Van itt olyan, aki szintén túl nyugodtnak érzi magát egyetemmel/tanulmányaival kapcsolatban? Miért van ez? (több lent)

Első éves vagyok, szóval sok tapasztalatom még nincs az egyetmi élettel kapcsolatban (főleg így, hogy kb. 50 napot bírtunk ki digi oktatás nélkül), viszont egész életemben így éreztem, általános- és középiskola alatt is.

Nem nagyon tudom megfogalmazni mit érzek pontosan, de valami olyan szintű közömbösséget, amin én magam is csodálkozok és kb. úgy "figyelem meg", mintha kívülálló lennék - néha én magam is meglepődök rajta, pedig mindig is ilyen voltam.

Azt hittem, hogy az egyetemen ez változni fog (mondjuk mert több érdekes kihívás lesz és ezért ambiciózusabb leszek), de sajnos itt még jobban látszik a dolog, mivel egyetemen még többen paráznak látványosan (ez mondjuk nem egyenlő azzal, hogy többet tanulnának, nyilván a parázósok nagy része sem feltétlenül tanul "tisztességesen"/folyamatosan).

Igazából egyrészt örülök is ennek a "tulajdonságnak", mivel sok felesleges aggódástól óv meg, de egyre inkább érzem azt, hogy zavar, mivel így iszonyat lapos az életem ezen része. Egyszerűen nincs olyan pillanat suli téren, amikor úgy érezném, hogy na, ezt most megcsináltam, mivel eleve nincs is olyan lehetőség, aminél ez lehetne a kimenetel.

Lehet ez amiatt, mert nem a számomra legmegfelelőbb utat választottam (nem kifogást keresek, csak gondolkozok)?

Igazából azért választottam a szakomat (nyelvszak), mert alapjáraton csak a nyelvek mennek könnyeben, mint másoknak, és féltem mást bejelölni, mivel elég rögzött tudatú vagyok, ha tanulásról van szó (igazából ha valamit komolyabban kezdenék venni, mindig van bennem egy kisebbségi-komplexus, hogy már késő, úgysem leszek soha olyan jó benne, mint valaki, akinek eleve érzéke van hozzá/aki már 10 éves kora óta erről álmodik - tudom, hogy ez rossz gondolkodás). Elmerülni viszont nem tudok benne, nem érzem a kihívást vagy azt, hogy fejlődnék. Plusz alapjáraton gyakorlatiasabb ember vagyok, sokkal jobban élvezek (és többet tanulok közben) beszélgetni az adott nyelveken ahelyett, hogy száraz egyetemi anyagot olvasgatnék (ilyen gyakorlati dolgokra viszont nem igazán van lehetőség suli keretében).

Illetve az is motivált, hogy azt mondták, nyelvvel mindig lesz munkám, viszont nyilván nem egy SSC irodában képzelem el az életemet (és nem is a másik végleten, mondjuk brüsszeli szinkrontolmácsként, mivel ilyen dolgokra meg nincs ambícióm - ez esetben nem a komplexus miatt, hanem szimplán nem vonz a dolog).

Szerintetek mi lendíthetne ki valakit egy ilyen fokú flegmatizmusból? Amikor már nem nyugalmat ad, hogy de jó, semmi miatt nem parázok, hanem aggaszt, hogy ez miért van és mit tudnék ellene tenni.

Vélemény, saját tapasztalat, bármi jöhet!

Köszönöm szépen előre is a válaszokat!:)