Az időseket kérdezném, milyen volt a világ internet nélkül?

40 eves vagyok, eletemben eloszor 94-ben talalkoztam az internettel amikor egyetemre mentem 18 evesen. Utana is evekig csak a szamitogepes laborban tudtunk netezni, a kollegiumban nem volt net.

Ha a teve es radio nelkuli vilagra vagy kivancsi akkor tenyleg nagyon idos emberekkel kell beszelned, azert a 60as evektol mar Magyarorszagon is neztek az emberek rendszeresen televiziot, radioadas pedig mar a 30as evekben is elterjedt volt.

Mi peldaul gyerekkorunkban eleg sokat teveztunk, 80as evek vege, 90es evek eleje. Sokkal tobbet mint ma, az en gyerekem tizedannyit sem nez tevet.

A net igazabol szamomra a kapcsolattartast es az informacioforrast jelenti. Regebben ha meg akartal tudni valamit, akkor elmentel konyvtarba es keresgettel, ma meg nehany masodperc alatt minden informacio nalad van.

Az 1000 kilometerre elo szuleimmel videotelefonalok ingyen, ez a 90es evekben teljesen sci-fi-nek tunt volna, ahogy az okostelefonok is.

Az emberek akkor is eltek, szorakoztak, baratkoztak, sportoltak, csaladi eletet eltek, a net ezt nem valtoztatta meg, csak a kapcsolattartast.

Ezert is mosolygok mindig azon amikor kifejtik hogy a net elidegeniti az embereket :) A fenet, pont hogy nem. Amikor anyam 14 evesen elkoltozott a szulofalujabol egy nagyvarosba 60 kilometerre, akkor az egyeduli kapcsolattartasi lehetoseg a leveliras volt. Papirra, offline :) Megirtad a levelet, elvitted a postara, az nehany nap alatt kezbesitette. Lassu volt, korlatozott terjedelmu es draga. Ma meg ha eszembe jut valami irok egy emailt, vagy felhivom direktben.

Hát nézzük.

Amikor kölyök voltam még szombaton is volt iskola. Én napközis voltam, suli után átmentünk a napközibe, ebédeltünk, majd leckét írtunk, tanultunk. Aki kész volt mehetett az udvarra játszani. Ott fogócskáztunk, bújócskáztunk, labdajátékokat játszottunk. Ha mindenki végzett a tanulással, akkor már bent is lehetett játszani. Voltak társasjátékok, Gazdálkodj okosan, Ki nevet a végén, volt sakk, csocsó asztal. 4 után uzsonna, 1/2 5-kor mentünk haza. Olyankor már volt TV adás, de legtöbbször semmi jó nem volt, így én pl. keveset néztem. Inkább a srácokkal múlattuk az időt az utcán, vagy valamelyikünknél. 1/4 8-kor kezdődött az esti mese, az után fürdés, és 8-kor már ágyban voltunk.

Vasárnap gyakran kirándultunk a srácokkal.

Nem tartom idősnek magam, de én még az internet elterjedése előtt nőttem fel. (Létezett már gyerekkoromban internet, de kb olyan 18-20 lehettem, amikor látványosan kezdett elterjedni.)

Az, hogy ki mit csinált egész nap, az teljesen emberfüggő. Sokan szeretik romantikusan megszépíteni a dolgokat, hogy régen minden szép és jó volt, mindenki egész nap önfeledten játszott a barátaival, stb, stb. (Gondolom, mindenki hallotta már ezt pár tucatszor.) A valóság azért ennyire nem szép. Akkor is voltak, akik a közösségben periférikus helyet foglaltak el, vagy akiket kiközösítettek. Csak míg ma ők a gép előtt elfoglalhatják magukat, sőt, chaten, Facebookon, vagy valami online játékban jó eséllyel találnak maguknak havert, netes barátot, addig régen ez a lehetőség értelemszerűen nem volt adott. Az illető vagy keresett magának valami magányos elfoglaltságot, vagy erőt vett magán, és továbbra is abban a közösségben múlatta idejét, ahol igazából nem szeretett lenni. Mellesleg megjegyezném, hogy aki szerint az internet megöli az emberi kapcsoaltokat, annak egyszerűen nincs igaza. Nem messze van egy játszótér focipályával, és nagyon ritka (tényleg csak ha rossz az idő), hogy ne legyen ott senki. Általában a focipályán mindig van valaki, és a környékbeli fiatalok közül minidg jópárat látok a környéken játszani vagy beszélgetni. De a számítógépezés sem feltétlenül magányos tevékenység. Az, amikor páran barátok online játszanak, ahol hallják, sokszor látják is egymást, szociálisan nem sokban különbözik mondjuk egy közös focitól.

De visszatérve a kérdésre: egy átlagos nap hasonlóképp telt, mint most. (Persze, azért nem mindegy, hogy a 30-as vagy a 90-es évekről beszélünk.) A gyerek felkelt, elment iskolába, hazajött, szokástól függően valamikor megírta a leckét, a maradék időben pedig ha nem kellett otthon segíteni, akkor valamilyen módon elfoglalta magát. A felnőtt elment dolgozni, hazaérve a szükséges ház körüli munkákat elvégezte, majd a fennmaradó időben vagy a családjával volt, vagy valahogy elfoglalta magát.

