Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Miért "mindig a tiltott...

Miért "mindig a tiltott gyümölcs a legédesebb"?

Figyelt kérdés

Mostanában el kezdtem komolyabban megtartani a nagyböjtöt komolyabb lemondásokkal és természetesen komoly mögöttes tartalmakkal is. Lemondtam például a húsról is, sőt a tojásról is, meg még más dolgokról is. Egész eddig lazán kibírtam egy-egy napot hús nélkül, úgy, hogy nem volt megtervezve, hogy nem eszem aznap húst, hanem csak úgy adódott (pl. húsmentes az aznapi ebéd, reggelire meg vacsorára pedig valami mást eszem és nem szendvicset), viszont most, hogy tudom, hogy nem szabad húst ennem egyszerűen sokkal erősebb vágyat éreztem utána már az első nap is. Persze azt értem, hogy mondjuk a 3. héten vágyódom utána, de már az első nap is nagyon sóvárogtam. Szinte csak repkedtek az olyan gondolatok, mint: "Ma van az első nap, ünnepeld meg, hogy megtartod! Csak nem olyan nagy baj, hogy most még éjfél után zabbantasz egyet... Foszd ki a hűtőt hajnali 2-ig és nem is lesz semmi, ezért kevesebb kísértés is lesz!". Tojást pedig abszolút nem eszem sokat. Most mégis el kezdtem iránta vágyakozni, úgy, hogy előtte nem is érdekelt. Valamiért a cukorkák, a sütik, most még csábítóbban néznek rám, mint egy egyszerű nap. Az összes többi, nem feltétlenül étkezéssel kapcsolatos lemondásnál is éreztem ezt. Úgy, hogy alapjáraton csak ünnepekkor iszom, most nagyon megkívántam mégis a pulton árválkodó borocskát. Stb. Egyébként ugyanezt diétánál is érzékeltem.


Miért van ez?



2022. márc. 20. 00:31
 1/7 anonim ***** válasza:
63%

Nem tudom ismered - e ezt :


Hogyan tudsz otthon aranyat csinálni? (lehetséges)


Ha közben NEM gondolsz a Fehér Elefántra.


Remélem érted!


Ez is valami ilyesmi, nem szabad az ételekre gondolni, ezért gondolsz rájuk.


Csapda!


Úgyhogy más módszert kell keresned motiválódni.

2022. márc. 20. 00:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
Mással is így vagy? Ha valami kajától független dologról mondanál le, mi történne?
2022. márc. 20. 01:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 A kérdező kommentje:

#2.

Ezzel tényleg dicsekedni kellett. :-D

2022. márc. 20. 06:22
 4/7 A kérdező kommentje:

#3.

"Az összes többi, nem feltétlenül étkezéssel kapcsolatos lemondásnál is éreztem ezt."

2022. márc. 20. 06:23
 5/7 anonim ***** válasza:
Mert Évi is a tiltott gyümölcsbe harapott a Paradicsomban, ezért lettek Ádival kiűzve onnan.
2022. márc. 20. 09:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
Nem igazán erre használják ezt a mondást...
2022. márc. 20. 10:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
Fogadni mernék hogy a tiltott gyümölcs nincs olyan édes, mint az Üllői Fény–torta...
2022. márc. 20. 20:20
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!