Ha így vélekedek a dolgokról, akkor naiv vagyok? Vagy gyerekes?

Hiszek abban, hogy minden emberben van jóság, még ha az nagyon pici is és mélyen a lelkében bújik meg, de van, és arra vár, hogy valami azt a felszínre hozza. És én ebben olyan szinten hiszek, hogy úgy vélem, hogy még akár a legrettegettebb bűnözőben is van csöppnyi jóság. Hiszek abban, sőt ezt biztosan merem kijelenteni, hogy ezt a jóságot, mely szívünk mélyén lakozik, bárkinél felszínre lehet hozni. (Igaz, néha kemény munka árán, de akkor is.) Hiszek a természet gyógyerejében, és abban, hogy a szeretet mindenre gyógyír, vagy ha nem is, de enyhíti a fájdalmat. És itt tényleg MINDENRE gondolok. Mind ezek mellett még rengeteg dologban hiszek, amik hasonlóak az előbb felsoroltakhoz. Szerintetek ez naivság volna? Úgy érzem, az ezekben való hitemben semmi, de semmi nem tud megingatni, és ezért én gyerekes lennék? Vagy csak szimplán hülye vagyok?