#5: nem a kommunikációs közeg típusától lesz valami értelmes, vagy kevéssé az. Most én is előhozakodhatnék, hasonló stílusban, hogy ti egész nap csak egymás képét bámultátok, meg hasonló demagóg állításokkal. De nem fogok, és igazából ha valaki veszi a fáradságot, és belegondol: nem sokban különböznek ettől a mai kapcsolattartási módok. Lehet, hogy annak, aki számára ez idegen világ, annak ez furcsa, vagy netán rémisztő, de ez esetben nem az eszközzel van a probléma. Aki a Facebookot nézi, elhihetitek, az sem egész nap a szép kék "f" betűben gyönyörködik szinte már vallásos áhítattal, hanem a barátaival, ismerőseivel beszél. (Persze, a számítógépes programok is kiválthatnak függőséget, de aki fogékony az addikcióra, ott valami mélyebb mentális probléma van, és ha nem lenne lehetősége mondjuk egy játékra ráfüggni, akkor mástól válna függővé. Azt pedig ne mondja senki, hogy egy alkoholizmus, vagy drogfüggőség jobb, mint egy online játéktól, vagy közösségi oldaltól való függés.)

De normális körülmények között ez egy hatékony kapcsolattartó eszköz. Az, hogy most két ember valamit négyszemközt, levélben, telefonon, SMS-ben, MMS-ben, e-mailben, Skype-on vagy messengeren beszél meg, az majdhogynem mindegy. Ugyanúgy két ember kommunikációja zajlik.

Arról se feledkezzünk meg, hogy a világ bár alapvetően hasonló felépítésű, de azért bizonyos dolgokban változott. Egy mai ember/gyerek sokkal több igénybevételnek van kitéve. Aki a 70-es/80-as évben volt iskolás, annak hányszor fordult elő, hogy 7 vagy 8 órája volt? Ma ugyanis ez teljesen természetes, és nem csak a végzős gimisek esetében. Sőt, a kormányunk épp azon erőlködik, hogy délután 4-5 előtt semmiképp ne keveredjen haza a gyermek. Vagy akik a 70-80-as években kezdtek dolgozni: mennyire volt jellemző, hogy nem 8, hanem 10 órát kellett lehúzni (annyi pénzért, amennyiből alig lehet kijönni)? Az embernek kevesebb ideje van, a kommunikációra viszonyt ugyanúgy van igénye. Azt se felejtsük el, hogy régen, ha valaki elköltözött akár csak 40-50 km-re, azzal gyakorlatilag megszűnt a normális kapcsolattartás. Igen, persze, lehetett levelezni, jobb esetben 3-4 nap volt, mire a leveled megérkezett, így ha szerencséd volt, a másik fél még azon a héten postára tudta adni a válaszlevelét, ami így is csak a kvöetkező hétre érkezett meg. Ez azért valljuk be, nem az igazi. Telefon meg kb. a 90-es évektől érhető el mindenki számára. Nem sokkal könnyebb Facebookon tartani a kapcsolatot? Írok valamit, az 1 másodpercen belül ott is van. Sőt, még képpel és hanggal is fel lehet hívni a másikat. Ez azért valamivel jobb, mint amikor egy levélváltásra egy hetet kellett várni.

Régen egy barátságot egy költözés szinte biztos, hogy tönkretett, vagy minimum eltávolította a két felet egymástól. Ma ha elköltözök 50km-re, ugyanúgy tudom a barátaimmal tartani a kapcsolatot, a legtöbb embernek van autója, gondol egyet, egy órán belül ott is van ahaverjánál. Ha nincs, akkor is ott van a busz meg a vonat. És emellett minden nap videochatelhetnek.

Mondjuk az is igaz, hogy ma mobilabbak az emberek, mint régen. De ehhez pont illeszkedik a technika fejlődése.

Na és a buszon facebookozás. Sokaknak ez a vesszőparipája, úgy tekintenek a buszon való beszélgetésre, mint ha azon múlna az emberiség jövője, hogy most abban a napi 2*20 percben a mellettünk ülőt fárasztjuk-e. Mert ugye régen minden szép és jó volt, méghozzá azért, mert a buszon/vonaton/villamoson/metrón olyan jó volt beszélgetni. Ugyan, kérem... Egyrészt a járművek legtöbbjének (főleg a régebbieknek) akkora hangja volt, hogy az megakadályozta a kényelmes beszélgetést. Másrészt meg nem mindenki lakik minidg egy háztömbben a barátaival, és pláne nem biztos, hogy ugyanott is tanulnak/dolgoznak. Ergo elég valószínű, hogy a buszon (főleg ha a megállóba már úgy áll be, hogy nincs páros üres hely) valaki idegen mellé kerül az ember, akivel nem biztos, hogy akar, és nem biztos, hogy illik beszélgetni.

Eleget utaztam a 90-es években buszon, és soha nem az jött le, hogy ott valami aktív közösségi élet lenne. Mindenki inkább csak bámult kifelé, vagy esetleg könyvet/újságot olvasott.

Megjegyezném, hogy akik meg a "telefonjaikat nyomkodják" a tömegközlekedési eszközökön, azok általában az ismerőseikkel, barátaikkal beszélgetnek. Mondjuk az iskolába menet még vált pár szót a szerelmével. Vagy a másik iskolába járó legjobb barátjával beszélgetnek egyet. Vagy munkából hazafele menet szól a feleségének, hogy mindjárt otthon van. Stb. De tényleg, ez fú, de rossz, kapcsoaltromboló dolog.