Van itt olyan nő, aki mindig ronda a fényképeken?
10-es kitartás.
Vége lesz a vírusnak.
Akkor ismerkedhetsz személyesen.
Hú! Én nem gondoltam volna, hogy sokan mások is így vannak ezzel mint én. Mert mindenhol gyönyörű nőket látni. Rólam sincs évek óta egy családi fotó sem. Amit bánok, hiszen nem lesz mit visszanézni, nincsenek emlékek. A tablóképem nekem is borzasztó lett még gimiben. A rosszindulatú lányok az osztályban azt mondták, hogy egy másik lányé, és az enyém lett a legrosszabb. Mikor kézbe kaptam, nem is adtam belőle senkinek, bedobtam valahova és azóta sem vettem elő. Ezek annyira rossz emlékek. Pár olyan kép van rólam, amit magamról csináltam, de nem mutattam meg senkinek, illetve egy kiránduláson készitett rólam barátnőm képet, mert erőltette amiatt, hogy sosincs rólam fotó. Eddig nem mertem megnézni. Ma ránagyitottam. Akkor kapott el a sírás és akkor írtam ki a kérdést.
#10:Ne mondj ilyet! Nem fogsz egyedül maradni! Komolyan mondom neked! Én is tetszettem több férfinek is, voltak akik szerelmet vallottak, és sosem fért a fejembe hogy tetszhetek kislány kinézettel, csúnya arccal nekik. Sőt most is udvarol egy férfi de neki elmondtam őszintén hogy iszonyú rondának látom magam és ne égesse magàt velem mert csak kiröhögik. Nincs kedvem majd a barátai, szülei szörnyülködését làtni.
Nem gunyolodok
Kiszel Tunde tenyleg ronda mint egy boszorkany
Én nem bántok senkit
Te kérdezted van-e olyan nő aki ronda a fényképeken
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!