Miért szabotálja el valaki az életét? Miért jó ez neki?

Ez én vagyok... Van egy alapbetegségem, ami miatt nem érzem magamat okésnak, így alárendelődöm másoknak, akik kihasználnak, nem merem kimondani azt, ha fáj, rossz valami, mert tudom(?): nekem nem lehet igazam.

Nem jó ez íígy érzem, csak ígyy próbálom túlélni az életet.

Nem hiszem, hogy ez sokaknál tudatos lenne. Inkább csak nem tudja, hogy mi a jó döntés. Sok függ attól, hogy milyen csomagot hoz otthonról, hogyan készítették fel az életre. A lehetőségeket nem ismeri fel, újabb nyűgnek látja.

Én pl 0 felkészítést kaptam az életről, senki nem mondta el, hogyan működnek a dolgok, hogyan kell érvényesülni, hogyan "adjam el magam", miért fontos tanulni, miért fontosak a kapcsolatok, a kapcsolati tőke stb. Ezekre felnőtt koromban, magamtól jöttem rá fokozatosan. Persze addig rengeteg rossz döntést hoztam és rengeteg lehetőséget kihagytam, dacból is, vagy csak simán butaságból.

Szerintem sem tudatos, bizonyos (például korábbi tapasztalatokból adódó) működési módok rögzültek. Példa: valaki időnként próbálkozik dolgokkal és ha nem jön össze, akkor nem a "hogyan kellene nem feladni" van benne, hanem a "mit mondtak", "hogyan néztek", "milyen hanglejtéssel beszéltek", "mit gondolhatnak" stb. Van aki szituációkba azt látja bele, hogy vele rosszul, méltánytalanul bántak és ilyen rossz érzések mentén éli az életét, hoz döntéseket.

Ez is csak egy gondolat, rengeteg oka lehet.