Miért nem vagyok képes kiskorom óta empátiát érezni, minden mást meg igen?

Én úgy vagyok vele, hogy nem kell mindenkivel együttérezni. Ha mindenki búját-baját magamra venném, akkor belepusztulnék.

Meg az se mindegy kiről van szó. Ha közeli az ismerős vagy személyesen találkozok olyannal akinek tragikus a sorsa akkor az súlyosságtól függően visel meg(pl ha meghalt egy idős ember az nem akkora baj, mint egy daganatos gyerek látványa szemtől szembe).

A fb-s vergodeseket fenntartással kezelem. Lehet van alapja, de sok a csaló/érzelmi zsaroló. Úgyhogy ezekkel nem foglalkozom amíg nem lesz valóságosabb. Pl volt az sma-s Zsombinak gyűjtése. Az elején még kamunak hittem, de aztán annyira a csapból is ez folyt, hogy rajottem ez tényleg valóságos probléma és én is utaltam egy kis pénzt.

Érdemes lehet megvizsgalni a gyerekkorod. Volt-e olyan esemény vagy nehéz időszak ami miatt felvertezted magad. Aztán lehet ilyen az attitűdök.

Nem tűnsz pszichopatának.

Én is nagyon nehezen érzek empátiát az emberek legnagyobb része iránt, vagyis nem úgy, ahogyan a legtöbben.

Mármint úgy értem, konkrét eset, egy 72 éves ember csinált egy balesetet amiben meghalt a 72 éves ember meg az is, akibe belement, valami 30 akárhány éves volt, és én nem sajnáltam a 72 évest, hanem a 30 körüli embert sajnáltam, hogy azért kellett meghalnia, mert egy ilyen vén hülye nem látta be, hogy már nem kéne vezetnie.

Az emberek nagy része iránt nem érzek semmi empátiát, ha egy állatot látok, hogy bántanak, akkor az nagyon tud zavarni, de az emberek egyre kevésbé érdekelnek. (nyilván a családom, meg a barátaim kivételével)

Szerintem rengetegen vannak ezzel így.

Amikor rákos gyerekeket mutogatnak a tévében, plakátokon, én sem tudok semmit érzeni, amit el is mondtam a családtagjaimnak, akik szerint normális, hogy idegen emberek helyzete nem tud érzelmileg megérinteni.

Gondoljunk csak bele, milyen lenne, ha minden egyes beteg gyerek láttán romokba dőlne az ember lelki állapota.

Szerintem az ember pszichéje úgy alakult ki, hogy csak a hozzánk közel állókhoz érzünk igazi sajnálatot.

Az is stimmel nálam is, hogy pl. amikor egy legjobb barátnőm elmondta, hogy szakítottak a barátjával, nem éreztem semmit, de tudtam, hogy ilyenkor azt kell mondani, hogy sajnálom, ami történt, mert láttam, hogy szomorú emiatt.

Nemrég pedig meghalt a mamája, akkor sem éreztem semmit.

Ha viszont elképzelem, hogy az én mamám hal meg, akkor egész biztosan nem lennék érzelemmentes. Legalábbis remélem.

Az állatok kínzása engem is nagyon zavar, feldühít és elkeserít.

Valószínűleg a személyes bevonódás hiánya az, ami miatt nem tudnak kiváltani belőlünk érzelmeket mások problémái, betegségei.

Pl. volt 2014-ben Dél-Koreában egy kompkatasztrófa, amiben rengeteg diák meghalt. Mielőtt nem néztem jobban utána, semmiféle szomorúságot nem éreztem a halottak és a hozzátartozóik iránt. Amikor viszont láttam a fedélzeten készült videókat, akkor kezdtem személyesebbnek érezni az esetet. Aztán jött egy olyan videó is, ahol a szülők a partról nézik tehetetlenül, ahogy a két napja bent lévő gyerekeikkel elsüllyed a komp. Amikor elképzeltem, milyen lehet ott állni és azt érezni, hogy a szeretted éppen haldoklik, és te nem tehetsz semmit, a mentőalakulatok pedig csak cirkálnak a komp körül, abban a pillanatban mindent átéreztem, és az egész napom tönkre volt téve.

Csupán ennyi kellett, hogy tudjak empátiát érezni, ez tehát azt jelenti, hogy képes vagyok rá.

Mindez csak szemléltetés volt, de gondoltam, leírom.

