A társadalom miért annyira elítélő azokkal szemben akik szeretnek sokat és sokáig aludni?

Szerintem csak akkor ha olyan dolog múlik ezen ami valakinek fontos xd

remélem érthető volt

amúgy mindenki leszarja ki meddig alszik, ha nincs közük egymáshoz

Nem, a társadalom nem elítélő. Csak egész egyszerűen a pacsirtákra van berendezkedve. Az iskola korán kezdődik, a munka korán kezdődik (kivéve, ha délutános vagy esti műszak van)... Ha nem illik hozzád a korankeles, akkor megszívtad.

Vannak persze agyament illetők, akik szeretnek korán kelni és emellé meg sikeresek is az életben, ők hirdetik, hogy azért sikeresek, mert hajnalban képnek, aztán edzenek két órát, és így reggel hatkor felfrissülve kezdenek dolgozni... Csináld ezt te is, ez a siker egyetlen titka... Egy ilyen tweetre válaszolta J.K.Rowling, hogy "aha, persze".

En egy semmittevo ember vagyok … ligek-logok az eletben … soha semmi konkret dolgom:

… meg is minden reggel 6 korul felkelek es ugy csinalok mint ha lenne mit csinalni. Megetetem az allatokat, elmegyek kutyát setaltatni. Pedig dogolhetnek delig, de valahogy szeretem ha elindul a nap.

szeretem,ha szól valamiről a nap, ha el lehet intézni dolgokat, megcsinálok feladatokat. hétvégén is 8-9 körül kelek maximum magamtól.

Volt egy barátom, aki rendszeresen nagy nehezen kelt ki 11-12 körül az ágyból, mire én már egy csomó mindent elintéztem. Nagyon idegesített, lustaságnak láttam, és az is volt. Persze én meg járhattam lábujjhegyen. Több ilyen alakkal nem állnék össze.

Én éjjeli bagoly típus vagyok. Ez az életforma nem rám lett szabva. Délelőtt gyakorlatilag használhatatlan vagyok, amikor pedig már kezd tök jól forogni az agyam, hirtelen vége a munkaidőnek.

Nekem az lenne a tökély, ha 10-11-re járhatnék dolgozni. Dolgoznék este 7-ig mondjuk, aztán még otthon is elütném az időt értelmesen és hajnali 1 táján feküdhetnék le aludni.

Jelenleg kínkeservesen kelek, hogy beérjek reggel 7-re. Délelőtt nagyjából semmilyen agymozgást igénylő munkára nem vagyok képes (még szerencse, hogy a munkaköröm több összetevős), így az valahogy eltelik és a munkaidő vége felé tudom ellátni az igazán gondolkozást igénylő feladatokat, na de ez általában kevés idő, szóval vagy silányabb munkát végzek délelőtt inkább, vagy bentmaradok tovább, amit senki nem fizet ki. Aztán amikor hazaérek már nyűglődöm, mert fáradt vagyok, de még kéne otthon csinálni a dolgokat és mire végül 10-11-re ágyba tudom kényszeríteni magam, addigra kipattanak a szemeim és csak szenvedek. Majd másnap kezdődik minden előröl. Ha hétvégén nem aludhatok addig, ameddig szeretnék, következő héten már ingerült vagyok és fejeket tudnék letépni.

Sokszor megkapom pl. haveroktól, hogyha nem indulunk el 9-ig a strandra, akkor nem jönnek velünk, nem igaz, hogy nem tudok felkelni. De, biztosan feltudok, de nekem nem ér annyit a kényszeredett hétvégi kelés egy strandolás miatt (most mondtam valamit), hogy utána az egész hetem nyűgös legyen. Szóval tudok, csak nem akarok.

Ezt csak az nevezi lustaságnak, aki alapvetően pacsirta beállítottságú, vagy is a jelen életforma a számára kedvez.