Mi a véleményed a pozitív gondolkodásról?

Itt szerintem van némi fogalmi pontatlanság. Ha valakinek jól alapozzák meg a csecsemő- és kisgyerekkorát, azaz a szülői gondviselés eredményeképp bizalommal tekint majd környezetére és a megfelelő visszajelzések hatására bízik önmagában is, az az ember alapvetően derűsebben látja majd az életét. Azáltal, hogy alapból optimistább, az esetleges negatív eseményeknek kisebb jelentőséget fog tulajdonítani, könnyebben túlteszi magát rajtuk. Az életöröm és derűs világlátás nyitottabbá és éberebbé teszi emberünket, ezáltal több lehetőséget vesz észre és mivel alapból bízik önmagában, képes is lesz megragadni ezeket. Tehát az élete nyilván kedvezőbben fog alakulni. Ehhez hozzá kell tenni, hogy emberünk szülei valószínűleg az átlagnál kevésbé frusztráltak és komplexusosak, így kisebb valószínűséggel örökítettek át korlátozó mintákat, mint pl. pénzhez, hatalomhoz való görcsös ragaszkodás vagy állandó zsörtölődés, áldozatiság stb.

És akkor jön a kulső szemlélő és levonja az évszázad következtetését, hogy aki pozitívan gondolkodik, az sikeresebb. Tehát pozitívan kell gondolkodni. Ami a témában kb. olyan eredményességgel bír, mint ha látnánk egy sikeres embert sárga rövidnadrágban és mi is sárga rövidnadrágot vennénk fel, hogy sikeresek legyünk.

Az, hogy valaki mennyi komplexust, önbizalmat vagy annak hiányát és frusztráltságot hoz gyerekkorából, nem befolyásolható a várt mértékben azáltal, hogy miket próbál gondolni - az agyát megerőltetve.

Valamelyest az valóban jó és halovány változást tud előidézni a közérzetben, ha egy negatívabb beállítódású személy máshogy fogalmaz meg dolgokat vagy elhagyja a verbális önmarcangolást, önmaga lehülyézését, szidását, de azt a feltétlen bizalmat, belülről fakadó optimizmust, ami csak nevelés (vagy több év pszichoterápiás önismereti munka) során születik meg valakiben, nem tudja leutánozni.

Szeretem, ha valaki pozitív gondolkodású, viszont amikor már erőltetetten az, azt nagyon utálom.

Meg amikor az ember egy rossz szituról elmondja a véleményét, és le van szólva, hogy ne légy negatív.

Sok emberben már ez is olyan fertőző lett, mint a sok panaszkodás meg negativitás. Szinte ugyanaz csak a másik véglet.

Az a jó meg a ritka sajnos, aki ésszerűen tud pozitív lenni, aminek a másik oldal is része nyilván, de sokan csak elutasítják a negatívot ami elég ostoba dolog.

Olyan érzésem van ezektől, mint az az ex alkesz, aki közel sem mehet a piához, mert összetörik és újra alkesz lesz. Ezek az emberek is megérzik a reális negatívot egyből menekülnek.

#12 Nagyon jó gondolatokat írt. 1-2 aprósággal viszont nagyon fontos kiegészíteni, mert nem csupán az önbizalomról és pozitív szemléletről van szó és ennek a különbségnek hatalmas jelentősége van!

A fejlődés, neveltetés során nem csak az önbizalom, önértékelés, énkép és ezzel összefüggésben a pozitív szemlélet kifejlődése fontos, hanem az is, hogy milyen viselkedési, helyzet értékelési és probléma megoldási sémákat sajátít el valaki, milyen mértékű és természetű kognitív torzítások mennyire válnak rá jellemzővé.

Az egy nagyon jól hangzó kijelentés és nagyon könnyű azonosulni vele, hogy se a túl negatív, se a túl pozitív szemlélet nem előnyös, mert a realista ember látja jól a dolgokat.

Csakhogy attól, hogy a negatív ember tények által igazoltnak látja, hogy minden sz@r és ezért realistának tartja magát, attól még ő nem lesz valóban realista.

A legtöbb ember kisebb/nagyobb kognitív torzításokkal szemlél mindent a világban. Mindenkinek van egy neveltetése, preferenciái, elfogultsága és ezek miatt minden ember valamekkora torzítással viszonyul mindenhez. Személyenként és helyzetenként, de akár pillanatnyi hangulatonként is eltérő lehet, hogy kinél mennyire játszanak nagy szerepet ezek a torzítások. Nem véletlenül él az a kifejezés, hogy a fától nem látni az erdőt. Minél közelebb vagyunk érzelmileg egy helyzethez, annál inkább hajlamos a helyzethez való érzelmi viszonyunk eltorzítani az értékítéletünket. A legtöbb ember ezért szokta bénító, megoldhatatlan problémának érezni a saját gondjait és pillanatok alatt átlátja és megmondja a tutit szinte bárki más pontosan ugyanolyan problémájára. Mert azt kívülről szemléli, nem érintett érzelmileg, ezért látja az összes fát az erdőben, egyik sem takarja el előle a többit.

A realista ember tisztában van vele, hogy senki nem képes teljesen reálisan látni a saját helyzetét, ezért nem a megerősítést keresi mások véleményében, hanem a korrekciót, hogy mi, hol és mennyire tér el az ő érzékelésében másokéhoz képest. Azt keresi, mi az, ami elkerülte a figyelmét, pedig érdemes lenne figyelembe vennie. Aki reálisan szemléli a dolgokat, azzal is tisztában van, hogy ha ő mesél el egy történetet és mások csak általa ismerik annak részleteit, akkor mások lényegesen nehezebben tudnak az övétől eltérő véleményt alkotni róla. Még ha nem akarja, akkor is figyelmen kívül hagyhat olyan részleteket, amik eltérő értelmezést adhatnak a történéseknek. Hiszen ezeket ő maga is figyelmen kívül hagyja a teljes történet szemlélésekor, ezért jut arra a következtetésre, amire.