Mással is több ízben történtek meg gyerekként ilyen "Légy jó mindhalálig" történetét idéző szituációk?

Általánosban a padtársam lopós volt és mivel én voltam az osztályban a "csóró kislány", rendszeresen próbálta rám terelni a gyanút, pl. a lopott cuccot beletette a táskámba. Illetve volt egy srác, aki minden nap a képembe üvöltötte, hogy milyen ronda vagyok és mikor döglök már meg, kidobta a táskámat az ablakon, elvette és széttörte a cuccaimat és azon röhögött, hogy otthon majd ezért engem hogy szét fognak ütni, nagyjából fél év után besokalltam és szétvertem a fejét az ablaküvegen, ami után én lettem megbüntetve és elküldve szakemberhez, hogy dühkezelési problémám van.

Egyszer volt olyan, hogy jelentkeztem egy matekversenyre, de valamit félreértettem, és amikor maga a verseny lett volna, én azt hittem, csak felkészítő lesz, ami nem kötelező, és én nem mentem el. Senki sem hitte el utána, hogy emiatt a félreértés miatt hagytam ki, sem a tanárok, sem anyámék.

Pont nemrég olvastam újra a könyvet: az a gyerek folyamat sumákol, ha meg lebukik, bőg. Nem volt velem ilyen, hála az égnek.

Igen. Pedig én is őszinte voltam, beismertem, ha valamit elqrtam, tagadtam, ha valamit rám próbáltak fogni. Nálam középiskolában volt az, hogy a család egyik barátja megerőszakolt. Apám barátja volt az illető, bíztam benne, ezért mentem vele fel a "lakásába", amit csak pár órára bérelt ki, pont erre a célra. Láttak minket felmenni. Elterjesztették rólam, hogy pénzért feküdtem le vele, és ezzel tönkretettem egy családot, és mivel katolikus gimnáziumba jártam, még ott is bajba kerültem ezért. Közben meg eszem ágában nem volt lefeküdni vele, a végletekig tiltakoztam ellene, véresre kapartam az arcát, miközben ütött engem és aztán győzött, lefogott és megtörtént a dolog. Nem tiltakoztam a vádak ellen, hogy egy kva vagyok, mert annyira padlón voltam ezek után lelkileg, hogy nem voltam rá képes. Évekbe telt feldolgozni.