Miért hiszi azt nagyon sok magyar ember, hogy az élet egy nyomorpornó?

Mintha kifejezetten szeretnének szenvedni, olyan ez már sokszor! Mintha szándékosan azt keresnék, hogyan lehetne minél nehezebben, erőből, sok szenvedésből megoldani a dolgokat. Csak a kemény munka a jó munka, minden más semmitérő szórakozás és alibizés. Ha te szóváteszed neki hogy lehetne másképp, akár ésszel is, akkor lehurrog, és megkérdőjelez téged, hogy te ezt nem tudhatod. Hiszen mivel te nem szenvedsz úgy mint ő, ezért nyilván még nem éltél eleget, és nem tudhatsz semmit! Ráadásul az is baj hogy te lazán veszed az életet, már csak ezért sem lehet igazad semmiben!

Ezen kívül még mintha büszkék is lennének a nyomorukra! Amit irónikus módon, de legtöbbször pontosan saját maguknak okoznak, a korlátolt tudatlanságuk következményeként. Felhánytorgatják egyfajta érdemként ahol csak lehet, hogy ők mennyit szenvedtek és hogy ilyen az igazi élet, bezzeg a többiek ezt nem tudhatják.

Miért van ez így? És mi értelme egyáltalán ennek az egésznek?