Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Szerintetek Hodász András...

Szerintetek Hodász András tényleg meleg, vagy egyszerűen zavaros?

Figyelt kérdés

Tényleg létezik látens melegség, ugyanakkor a melegség nem egyik napról a másikra jön. Neki barátnői voltak, házasodni készül, családot akart, teljesen átlagos heteroszexuális életet élt, majd papnak állt és feladta ezt a hitéért. A videóiban ezt követően is eléggé sokszor tett hetero utalásokat, például abban a videójában, ahogy arról beszél, hogy miért NE legyen pap valaki. Ebben megemlíti, hogy vannak, akik a csalódottság miatt akarnak ilyen, cölibátust kívánó pályára lépni, mivel nem találnak társat maguknak. Itt mondja, hogy akkor inkább az szívesen csajozós tippeket, mintsem elinduljon valaki ezen a pályán. Másrészt érdekes, hogy lobogtatta azt a Nicolosi gyógyterápiás könyvet, de pont ő maga nem ment el rá, pedig ajánlotta azoknak az emberek is, akik ilyen dolgokkal jöttek hozzá, amikor még pap volt. A melegség nem csak úgy jön, hogy kinézek az ablakon. Szinte minden meleg embertől hallottam, hogy már kisgyermekkora óta érezte, hogy más.


Nekem van egy olyan érzésem, hogy nagyon mélyen van ez az ember és már-már mindenben keresi az útját, de sehol nem találja. Kereste ő magát az egész politikai spektrumon, ahogy láthattuk a vallásban és a világi életben is stb. Remélem nem fog ártani magának a későbbiekben... Régebben is lehetett rajt látni, hogy rettenetesen zavaros és depressziós.


Mit gondoltok Hodász András coming outjáról?



2023. júl. 22. 20:29
 1/5 anonim ***** válasza:
39%
Szeretnél összefeküdni vele, vagy miért érdekel ez téged ennyire részletesen?
2023. júl. 22. 20:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
55%
Hodász egy feltűnési viszketegségben szenvedő hülyegyerek.
2023. júl. 23. 12:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
100%
Az, hogy zavaros, az egészen biztos. A napokban olvastam róla, hogy párkapcsolata is van jelenleg (egy ffival). Nekem rohadtul furcsa az egész ember, nem tudom hova tenni. Szerintem ő még nem fogadta el teljesen önmagát, marha nagy katyvasz van még a fejében és a lelkében. Én nem gondolom róla, hogy rossz ember lenne, de van benne egy iszonyú nagy adag megfelelési kényszer a külvilág felé és ebből adódóan egy erős önértékelési zavar is. Majd, ha letisztulnak benne a dolgok, akkor majd megnyugszik és megtalálja a helyét a világban. És utólag nagyon szégyellni fogja magát, hogy mennyi marhaságot mondott korábban (pl. a kigyógyításról, reparatív terápiákról stb.). Az utolsó sorod előtti bekezdéseddel teljesen egyetértek, én is ugyanígy látom. Érdekes módon nekem is megfordult a fejemben, hogy 'csak ne ártson magának !'. Remélem ennél bölcsebb lesz. Majd rendbe jön ő is, csak idő kell neki. Sajnálom, hogy elcseszte a fél életét az önmarcangolással. De mondjuk ettől még nem kellett volna ennyi homofób megjegyzést tennie. Attól, hogy neki sz.r, még nem kell, hogy másoknak is azzá tegye az életét.
2023. júl. 25. 02:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem egyáltalán nem kizárt, hogy mindig is sejtette, hogy a férfiakhoz vonzódik, csak lehet, hogy ebben is próbált megfelelni a többségi társadalom elvárásainak. Próbált barátnőzni, ami épp úgy lehetett útkeresés, mint megfelelési kényszer, vagy csak egy álca a nyilvánosság felé. Ráadásul vallásos és egy olyan eszmerendszerben hisz, ami nem fogadja őt el olyannak, amilyen, elvárná tőle, hogy megváltozzon. Talán próbált is. Akár az is lehet, hogy épp ez sodorta őt bele abba, hogy papnak menjen - ha már tiszta lelkiismerettel nem élheti meg a szexualitását, akkor megpróbálja a cölibátussal elnyomni, megszabadulni tőle. Ami egyébként hetero-knál sem épp egészséges.


Az egész élet egy út keresés. Bibliai és materialista szemszögből is arról szól az élet, hogy próbáljuk megtalálni a helyes, számunkra üdvözítő utat. Ő is így tett különféle irányokban és eddig nem találta.


Reméljük, idővel sikerrel jár így vagy úgy.

2023. júl. 25. 14:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
39%
Nem értem, miért kell ezt neki világgá kürtölni. Ha meleg, miért nem csendben' meleg.
2023. aug. 20. 14:39
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!