Miért van az, hogy nem találok normális barátot/barátnőt?

Barát barátot/baratnőt.

A normális alatt azt ertem, hogy olyat, akivel bármit megbeszelhetek, akit nem untatok, és aki mellett önmagam lehetek.

Van egy nagyon jó barátom, de ő messze lakik, nem ugyanaz, mintha helyben lenne (az élet úgy hozta, hogy mindketten elköltöztünk az ország két különböző pontjára).

Az új városban, ahova költöztem, sok új ismerőst szereztem, akikkel viszont nem mélyült el a baratsagunk. Olyan érzésem van, hogy haladunk egy pontig előre, aztán amikor ellazulok és teljesen magamat adom, valahogy megreked az egész és vagy leépül, vagy stagnál.

Alapvetően a személyes kapcsolataimban elég visszahúzódó, nehezen ellazuló vagyok, ezért is érint annyira rosszul, amikor "kiadom magamat" és "nem kérnek belőlem" vagy nem fogadnak el, passz.

Szóval nem tudom, velem van-e a baj? Mit kéne másképp csinálnom?