Miért "hiszik" azt egyesek, hogy az emberek gondolatolvasók?

Nagyon mérgező ez a hozzáállás és sajnos nagyon gyakori (én saját magamon is tapasztaltam). Én azt tapasztaltam, hogy sokan ezt belül úgy indokolják, hogy "ha szeretnél/érdekelnélek, akkor tudnád, hogy ez nekem rossz, és nem csinálnád". Én be nem bírom látni, hogy a szeretet miért lenne egyenlő a gondolatolvasással.

Viszont! vannak esetek, amikor tényleg olyan a helyzet, hogy a másiknak illett volna tudnia valamit/gondolni a másikra - pl. ha már nagyon sokszor elmondta a másik a preferenciáit. Kérdést is lehet olyan szituációban feltenni, amikor nem lehet rá őszintén válaszolni. Mondok egy megtörtént példát. Korábbi partneremmel együtt éltünk, én korán keltem reggelente, és könnyen felébredek zajokra, szóval nem szerettem, ha későig maradnak vendégek. Ő egyik nap áthívta a barátait, mielőtt jöttek, mondtam neki, hogy persze, nyugodtan, de 10-ig menjenek el (mert szeretnék pihenni). Aztán 10-kor az össze barátja előtt fennhangon megkérdezte tőlem, hogy ugye nem baj, ha még maradnak egy órát. Ebben a helyzetben szerintem elvárható lett volna, hogy "gondolatot olvasson", és ha tényleg meg akart volna kérdezni, akkor azt illett volna privátban, a barátaitól távol, hiszen akkor nemet mondtam volna, és együtt kiállhattunk volna amellett, hogy menjenek haza. Mivel nem ez történt, utólag el is mondtam neki, hogy ez nem volt oké, amit végülis értelmezhetett volna úgy, hogy amikor kérdezte, akkor nem mondtam, hogy mit akarok, most meg balhézok.

De ha nem ilyesmi helyzetről van szó, akkor szerintem egyszerűen meg kell tagadni az utólagos hiszti elviselését egy idő után - pl. mondani, hogy figyelj, tök oké, hogy te ezt érzed, vagy ezt akartad, és ha ezt előre mondtad volna, akkor figyelembe tudtam volna venni, viszont mivel ezt nem tetted, én nem fogom elviselni a hisztit.