Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Visszaállíthatom valahogy a...

Visszaállíthatom valahogy a méltóságomat? 22/F

Figyelt kérdés

A történet annyi, hogy egy hete megcsaltam a barátnőmet, aki ezt tegnap megtudta és "kissé" elborult az agya.

Tegnap épp bicikliztem hazafelé, amikor azt láttam, hogy ő nagyon gyorsan közeledik felém hátulról kocsival. Olyan volt, mint aki elakar ütni, szóval begyorsítottam. Végül kicsit belassított és ugyan nem ütött rögtön el, de ott maradt szorosan mögöttem és ha csak megálltam, vagy kicsit lelassítottam volna, biztos felkenődök a motorháztetőre.

Így üldözött engem majd 20 percig az egész városon át, közben pedig kiabáltam neki, hogy hagyja abba, mert ez nem vicces, és beszéljük meg! Már keresztül-kasul, mindenféle mellékutcába, meg füves területre befordultam, hátha le tudom rázni, de nem tágított!

Végül az egyik stégről ordítva belehajtottam a folyóba és oda már szerencsére nem jött utánam, hanem elment.

Azóta nem beszélünk és nem keressük egymás társaságát, de én nagyon megalázva érzem magam emiatt. Valakinek valami ötlet, hogy hogy tegyem magam ezen túl?


Ja és igen, tudom, hogy megérdemeltem, szóval légyszíves kíméljetek az okoskodó válaszoktól!



2014. okt. 28. 12:37
 1/10 anonim ***** válasza:
100%
A jérdára kellett volna menekülni.
2014. okt. 28. 12:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
Mivan??
2014. okt. 28. 12:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
100%
Magyar hollywood.
2014. okt. 28. 12:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem a barátnőd idegbeteg, föl kéne jelented. Ha a megcsalás miatt megakarja szakítani veled a kapcsolatot az teljesen rendben van, de el lehet az ilyet intézni civilizáltan is.
2014. okt. 28. 12:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
100%
Tiszta Csikágó!
2014. okt. 28. 12:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
100%
A füvön is üldözött kocsival, majd pedig te beugrottál a kb 8 fokos folyóba??
2014. okt. 28. 13:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
100%
:D Tud a csaj. Ne parázz rá,úgysem mer elütni csak élvezi hogy szivat.Egyszer nekem is volt egy ilyen elmebeteg barátnőm, utólag rájöttem mekkora szivességet tettem magamnak hogy szakítottunk.Ecsém..csajt nem bántunk,imádjuk őket.Az autó más téma :D Defekt 4 keréken feltünésmentesen ha rákérdez csak mosolyogj és tagadd.Legközelebb meggondolja mivel szivasson.Ez nem kis dolog ne hagyd rá.A megérdemeltem dumát meg felejtsd el.Vállald fel mit csináltál és annyi nem kell túlragozni.
2014. okt. 28. 13:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
Aha és nem találtál semmi szűk helyet, ahova nem tud utánad menni. Két parkoló autó között, két fa között, belemész egy árokba, erdőbe stb..
2014. okt. 28. 14:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:

Ez most komoly...? Ha megcsaltad, megérdemed.

De ha senkinek nem mesélte el, és te se hangoztatod, nem hiszem hogy van értelme foglalkozni vele. Ha arra gondolsz hogy a csaj mindenkinek elmesélte és most mindenki rajtad röhög, az meg egyszerű: mindenkinek elmondod hogy azért csaltad meg mert olyan volt vele a szex, mintha egy virslit eldobnánk az alagútban. Nem nagyon hiszem hogy ezt ki tudná magyarázni.

2014. okt. 28. 14:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:

Ez a kérdés kamu. Ha hazafelé mentél, akkor miért nem mentél haza??

Lemész a járdára, bemész valahova, bemész egy panelházba stb. Lehet, hogy az alapsztori igaz, de ez az üldözéses hazugság.

Vagy akkor tényeket kérek: melyik város, milyen folyó? A Dunában nem hiszem, hogy lenne lehetőséged vagy merszed bele hajtani biciklivel. A mi falunkban egy ér csörgedezik kb. 3-4 méter szélesen, abba meg gusztusa nem lenne belehajtani senkinek.

Szóval szeretnék tényeket hallani, mert ezt így nem hiszem el!

2014. okt. 29. 20:24
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!