Jobb ember lettél, fejlődtél az 5 évvel ezelőtti önmagadhoz képest?

#11

Először is, őszinte elismerésem neked!

Magamról: olyan kis naív kislány vagyok felnőtt korom ellenére, hogy egy átlag ember késztetést érez, hogy megvicceljen, szórakozzom velem. Nem kell sokat találgatni, a szemét emberek hogyan képesek átgázolni rajtam, és bennem milyen lelki sebeket okoz. Sokáig a lelki sebeimmel foglalkoztam, játszottam az áldozat szerepet, majd még több rúgás után elkezdtem kifordulni magamból, bosszúálló lettem, indulatos, mindenféle negatív tulajdonságot felvettem, azt gondoltam így váltam én is felnőtté. Majd elkezdtem izolálni magam az emberektől. Most elkezdtem elengedni a sebeimet, leküzdöttem a depressziót, mindent helyretettem magamban, próbálok kifejleszteni egy önvédelmi stratégiát, amivel sem magamnak sem másoknak nem ártok, visszatérek a régi önmagamhoz. Márcsak az állandósult szorongást kell leküzdenem, de visszaástam magamban a legelső elfeledett traumáig, úgy érzem Isten segítségével menni fog.

Kevésbé húzom fel magamat bizonyos dolgokon és nyugodtabb vagyok. Az emberekkel továbbra is kedvesen kommunikálok, viszont nem adom ki magamat azonnal az embereknek. Ha látom, hogy befogadnak, megnyílok.

Sajnos 5 éve számos sérelem ért, melynek hatására túlettem magam. Az utóbbi 2 évben viszont sokat edzettem, s azt is teszem, így már kezd rendbe jönni az alakod.

Nem vagyok naiv a munka világában sem, át tudom látni a buktatókat.

Igen, fejlődtem. Hogy mitől? Hát felnőttem.

(20 éves vagyok, tehát elég mozgalmas 5 évem volt. Pl elvégeztem a gimit, csináltam 2-3 nyelvvizsgát, jogsit, egyetemista vagyok, megtaláltam a hivatásom, elkezdtem dolgozni, elköltöztem másik városba , lettek új hobbijaim és új barátaim stb)

Emberileg is jobb lettem, sokkal nyitottabb vagyok és megértőbb, sokkal jobban értem az embereket, jobban kommunikálok stb.

Igen, a következő öt évvel kapcsolatban is optimista vagyok.

5 éve egy szorongó kisgyerek voltam, aki egész nap az iskolapadban ülve, szótlanul várja a tanítási nap végét.🤷‍♂️

A szüleim akkor már egy éve pereskedtek a válás miatt, egyedül laktam apámmal és egy iskolába jártam a többi tesómmal, akik mindig kötekedtek velem. Anyám nem beszélt velem, vagy ha igen azt is megkérdőjelezhető hangnemben tette. Próbáltak lejáratni a suliban a tanárok előtt, és meglepő módon elhitték a tanárok azt, hogy apa a rossz, én meg neveletlen és azért nem beszél velem anya.... Annyira elfogult volt az ofőm, leült mellém beszélgetni, kérdezett a szüleim válásáról, majd mikor megtudta hogy én apával maradtam felállt és szó nélkül ott hagyott...

Kb 3 éve már ennek az ellentéte voltam. Ha valami nem tetszett/ igazságtalannak találtam, nyugodt szívvel elküldtem a halál faszára bárkit. Az első ilyen évemben elég sokan megkedveltek, picit olyan magamnak való, de mégis határozott gyerek lettem.

Utánna átestem a ló túl oldalára, sikerült megutáltatnom magam mindenkivel, akivel addig jóban voltam. Ezután jött egy újabb szorongásos korszakom, bejött ez a koronavírus, meghíztam, a társas kapcsolataim 0-ra redukálódtak és megbuktam az iskolában is.

Nyáron elkezdtem egészségesebben élni, figyeltem rá hogy mit és mennyit eszek, azóta is csak ásványvizet iszok.

Leraktam az A1 és B kat. jogsit a nyárimunkával megszerzett pénzemből. Jövőre már be sem mentem a suliba, jelentkeztem inkább esti tagozatos gimibe.

Azóta újra 70 kg vagyok, suliba is járok rendesen és mellette dolgozgatok.

Sőt, mivel nagyon meg szerettem a vezetést, leraktam a C kategóriás jogsit is, mellé megcsináltam a Gki-t is, szóval minden adott hogy elmehessek teherautó sofőrnek. A jelenlegi munkám már csak ebben a hónapban csinálom, utánna elindulok munkát keresni. Igazából nem is bánnám, ha úgy alakulna hogy egy hónapig csak otthon henyélhetek, kell egy kis pihenés is🤷‍♂️