Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Normális ember az, akinek két...

Normális ember az, akinek két teljesen ellentétes személyisége van?

Figyelt kérdés
Ismerek egy ilyen személyt. Először csak az egyik személyiségét ismertem, az csendes volt, introvertált, már már túlzottan is, sokáig így ismertem őt, munkatársam volt hónapokig, aztán egyszer találkoztam egy közös ismerősünkkel, szóba került ő is, mondta, hogy ismeri, de teljesen másként írta le, mint amilyennek én ismertem, nem is hittem el, hogy ugyanarról a személyről beszél. Nem akartam elhinni, hogy ő az, ezért elmentem arra a szórakozóhelyre, amit megadott ez a közös ismerősünk, eleve már a hely is elég bizarr volt, mert elég beteg alakok járnak oda, de amit ott láttam, azt álmomban nem gondoltam volna, végig központban volt a színpadra is felmászott, csókolózott kb mindenkivel aki szembejött, mikor odamentem hozzá és szóvá tettem, hogy most melyik az igazi énje, csak vállat rántott röhögve, az irodában meg köszönni is alig mer. Ennek már több hete, munkahelyen azóta is olyan, mint akinek szociális fóbiája van, nem értem miért játssza el. Szerintetek normális az ilyen?!
2016. júl. 6. 18:48
 1/2 anonim ***** válasza:
100%

Persze, hogy normális. A viselkedésünket nagyban meghatározza a társaság. Nyilván máshogy viselkedik valaki munkahelyen, iskolában, szülei előtt vagy baráti körben.

Nyilván pl. munkahelyen szolidabb az ember, mint egy buliban.

Na meg gondolom buliban az alkohol is segíti az ellazulást, még annál is, aki zárkózottabb :)

2016. júl. 6. 18:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
11%
Hogyne, elvégre a többszörös személyiségzavar amúgyis tök normális dolog.
2016. júl. 6. 18:54
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!