Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Mit csináljak, ha a barátnőim...

Mit csináljak, ha a barátnőim hülyének néznek?

Figyelt kérdés

Egy osztályba járunk és amikor valamelyikünk nem ért pl. egy házit, egymással beszéljük meg, hogy ki hogy csinálta. Vagyis csak ők, ha én elmondom, hogy kéne szerintem, belekötnek, hogy igy nem jó meg úgy nem jó, persze legtöbbször kiderül, hogy én csináltam jól...Meg pl. én emelt kémiára járok, ők meg sima csoportba és mikor panaszkodnak, hogy nem értik a számolási feladatokat, én szivesen segitenék nekik és elmagyarázom, hogy mi azt hogy oldottuk meg, de le se szarják, amit én mondok. Meg olyan kinos, hogy én ott pofázom nekik a megoldást, próbálok segiteni, ők meg annyit mondanak, hogy jó, majd odamennek egy másik emelt kémiáshoz az osztályból, aki rosszabbul is áll, mint én, megkérdezik, hogy kéne, ő elmondja full ugyanazt, amit én, ők meg nem győznek neki hálálkodni...Meg volt már olyan, hogy az egyikük beteg lett és nem volt fent senki más facebook-on közülünk, csak én. És tőlem kellett elkérnie a házikat meg hogy mit vettünk, én meg direkt le is fotóztam neki a füzetemet, hogy be tudja másolni a vázlatot, meg minden, aztán mikor visszajött a suliba, a másik barátnőnknek köszönte meg, hogy lefotózta neki a vázlatokat. Én meg kérdeztem, hogy ez most mi, nem tudta kiolvasni az irásomat, vagy mi a baj..? Erre közölte, hogy ja nem az, csak látta, hogy én is elküldtem, de azért megkérdezte XY-t is, mert félt, hogy én kihagytam dolgokat a vázlatomból vagy rosszul irtam valamit. Már nem azért, de mennyire kell ahhoz hülyének lenni, hogy ne tudjak pár mondatot diktálás után leirni a füzetembe?..

Meg néha, amikor kérdeznek valami hülyeséget, én is hülyeségből válaszolok, azt remélve, hátha leesik nekik. Pl. venni akartam egy forrócsokit az automatából, de mikor bedobtam az aprót, nem irta ki, hogy mennyit dobtam be, mintha nem is dobtam volna be semmit és nem tudtam forrócsokit venni. És az egyikük ott volt pont a közelben és odajött, majd megkérdezte, hogy "Dobtál bele pénzt?" Én meg direkt bevágtam ilyen csodálkozós fejet és megkérdeztem, hogy "Ez nem ingyen vaaan? :OOOO" Erre a csaj ilyen hót flegma hanggal kioktatott, hogy nem, aprót kell bedobni és utána kiválasztani, mit akarok venni..Mondom fú tényleg? :ss

Miért néznek ennyire hülyének? Szerintem nem adok semmi okot arra, hogy igy viselkedjenek velem. Vagy lehet, ez a baj, hogy direkt hülyeséget válaszolok a hülye kérdéseikre?


2016. ápr. 26. 21:17
 1/2 anonim ***** válasza:
100%

A leírás alapján nem igazán a barátnőid ők..

Egyelőre te vagy az a csoportból, akivel mindenki büntetlenül kötekedhet, flegmázhat, beszólhat neki.


Kellemetlen szitu, minden suliban/osztályban előfordul. Nem is kell hozzá rosszat tenni, hogy téged pécézzenek ki.


Ja, és azt se szeretik, ha valaki (sokkal) jobban tanul náluk. Én végig kitűnő voltam, de mivel általában lemásolhatták a házimat, nem piszkáltak.

2016. ápr. 26. 21:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
100%
Mert nem tisztelnek es másodlagos vagy, kolonc. Keress új barátokat.
2016. ápr. 26. 21:33
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!