Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Ebben mégis mi a logikus?

Ebben mégis mi a logikus?

Figyelt kérdés

Sokszor elgondolkodtam már azon, hogy a legtöbb ember viselkedésében sokszor egyáltalán nincs semmi ésszerű, legalábbis ez erősen vonatkozik az engem körülvevő emberek látásmódjára és viselkedésére.

Ezalatt az értem, hogy azokat az embereket, akik amúgy is elég önbizalommal rendelkeznek, sőt már az egoizmus határait súrolják vagy erősen önteltek, azokat mindig mindenki biztatja, dicséri, pedig gyakran előfordul, hogy nincs különösebb oka. Azokat a személyeket pedig, akik kevésbé nyitottak, önbizalomhiánnyal küzdenek és nagy belső csatákat vívnak, pedig sokkal többek, mint amennyire tartják magukat, azokat pedig lehúzzák, megszólják, még jobban igyekszenek leépíteni a maradék önbecsülésüket is, utána pedig csodálkoznak, ha nem mernek sokat beszélni, magabiztosnak lenni, kiállni saját magukért.

Még középiskolás vagyok, és én szinte minden nap tapasztalom ezt. Meglehetősen idiótának és ésszerűtlennek tartom ezt, nem tudom, ki vette ezt még észre.



2015. szept. 27. 12:14
 1/3 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem ez érthető. Akinek nagy az önbizalma, annak azért is, mert dicsérik. És onnantól, hogy nagy az önbizalma, a többiek is elhiszik, hogy jó, amit csinál. El tudja adni magát. Aki meg szerényen, félősen adja elő magát, annál feltűnőbbek a hibák.

"Aki félve kér, felszólít a visszautasításra."

2015. szept. 27. 13:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:

Alapjábavéve az, hogy valaki nem nyított egy környezetben, vagy akárhol, vagy mondjuk nem törekszik arra, hogy bevágodjon másoknál, barátkozzon, abból még nem következtethető, hogy nincs önbecsülése, vagy mások vélemény kihatna az életére.

Akik bántják, azok nem valami ésszerűen teszik, de mégis megvan az okuk rá. Szerintem az ilyesmi nem csak értékekről, vagy "felsőbbrendűsködésről" szól, lehet célszerű dolog(pl. irigy barátnő leépíti az irigyelt felet), vagy lehet egyszerűen viszonyulás, mert hát ha én nem kedvelek valakit, akkor nem kell úgy tennem mintha kedvelném, ezzel nem az életére akarok kihatni, de a személyes viszonyulásáról egy ember nyugodtan eldöntheti, hogy miképp fejezi ki, persze ne ártson a másik embernek, de ha nem tudja kedvelni, és ezt kimutatja, azzal még nem kell befolyásolnia a másiknak a személyes életét.

Nem "becsapni" akarja az önbizalomhiányost arról, hogy "ő kevesebb", csak lehet, hogy tényleg öszintén ezt hiszi/érzi róla, valószínűleg neki is oka lehet erre. Nem kell úgy tegyen, mintha kedvelné.

2015. dec. 11. 21:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
A kérdés kapcsán nem tudom, milyen "lehúzásról" van szó, de amikor egy önbizalomhiányos ember attól is bekrepál, hogy őt nem dicsérik, vagy nem kedvelik, az is már kicsit hülyeség, nekem személyszerint nem kötelező kedvelnem őt, de nem is bántanám.
2015. dec. 11. 21:36
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!