Érzelmileg 0 lettem, miért?

Régen nagyon ki voltam szolgáltatva másoknak érzelmileg, ha valaki haragudott rám, vagy rosszul nézett, napokig azon rágódtam. Annyira szerelmes tudtam lenni lányokba, mint a romantikus filmekben.

Az utóbbi években pedig ez teljesen kihalt belőlem szépen lassan. Itt van velem egy kívül-belül tökéletes lány, akinél jobbat nem tudnék semmilyen szempontból kívánni. Minden a legnagyobb rendben köztünk, de nem vagyok szerelmes, pedig már pár hete összejöttünk. Hozzáteszem ez már hosszú évek óta így tart, nem tudok szerelmes lenni akárki jött az utamba akármilyen tökéletes lány.

Hála az égnek sok közeli, mély barátságot tudhatok magaménak, viszont amilyen ragaszkodó és békeszerető voltam régen, most pedig ha valaki azt írja, hogy többet nem beszél velem vagy hogy haragszik rám, annyit reagálok rezzenéstelenül, hogy "rendben". És nem megjátszom sajnos, mert tényleg nem érint meg.

Korábban legalább a romantikus vagy drámai jelenetek meghatottak, vagy bármilyen film le tudott kötni. Most már ha megnézem a kedvenc filmeimet, nem kötnek le, semmit nem váltanak ki belőlem, pedig ha ugyanazokat megnéztem korábban ezredjére, ugyanúgy sírtam/nagy hatással volt rám. Most egyszerűen semmi.

Egy számító, nárcisztikus robotnak érzem magam, aki befolyásolja az embereket és a történéseket, hogy minden neki kedvezzen, de rám meg nem hat semmi sem.

Ezeket még tudnám ragozni, de így is hosszú lett. Egyszerűen azt érzem, hogy egy kívülállóként élem meg az életem és ez csak fokozódik. Nem okoz semmi sem örömöt már, akármilyen jó dolog történik velem. Materiális dolgok tudnak örömet okozni, ideiglenesen, aztán rájövök, hogy a materiális dolgoknak valójában nincs értékük és sokkal inkább szeretnék érzelmileg gazdag lenni.

Ez valami betegség? Vissza fog még térni valaha a régi énem?