A járványhelyzet mennyiben változtatta meg a társasági életedet?

Nekem pont ellenkezőleg, mint a többi embernek. Bár a válaszom szerintem ismerős lesz. ;)

Munka mellett csinálok egyetemet, de nem olyat, ahol a vizsgaidőszak nehéz és annyi, bőven vannak beadandóink, kis és nagy zh-k és van, amiből nem kevesebb, vagy könnyebb, mint a nappalisoknak.

Tavasszal munkán kívül éjt-nappallá téve tanultam, jól jött a home office és a távoktatás, továbbá a járvány miatt legalább nem kellett lemondanom programokat.

A nyaram magamhoz képest sokkal aktívabb volt, mert a home office-nak köszönhetően nem voltam hajszolt és nem telítődtem túl emberek között léttel. Így a saját barátaimmal volt erőm, időm változatos programokat csinálni. Mármint az én életemhez képest változatos.

Ősszel is kimozdultam ide-oda.

Amikor jöttek a lezárások, addigra beindultak a zh-k és beadandók, örültem, ha esténként pihentem fél-egy órákat, akár hétvégén is.

Egyedül a vizsgáim óta zavarnak kicsit a lezárások, de most is igazán csak a kijárási tilalom. Dolgozom fél 6-ig, utána már senkivel se lehet semmi értelmeset csinálni. Viszont a hétvégékre csináltam programokat egyedül, apumékkal, barátokkal is. Ma nem, de ma jól is esik az egyedüllét, lelassulás.

Nem kell 2-3 hét hozzá és ismét elhavaz az egyetem. Konkrétan már ma beadandót írtam....

Szóval részben sehogy, részben pozitívan befolyádolja a COVID a társasági életemet.

Mindenben. A rossz irányba. Egyetemista vagyok én is, és most 3 év után haza kellett költöznöm. A melóhelyemről felfüggesztettek, és itthon nemtudok semmit se csinálni. Nincs már itthon egy ismerősöm se. Pesten laktam, és ott viszont nagyon sok embert ismertem, sok emberrel találkoztam. Jó társasági életem volt, sokat jártam bulizni, meg ide-oda.

November után mikor elkezdődtek a lezárások, még igyekeztünk naponta beszélni, és találkozgatni alkalomattán. Viszont ezek már nagyon kezdenek elmúlni. Sokan az ország másik végébe laknak, és nem megoldható a találkozás. Neten beszélgetünk, de egyre kevesebbet: kezd elfogyni a közös téma, nincsenek közös élmények. Egyre több munka fent tartani a kapcsolatot mindenkivel, és már mindenki kezd ebbe belefáradni. Emiatt szépen lassan kezdenek elkopni az ismeretségeim.

Mostanára csak abból áll egy napom, hogy tanulok, elmegyek egyedül edzeni, és este rám tör a depresszió, annyira hiányzik a társasági élet. És rossz érzés látni, hogy meggyengülnek az emberi kapcsolataim, és még csak nem is az én vagy a másik fél hibájából. Remélem márciusba lesz valami enyhítés, mert engem brutál módon leépít, hogy ennyire nem lehet semmilyen szociális interakciót teremteni. Ez, hogy egész nap otthon ülök... Ez nekem nem élet.