Miért van az, hogy az esetek többségében az emberek arcáról, arcszerkezetéről meg lehet mondani a habitusukat még mielőtt beszélsz velük?

A habitusukat nem. Az épp aktuális hangulatuk, kedélyállapotuk, stb viszonylag jól kiolvasható a non-verbális jelekből. Nem csak az arcukról, bár nyilván egységnyi felületre vetítve arányosan ott van a legtöbb jel, hanem a testük más részéről, testtartásukról, mozgásukról stb.

De még egyszer, ez nem az álltalános habitusuk, hanem az épp akkori lelkiállapotuk. Ha csak 5 percig, 1 óráig van hozzá szerencséd, akkor persze könnyen levonod a következtetést, hogy ő ilyen vagy olyan, mert abban az 5 percben vagy 1 órában olyan volt. De ez egyáltalán nem tükrözi feltétlenül az ő általános habitusát.

1-esnek csak részben van igaza, de csak részben.

Meglátszódhatnak a tulajdonságok az arcon, de korántsem minden esetben érvényes.

Egyrészt amikor megszületünk, akkor nem csupán az anya és az apa fizikai tulajdonságait örökölhetjük vegyesen, hanem tulajdonságaikat is vagy legalábbis hajlamot azokra a tulajdonságokra. Nekem logikai meggyőződésem és tapasztalatom is, hogy az örökölt tulajdonságok vagy inkább az öröklött tulajdonságokra való hajlamok kivetítődHETnek az arcra, valamint, hogy a szerzett tulajdonságaink változtatHATnak arcunkon és fizikai kinézetünkön. Nem biztos, hogy néhány év alatt meglátszódik, de 1-2 generáció múlva – ...persze a korábbi generáció(ka)t is ismerni, látni kell – látni lehet, hogy itt markáns változása történt és, hogy erre a családra (a felmenőit is értem ezalatt) ez meg ez a jellemző. Én egy igen-igen virgonc, hiperaktív, mosolygós gyerek voltam. 11-12 évesen ehhez az emberhez hasonlítottam leginkább a kínai szemet leszámítva és egy Minimálisan visszavéve a mosolyból. [link] Mármint mosolygás nélkül néztem ki ehhez nagyon hasonlan. Később azonban, 20 éves koromtól kezdve kemény dolgokat kezdtem átélni az életben, meg ekkor kezdtem megkomolyodni is, mert a gondolkozás módom markánsan megváltozott, de nem azoktól, amiket átéltem, hanem egyébként is. Úgy 23 éves koromtól kezdve éltem meg igen kemény dolgok sokaságának a sokaságát. A kemény dolgok által határozott, szigorú tekintetem lett mára. Már nem tudok virgonc, mosolygós lenni (rendkívül ritka kivételek vannak), mert rengeteg kemény dolgot éltem át, valamint kellően elég értelmet szereztem, és túúúúúúúúlságosan is sok értelem-hiányos emberrel vitáztam eredménytelenül, meg nem is forgolódok olyan közegben, ami miatt túlságosan boldog lehetnék, illetve, amit már említettem, hogy az egész életszemléletem megváltozott. Ez utóbbinak a következménye az, hogy már más jellegű dolgok más jellegű boldogságot okoznak számomra. (Még nem láttam az interneten olyan embert, akire mostanában a leginkább hasonlítok, és magamról pedig nem kívánok képet közzé tenni, tehát csak elfogadni tudjátok szemléltetés nélkül, hogy kinézetem drasztikusan megváltozott.) Tehát az arcomra rá van írva, hogy komoly vagyok és sok kemény dolgot éltem át.

Nagyon, de nagyon nem szeretem a politikát, de: Videókon (interjúk alkalmával) meglátok egy addig számomra ismeretlen politikust, akinek kinézetre sunyi arca van. Azonnal megszületik egy sejtés és előítélet keverve. Hallgatom-hallgatom néhány percig, és a kifinomult érzékelőm jelez, hogy 'Azonosítva! Igazam volt.'. Tovább nem is hallgatom, csak azt akartam megtudni, hogy valóban jól éreztem-sejtettem-e meg, hogy rá Különösen jellemző-e a sunyiság. És nem egy ilyen történt, a siker arány pedig magas. Persze azok is viselkedhetnek sunyin, akiknek az arcára nincsen rányomtatva a sunyiság, tehát nem törvényszerű, hogy mindig így lenne. A tulajdonságokat örökölhetjük (de inkább csak a hajlamokat örököljük) és amit öröklünk, azt könnyű nekünk csinálni, mert a szervezetünk arra van ráállva, felkészülve. Vagy: az ellenkezőjét nehéz. Ha például valaki olyan arccal születik, aki tekintélyes, benne több lesz a – most nem tudom milyen hormon, segítsetek ki kérlek –, ami a dominanciában előnyös, így ő gyerekként jobban tud érvényesülni (akár gonosz úton-módon is) és a legnagyobb valószínűséggel ő mindig is domináns lesz – legalább – a vele egykorúak között.

Képzeld el valahogy úgy a szervezetet, mint mikor örökölsz. Ha örökölsz egy állatfeldolgozó műhelyt (céget), akkor valószínűleg azzal fogsz foglalkozni, mert az már megvan, be van járatva, könnyű azt csinálni, illetve, ha úgy van, akkor még segítenek is neked. Ugyanígy látom az arc és a tulajdonság közötti kapcsolatot, DE! még egyszer: Van mikor az öröklött hajlamoktól eltérően, ellenkezően cselekszünk, és emiatt nem minden esetben lehet releváns az arc-tulajdonság közötti közvetlen kapcsolati sejtés. Már csak azért sem, mert túlnyomó részt az élet eseményei diktálják (különösen gyerekként, fiatalon - míg még erősen formálhatóak vagyunk és nincsen kiforrott látásmódunk és élettapasztalatunk), hogy milyen irányt vesznek a gondolataink, és általa a tulajdonságaink.

Na, napiincel szepseg- es koponyaforma-megszallott elmebetegunk visszatert a gyokerekhez...

Ne nagyon valaszoljatok, hatha megunja.

Azért mert sokszor a lélek (személyiség) meglátszódik az arcon.

Egyesek azt mondják, hogy ne ítélkezzünk külső szerint, de szerintem ez csak azok jól hangzó szövege, akik nem jó emberismerők.

Ahogyan az ismert blogger, Mark Manson írja a könyvében: a bántalmazott emberek jobb emberismerők. Nem azért, mert nekik ez szórakozás, hanem azért, mert nekik ez a túlélés eszköze.

Én, mint bántalmazott ember szintén nagyon hamar felismerem arc/kisugárzás alapján, hogy ki az, akivel vigyáznom kell, és már menekülök az olyan emberekről, akikről le tudom olvasni a személyiségüket.

#5

Ja, hogy ez incel kérdés?

Na, az incelektől is menekülnék, ha találkoznék eggyel. 😅 Jó messzire, mert abszolút nem akarnék olyan negatív emberekkel egy levegőt szívni.

Bár szerencsére velük sosem találkoztam még előben, csak a neten olvastam a téveszméiket. #7 voltam.