Mi indokolja pszichológiailag szerintetek az ilyen viselkedést?

A baráti társaságomban 2 barátomnál nagyon hasonló tulajdonságokat vettem észre. Soha semmivel nem elégedettek, ha valaki valamiben sikeres a környezetükben, ők jobbak akarnak lenni, a beszélgetésekben rettentő dominánsak és mindig magukra terelik a szót.Ha például velem történik valami jó dolog, amit szeretnék elújságolni barátok lévén, akkor 1 szóban lerendezik az egészet, pedig könnyen előfordulhat hogy szeretnék beszélgetni egy kicsit az én életeseményeimről is. Például amikor végre tettem németből felsőfokú nyelvvizsgát, akkor erre nem is szólt semmit, hanem azonnal magára terelte a szót, hogy ő legalább 5 nyelvből szeretne. Irreális dolgokba lovalja bele magát, és elvárja hogy órákig ezekről beszélgessek vele, dicsérgessem. Amit még nagyon szánalmasnak tartok, az az, hogy ha spontán nem dicséri őket az ember, akkor provokatív kérdésekkel dicséretet akarnak kicsikarni, pl. az egyik folyamatosan azt kérdezgeti tőlem hogy ő hogy néz ki meg miért nem csúnya, a másik meg az eszére vonatkozóan akarja polírozni az egóját. Nagyon leszívják az energiát, nem 3gy este telt már el úgy, hogy azt se tudták, velem mi van, csak egyfolytában magukról és az életüknek a kis eseményeiről volt szó. Kezdem úgy érezni, hogy nem is a személyiségem miatt barátkoznak velem, csak keresni akarnak egy embert, akinek megállás nélkül beszámolhatnak egyoldalúan a dolgaikról. Én mondjam el a véleményem hívásban is meg mindenhogy, de ha én szeretnék kicsit beszélgetni, akkor "az jó :)" reakcióval le van rendezve. Azóta csökkentettem a beszélgetéseinket, de fel sem tűnik nekik, ha szóba is állunk, megint annál lyukadunk ki, hogy ők hogy vannak. Ellenkező esetben nekem feltűnne hogy valami nincs rendben, ők még mindig elvannak a saját kis világukban. Mi okozhatja hogy egy ember ilyen tapló módon viselkedjen az állítólagos "barátaival"?