013-ban, 36 m2). Ikrekkel most teljesítették idén a feltételeket, közben felvettek egy babavárót is és tegnap jött meg az új Dacia 7 személyes állami támogatott autó is! A 10+15 milliós csokból a 10 millió állítólag már elengedésre került, a 10 milliós babaváró is és az autó kifizetése után a maradék 7.5 millióból most nyaralót vettek a Balatontól nem messze. Állítólag semmi pénzük nem volt az önrészekre sem, a család adta kölcsön, de azt is rögtön visszaadták.

Magyarul most van egy alig hiteles lakásuk, ami jelenleg 45 milliót ér, van egy hitelmentes autójuk meg egy nyaralójuk. Mindezt államilag! Semmit nem tettek hozzá tudásban, csak lett 3 gyerek.

Nagyon frusztrál ez engem. Mi mindent megpróbáltunk. Akartam vállalkozást indítani de olyan adók voltak hogy nem tudtam csinálni. Tanultunk, gürizünk, de hiába a jó fizetés és spórolás, családi és állami segítség nélkül mi évek alatt tudunk majd venni valamit, mert az albérletet fizetni kell! Nem tudunk szülőkhöz menni mert vidéken ahol élnek nincsen munka, pláne a mi pályánkon duplán.

Az idegesít a srácban, hogy szabályosan dicsekedik vele, hogy egy szalmaszálat nem mozdítottak meg és őket hogy felkarolta az állam. Mi meg egy forintra nem vagyunk jogosultak.

Ti is ismertek ilyen embereket? Legalább fogná be a száját, de játsza a gazdagot, úgy csinál mintha milliomos lenne. Azt se értem hogyan igényelték meg ezeket a támogatásokat ilyen fizetésekkel, de arra azt mondja családilag megoldották, hogy a rokon cégénél is be volt jelente 3 hónapra.


2020. aug. 7. 10:40
1 2 3
 1/30 anonim ***** válasza:
34%

Ilyet nem, de olyat mint a te fajtád olyat igen. Tudod mit nevelj 3 gyereket, és tapasztald magad mit jelent ebben az országban 3 vagy több gyerek felnevelése. Irigykedni, meg vállalkozni minden hülye tud és akar, csak éppen azt a felelősséget nem ami azzal jár. Meg hogy m i munka van a valóságban a dolgok mögött az már nem lényeg, ugye kedves irigykedős, az a lényeg a már a gyümölcs.


Hát hajrá, dolgozz, és legyenek gyerekeid, majd megtudod milyen élet van itt Magyarországon és mit le kell tenni ahhoz, hogy fel tud őket nevelni.

2020. aug. 7. 10:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/30 anonim ***** válasza:
75%
Nem szép dolog kérkedni, de irigykedni sem. Ha irritál az illető, ne foglalkozz vele!
2020. aug. 7. 10:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/30 anonim ***** válasza:
78%
A kérdező felelősen áll hozzá a dolgokhoz. A "semmire" kölyköket potyogtatni sohasem felelős hozzáállás. Sajnos az ilyenekkel lesz tele az ország.
2020. aug. 7. 10:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/30 anonim ***** válasza:
10%

"A kérdező felelősen áll hozzá a dolgokhoz."


Látjuk. Egyet sem tud normálisan felnevelni, hogy ember legyen belőle.

2020. aug. 7. 10:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/30 anonim ***** válasza:
42%

Dácsia, az igen. Azt hiszik, a babaváró meg a csok arra van, hogy autókat vegyenek. Mintha autó nélkül nem lehetne gyereket nevelni vagy elvinni őket bölcsődébe, óvodába vagy akárhova.

Ehhez hót felesleges volt kitalálni a csokkot meg a babavárót, hogy mindenki tucatszőámra autókat vegyen.

2020. aug. 7. 11:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/30 anonim ***** válasza:
83%
Nem hiszem, hogy, ha már van egy hitelük, akkor megkapták volna a teljes babavárót egy benzinkutas és egy eladói fizetésre. Balatonon pedig normális telket sem kapsz 7 és fél millióért, nemhogy nyaralót. Nekünk van nyaralónk, 15 éve mikor a telket vettük, körbejártam, 5 millóért ólcson tudtunk venni.
2020. aug. 7. 11:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/30 anonim ***** válasza:
46%

Nekem van 3 gyerekes ismerősöm, nem is egy, aki meglépte a csokot meg a kocsikedvezményt meg ilyeneket...


Ne haragudj, de én nem tudom irigyelni őket. Gyakorlatilag amit spóroltak, annak duplája el fog menni a gyerekeik tisztességes felnevelésére, szóval semmivel nincsenek előrébb. Cserébe ott a hitel meg azt mondják, ha kocsikra vonatkozik a kedvezmény, csak x típusból lehet választani.


Én rühellem a gyerekeket, ha lesz is, valószínűleg örökbefogadott vagy késői gyerek és csak egy darab. És jólesik hazaérni úgy a munkábóp, hogy kipihenhetem magam, nincs baxogatás, bőgés, nem leszek leharcolt az egész procedúra miatt, nem leszek kiszolgáltatott és azt csinálok, amit akarok, oda megyek, ahova csak akarok anélkül, hogy le kellene passzolnom a purdét.


Én nem sajnálom tőlük ezt az egészet, jól ki van találva annyira, hidd el, hogy ne érje meg, persze kívülről jól néz ki, de egyébként ha minden előnyével és hátrányával együtt egy ilyen életet kellene élnem, felkötném magam már másnap.


Amúgy, semmi sem akadályoz meg abban, hogy neked is legyen 3 gyereked.

2020. aug. 7. 11:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/30 anonim ***** válasza:
85%

Első, ne mártírkodjál már, hogy három gyereket milyen nehéz felnevelni... Gondolom nem erőszakkal ültették beléd őket. Ha valaki gyereket akar, annak készülnie kell ezekre.

Ha meg nincs megfelelő háttér a gyerekvállalásra, akkor nem kell a nélkülözésbe gyereket vállalni. Nem kötelező, bármit is mond a média meg budaházy edda.

2020. aug. 7. 11:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/30 anonim ***** válasza:
10%
Vannak emberek, akik nem a beléjük nevelt, otthonról hozott elvi és erkölcsi "értékeknek", hanem konkrétan az aktuális társadalmi, társadalompolitikai vonulatnak megfelelően folytatják az életüket. Vedd tudomásul, hogy a jelen körülmények között az egyetemi végzettség nem valós érték.
2020. aug. 7. 11:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/30 anonim ***** válasza:
79%

Szerintem kicsit elitista hozzáállás ha bármit úgy kezdesz, hogy "Mi tanultak vagyunk, ők nem".


Diploma és diploma között is külömbség van. Nem feltétlenűl nagy mindegyiknek az értéke vagy nehéz megszerezni. Így sok esetben nem érthető ez az elitista hozzáállás.

2020. aug. 7. 11:34
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!