Nem tudok apám elvárásaihoz igazodni. Mit tegyek?

Mondta nekem, hogy bőven lejjebb vett az elvárásaiból, de nekem még így is sok. Nem sokára elvégzem a sulit, és maradok jövőre továbbképzésre (technikumra járok), amit tanulok az szoftverfejlesztés, de egyszerűen nem vagyok jó benne, meg nem is nagyon szeretem a szakot. Megbántam, hogy ide mentem. Apám jobban ért a gépekhez, és nyilván elvárja, hogy én is értsek, de viszont ő is tudja, hogy nem ezt az utat fogom járni, és mondja, hogy jobban utána kéne járnom a számítógépeknek, még ha nem is érdekel, mert jövőre programozáskor kelleni fog. Mondom nem, mert programozásnak ehhez szerintem sok köze nem lesz. Mondtam neki, hogy már ne említse, de én utána újra felhívtam, hogy átbeszéljem vele a dolgokat (ez ma történt, telefonon beszéltünk, mert külföldön dolgozik, és munkába készül, gyárba), de azt mondta, hogy őt se érdekli amit dolgozik, de utána néz, hogy jobb legyen benne. Mondtam, hogy nem fogunk egyet érteni, és azt mondta, hogy majd rá fogsz jönni később. Nem értem, én nem is akarok ebbe a szakmába elhelyezkedni, szerintem én is valami gyárba megyek mikor elvégeztem a sulit, mert nem tudom mi érdekelne, hogy tovább tanuljak, és nincs is célom, se motivációm. Most 1000 oldalt mondjuk 3 hónap alatt én nem tudnák megtanulni egyetemen, mert én nem vagyok képes tanulni, órákig, lehet azért mert nincs olyan még ami igazán érdekel, meg mondjuk az is számít milyen emberekkel vagyok körülvéve. Apámnak nem mondom, hogy nincs igaza, de egyszerűen én nem vagyok olyan, mint ő, lehet, hogy neki olyan gyerek kellett volna amely megfelel az elvárásainak, vagy a sulimból valamilyen gyerek, mert ők jobban értenek meg érdeklik ezek a dolgok.

Rossz, hogy nem tudom büszkévé tenni, de viszont nem akarok túlságosan az elvárásainak se megfelelni, nem tudom mennyire érthető amit leírtam...

Ezek miatt levert szoktam lenni, mert valójában vissza vett szerintem az elvárásaiból, meg felajánlja, hogy vagy tanulok, vagy dolgozok. Szokja mondani, hogy büszke rám, de nem tudom mennyire hiteles. Jó érzéssel tölt el, de szerintem neki az, hogy a gyerekére büszke legyen, ahhoz olyat kéne elérnem amihez elvárásainak megfelel. Lehet hülyeséget mondok.

Meg nyilván rossz számomra, hogy másokat hoz fel, ki milyen mondjuk önálló, mert én nem vagyok az. Pestre nem merek felmenni, mert félek nem jutok haza. Egyszerűen tudom, hogy igaza van, csak a fejem olyan, hogy még ha tudom is, hogy igaza van, olyan vagyok, hogy magamnak kell ahhoz rájönnöm, mert csak abból tanulok, mert nem nagyon értem meg egyszerűen.

Én matektanárhoz jártam, és egy éve jobban olyan voltam, hogy egyszerűen nem volt kedvem tanulni, valamit beszéltem róla a matektanárral, és mondta, hogy ha nem akarsz tanulni, akkor mész segédmunkásnak, az én fejembe ott volt a nem, de viszont nyilván nem mondtam. Gyári munkát kifelejtette viszont, de így én nem éreztem a súlyát, nyilván azért mert még nem dolgoztam segédmunkát, vagy gyári munkát, de viszont nem értettem miért olyan rossz a gyári munka, viszont a segédmunkát megértem. Apám mondta, hogy majd kimegyek vele akkor dolgozni, és keres valamilyen munkát számomra, és én azt gondolom, hogy szerintem gyári munkával többet fogok keresni, mint a legtöbb diplomás Magyarországon, mivel Svájcba mennék dolgozni, és külföldön azért kétszer annyit keres az ember, mint itt szerintem. Meg lehet, hogy be fog nőni a fejem lágya, és a tanulásra is másként fogok gondolni, és lehet később megpróbálhatom az egyetemet is, ha olyan szintű a változásom.

Ui: Apám mondja, hogy helyemben nem engedné el még az informatikát, mert jövő, meg jól keres, ami igaz. Kényelmes munka is nyilván, mert nincs kemény fizikai munka, irodába dolgozol jól kondicionált helyen, szépen felöltözve, de ennek ellenére nekem nincs nagyon tehetségem a programozáshoz, és mivel nem nagyon vonz, egyszerűen nem lenne kedvem időt se bele fektetni, főleg egy problémán akár órákig gondolkodni.