A húgom túl segítőkész. Meghálálja valaha neki az élet? Mi lesz így vele?

A húgom, nemsoká' 20 éves lesz. Ő olyan ember, aki a szakadó esőben, esernyőt tartva odaáll amellé, akinek nincs esernyője, és sehova nem tud fedezékbe menni, míg a buszra vár. Ezt nem mindenkinél, hanem aki nem tűnik veszélyesnek és látszik rajta, hogy szívesebben lenne valami alatt, ahol nem éri eső. Szemtanúja voltam ennek, amikor egyszer együtt mentünk, külön esernyővel, és egy diáklány mellé állt, hogy fölé is tartsa az ernyőt. Buszon átadja a helyét az időseknek, boltban magától kérdezi meg az időseknél, segítsen-e levenni valamit a polc tetejéről, ha egy idős leejt valamit, akár 5x kiesik a kezéből az érme, 5x hajol le érte és adja neki vissza, nekem is mindig segít, amikor nagyritkán megkérem, a barátnői is számíthatnak rá, legyen szó ottalvásról, mert elhagyta a kulcsot és senki nincs otthon, vagy elszakadt a ruha vagy párna, és meg kéne varrni.

Tud nemet is mondani, szerencsére, túl sokat szívott amiatt, mert nem volt rá képes. Azonban úgy általánosan szokott ilyen segítőkész lenni. Ami szép és jó, kedves teremtés, de... nem az, hogy sajnálom tőle vagy irigy vagyok rá, csak féltem. A világ, az élet, az univerzum, nevezzük akárhogy, meghálálja neki? Alapvetően érzelemmentes arca van, szinte unott, ezzel nem tud mit kezdeni, ezért vírus nélkül is maszkot hord. Sokat mosolyog, meg nevet is, csak... nem mindenkivel. Sokan kedvelték meg szakmai gyakorlat alatt is, de kapcsolatot, baráti vagy szerelmi, nem alakult ki. Sőt, soha nem is volt párja. Szíve vágya egy valódi kapcsolat, de senkibe nem volt még szerelmes, keresni meg nem keres (csinálja az életét, aztán jön amikor jön). Nincs kétségbeesve, csak kicsit lehangolt.

Jóban vagyunk, nagyon szeretem őt, és aggódom, mi lesz így vele. Eltekintve attól, hogy a húgom, ő egy nagyon jó ember, a hibáival együtt is, és nem érzem fairnek, hogy élete végéig egyedül maradjon, esetleg egyszer a segítőkészsége visszaüssön.