Hát figyelj ez elég sok minden lehet, gyk-n pedig nem fognak tudni diagnózist adni.

Személy szerint arra tudok tippelni hogy vagy tipikus magának való, magányos ember vagy, aki valamiért nem tud/akar mélyebb kapcsolatokat kialakitani másokkal, így pedig nem igazán képes átérezni mások gondját-baját

vagy pedig az antiszoc személyiségzavar spektrumán vagy (mert nem csak a teljesen érzelemmentes emberek tartoznak ide, hanem azok is, akik nehezen élik meg egy vagy több érzésüket).

Nem kell és nem is szabad mindenkiért egy 100-as csomag zsepit elhasználni, de azért az elég nagy gond, ha te ennyire érzéketlen vagy.

Gyanítom még fiatal vagy, nem tapasztaltál annyit, te úgy gondolod, hogy veled ezek a dolgok nem történhetnek meg.

A fantáziáddal és a beleéléseddel is bajok lehetnek ezek szerint, ha képtelen vagy empátiára.

Javaslom keress fel érzékenyítő szakembert, vagy pszichológust, esetleg kísérj el egy beteg embert csak a mindennapokat megtapasztalni vagy beszélgess velük, hogy hogyan élik meg a gondjaikat.

5-ös, az első mondattal még egyet is értek.

A következőkkel már nem. példa:

Volt egy ismerősöm, aki teljesen normális ember volt. Nem volt magányos, társaságkedvelő ember volt, mindenkivel jó kapcsolatot tudott kialakítani, bulikat szervzetett, eljárt mindehova stb.

Mikor az apja agyvérzést kapott, vagy amikor meghalt a nagypapája, akkor viszont bocsánatot kért az egész családtól, hogy "ne haragudjatok, hogy nem látszik rajtam, mennyire fáj. Egyszerűen nem érzek semmit".

Neki pszichológus is megállapította, hogy 0 empátiája van. De már kisgyerek kora óta nem volt képes együtt érezni senkivel.

Később persze így is választott szakmát. Vannak olyan munkák, amikben hatalmas előny, ha nincs empátiád.

És az beleérzőképesség hiánya nem jelenti azt, hogy te egy sarokban kuporgó, magányos sötét alak lennél.

Ez a srác is annyit tudott tenni, hogy megtanulta, milyen helyzetekben milyen módon kellene viselkedni és eljátszotta. Más nemigen lehet tenni. De ettől függetlenül ő egy életvidám, nyitott, barátságos ember volt, akiről soha az életben nem mondtad volna meg, hogy nem rendelkezik empátiával.

Engem egy beteg gyerek kicsit sem hat meg. Rossz, hogy ez van vele, de kb ennyi és görgetek tovább. Ha a buszon látok egy nőt a gyerekével, akik kapaszkodnak, sosem adom át a helyem, inkább egy öregnek. Az sem érdekel ha egy idegen ember fekszik a földön... Lehet részeg ki tudja, és amúgy is, más majd segít neki, nem az én dolgom.. Viszont öreg, magatehetetlen embernek mindig szívesen segítek, illetve kulturált (nem gyerek) felnőtt embernek, ha bajban van. Mindenki csak a gyerekeken akár segíteni, de a felnőtteket magasról lefossák, pedig egy gyerek semmivel nem több. Illetve az állatkínzás... Na az mindennél jobban kiborít.

Kérdésre válaszolva nincs veled semmi baj, nem kell vadidegen embereket sajnálni, és segíteni nekik. Viszont a szeretteiden segíts, őket sajnáld. :) 27n

6#

"Gyanítom még fiatal vagy, nem tapasztaltál annyit, te úgy gondolod, hogy veled ezek a dolgok nem történhetnek meg."

Mi van akkor, ha valaki egy empatikus emberke volt, de mivel annyi minden rossz történt már meg vele az életben, már egyáltalán nem képes együttérzést kiváltani belőle semmi?

Mert én így vagyok. Mióta megtörtént néhány tragikus dolog az életemben, ha valaki mesélné nekem, hogy esetleg vele is ugyanez megtörtént, semmi érzést nem vált ki belőlem. Megvonom a vállam, és ez van.

Hiába történne meg mondjuk szó szerint ugyanaz, mivel velem is ez történt, így már megtapasztaltam ezt az érzést, semmi újat nem váltana ki. Se együttérzést, se semmit. Mintha üres lennék.