Ismertél olyat, aki öngyilkos lett?
Igen ismerek, és szerencsére túlélte. Kollégám.
Felakasztotta magát a garázsban, a kötél nem volt túl erős, így elszakadt.
A nyakánál még mindig látszik a halványpiros folt. Tudtam hogy vannak neki problémái, de soha nem gondoltam volna, hogy képes lenne öngyilkos lenni.
Jelenleg még orvoshoz jár, hetente kettő alkalommal, és segítünk neki amiben csak tudunk, neki és a feleségének és gyerekeinek is.
Az a legdurvább az egészben, hogy nem is bánta meg az öngyilkosággot.
Senki nem tudja, hogy miért akarta megölni magát.
Nemet jelöltem, mert nem ismertem személyesen de hallottam 2 esetet.
Egyik nagyon tág családi felmenő, másik pedig az egyik középiskolai osztálytársam jegyese.
Most hirtelen 4 eset jutott eszembe:
Egyszer munkatársaim nagyon ki voltak, akkor még új voltam a cégnél. Egyik alvállalkozó akasztotta fel magát. Család, gyerek maradt utána. Valami volt, hogy az asszony csalta és nem volt jó a házasság.
Egyik óvónőm vonat elé hajtott autóval. Akkoriban általános iskolás voltam, úgy hallottam az esetet. Állítólag kirúgták és utána tette. Fura mert kedves, szeretni való ember volt, de nem volt párja, gyereke tudtommal.
Egyik srác lett 30-as éveiben öngyilkos a környéken. Igazából rossz családi körülmények, ő maga sem nagyon tanult, nem sokra vitte, gondolom volt benne egy alap kilátástalanság érzet.
Egyik munkatársunk. 30-as éveiben járó srác, párja nem volt, szülei meghaltak, elég nehéz élete volt. Kár érte mert egy értelmes, rendes ember volt, bár látszott rajta, hogy fura. Ha jobb helye születik akkor most is boldogan élne.
Igen, családtag felkötötte magát.
Őszintén: nem bántuk, mert egy agresszív, piás brom volt.
Egy iskolás barátnőm felakasztotta magát a nyári szünet alatt. Írt üzenetet, de táborban voltam 200 kilométerrel arrébb, nem tudtam odamenni, és hiába hívtam a szüleit, ők nem vették komolyan a dolgot.
Évekbe tellt feldolgozni, de őt nem tudom hibáztatni. Valószínűleg mentálisan beteg volt, és ezért szenvedés volt az élete.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!