Aki gyerekkorától ahhoz szokott, hogy mindenért üvöltöznek vele, az sohasem fog érteni a szép szóból?

A barátom úgy nőtt fel, hogy az apja minden apró kis dologért ordibált, pl. ha valaki valamit eltört vagy felborított, vagy valami cucc nem a saját helyére volt téve, órákon át ment a cirkusz. Én viszont mindig normális hangnemben szoktam közölni, ha valami gondom van.

Március óra lakunk együtt kettesben, és vannak dolgok, amiket egyszerűen hiába kérek tőle, mintha a falnak beszélnék. Csak egy példa: mostanában a hűtőben tartunk bekevert limonádét, mert nekem az jobban esik ebben a melegben, mintha a csapból engednék rá vizet. A barátom is sokszor abból iszik, viszont sose teszi vissza, neki mindegy, hogy hűtve van-e. Többször kértem, hogy ne hagyja elöl az innivalót, de mégis mindig ott van hagyva az asztalon. Ez azért van vajon, mert nem szokott hozzá, hogy szépen kérik?