Hogy lehet feldolgozni, hogy valamikor el fogom veszíteni a szüleimet, hogyan nőjjek fel, hogyan készüljek erre fel lelkileg, hol lehet találni olyan közösséget ahol ezt meg lehet beszélni ha nincs egyetlen normális barátom sem?

Semmi baj nincs az érzelmi kötődéssel ameddig nem leszel tőle paranoiás. Pl. Ha iszik és elkezd köhögni már mentőt hívsz.

Van egy olyan érzésem, hogy olyan még (szerencsére) nem halt meg, aki hozzád közel állna. Legyen akár csak egy macska. Ha nem kaptál már fiatalon ebből az érzésből elhiszem, hogy rémisztő lehet.

Szerintem beszélj erről a szüleiddel. Milyen temetést szeretnének, kiket akarnak mindenképp ott látni stb. Nálunk az erről való beszélgetés mindig természetes volt és a szüleim hozták fel.

1) Nem készülsz fel, mert csak ráparázol feleslegesen. Majd megtörténik, fájni fog és elviseled.

2) Tudatosítod magadban hogyan működik a világ, az érzelmek, a kapcsolatok, és képes leszel tárgyilagosan tudomásul venni. Akkor se lesz jó, de nem reagálod túl.

3) Ha vallásos vagy, akkor meg tudod, hogy a halál semmiség.

Ha idősek, akkor már lehet rá készülni valahogy lelkileg. Hozzám az egyik nagyim nagyon közel állt, öregségére szegényem daganatos lett. Láttam leépülni és rossz leírni, de volt egy pont ami után már azt vártuk mikor váltja meg a halál. Nehéz volt feldolgozni, de mégis jobban sikerült elfogadni, mert láttuk szenvedni.

Amit szerintem sose lehet feldolgozni a hirtelen halál. Akár baleset vagy strók vagy embólia.... Az egyik pillanatban még együtt kirándultok, a másikban összeesik és nem tudsz rajta segíteni. Ez a legrosszabb érzés. Apukámak tüdőembóliája volt, még az elején elkaptuk, szakszerű segítséget kapott és túlélte, pedig ebbe a nagytöbbség belehal.

Hogy lehet feldolgozni, hogy bármelyik pillanatban te is meghalhatsz??

Ez még nem jutott az eszedbe??