Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Miért szeretek mások 'gondolat...

Miért szeretek mások 'gondolataival' játszani?

Figyelt kérdés

(A kérdésben eléggé túloztam, de máshogyan nem tudom megfogalmazni egy mondatban, hogy mi is a lényeg. :D)


16 éves srác vagyok.

Már amióta az eszemet tudom vannak problémáim az érzelmeim kifejezéseivel. Tehát van, hogy valaki kérdezett valamit és hiába örültem annak a dolognak vagy hiába idegesített fel, nem tudtam őszintén reagálni, emiatt sokszor tűntem mások szemében bunkónak.


Ez mára annyiban változott meg, hogy már eltudom játszani az érzelmeimet. Tehát egy bizonyos dolog miatt érzek belül valamit, például örömöt, akkor általában eljátszom, hogy örülök, de ugyanolyan könnyen és természetesen eltudom játszani azt is, hogy szomorú lettem a dolog miatt.


1-2 éve fedeztem fel, hogy tök vicces/érdekes így összezavarni másokat. Valaki kérdez/mond nekem valamit és én egy teljesen más vagy éppen semmilyen reakciót nem mutatok ki, ezáltal az illető LÁTVÁNYOSAN elgondolkodik, hogy most ezzel mit is akartam kifejezni, miközben semmit nem akartam kifejezni, csak látni akartam, ahogy meglepődik.


2016. szept. 19. 19:21
 1/5 anonim ***** válasza:
Jajj... ez tok jo, en is probalkozok de nem mindig sikerul. Szerintem is vicces. Bar neha hulyenek neznek emiatt, foleg ha epp nem csinalom olyan jol.. de en nem nezek hulyenek masokat, nagyon birom az ilyen embereket, szerintem jopofak. Egyik baratnommel mindig igy ugratjuk egymast, nem tudjuk miert jo, de rohadt vicces. En megertelek, csak nem tudom a magyarazatat, bocdi!
2016. szept. 19. 19:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:

Ezt tudod hasznosítani is még jobban. Például bűntudatot kelthetsz valakiben, eljátszhatod hogy nagyon megbántottak, kedvesnek tűnhetsz egy olyan ember előtt akit utálsz hogy megtudj róla mindent majd ezt ellene használd...

Hajrá!

2016. szept. 19. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
Egyes vagyok, kettesnek nagyon igaza van :)
2016. szept. 19. 19:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
Mert elemezni jó! :D
2016. szept. 19. 20:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
Ez nagyon jó adottság :D én csak hazudni tudok profi módon... De mégis ezt hogy "tanultad" meg? Irigyellek :P
2016. szept. 19. 20:46
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!