Gyerekként mi motivált bármilyen "extra" dologban? Pl. sport, tánc, akármi.

Rengeteg ilyen különórám volt, és a nagy többségét szerettem. Szűkítsük általános iskola alsó tagozatára.

1. Szolfézs: mindenki full hülye volt, én értettem, ez pedig egy olyan "wow, én okos vagyok, ez király" érzést adott. Amolyan lázadás, hogy én szeretem a szolfézst. (Olyan pszichopata vigyort képzelj ide)

2. Hangszer: korán kezdtem és igen ment otthon a "gyakorolj már", de szorgalmas voltam és az motivált, hogy ügyesebb vagyok az idősebb gyerekeknél is. Aztán elkezdtem versenyezni, volt, hogy felnőttek ellen. (Pl kamara és az egyik tag 8-10 évvel idősebb volt nálam, ekkor kb 10 éves voltam) Nyertem országos versenyt, a tanárok odavoltak értem, hivtak mindenhova fellépni (pl szólistának a zenekarukhoz stb), sztárként kezeltek (pl simán volt, hogy nem is kellett vizsgáznom), próbáltak konziba csábítani, volt aki azt mondta hogy így ahogy vagyok felvenne zeneakadémiára (oké, ekkor már nem alsós voltam, hanem kb 13 éves) stb. Koncertjeim után odajöttek hozzám megdicsérni, random emberek köszöntek rám az utcán, lett rajongóm is stb.

3. Sport: Sportot már akkor sokat csináltam/váltogattam. Pl úszni menni amúgy utáltam, mert hideg volt a víz, de magát a tevékenységet szerettem. Más sportoknál szerettem a csapattársakat, voltak céljaim benne, de volt olyan is, ahová azért jártam,hogy megtanuljam az adott sportot, pl kori. Volt olyan is, ami után mindig egy barátnőmnél aludtam stb. Egyébként átmozgattak és büszke voltam rá, hogy annyi mindent csinálok. Plusz ügyesebb lettem a tesiórán meg amúgyis. Vicces dolog egy erőközpontúnak hitt sportban jobbnak lenni 10-12 éves kislányként felnőtt férfiaknál.

Magát a különórára járást is szerettem. Nem kellett különösebben megerőltetnem magam a suliba ahhoz hogy kitűnő legyek, mert megtanultam azt, hogy nincs végtelen időm, nem lehet elhúzni a tanulást. Így hatékonyan tudtam tanulni is, amit nem kellett sokszor, mert figyeltem a órákon. Motivált az is, hogy gyorsan készen legyen a házim. Pl ha elmentünk síelni, a házit elkértem előre egy hétre és utazás előtti délután mind megírtam. Nyilván az motivált, hogy egy hétig szabad legyek.

Ehhez hozzátartozik az is, hogy egy szégyenlős kislány voltam, érzékeny stb és nem mertem választani a tevékenységek között. Nem mondtam, hogy "ezt többet nem", mert féltem, hogy megbánom (magam miatt, nem azért mert leszidtak volna) De ez azt eredményezte, hogy kb mindenben eléggé jó voltam. Általánosban pedig ez simán tartható is volt. És nem utáltak, nem voltam "stréber"-nek bélyegezve, mert kb semmit nem tanultam, (Csak a verseket) így nem volt rossz érzés suliba járni.

Amúgy versenyeken és fellépéseken kb 3.-ig nagyon lámpalázas voltam (kivéve a matekversenyeken), de utána igazi előadóművész lettem, nagyon belejöttem, és élveztem megmutatni mit tudok. Szívesen jártam fellépni, és versenyezni is, mert megjött az önbizalmam. És azóta jobban is teljesítek ha van tét.

Már egyetemista vagyok és nagyon hálás vagyok a szüleimnek, hogy járattak különórákra. Sokat kaptam ezektől, amit nem is gondolna az ember elsőre.