Az normális, ha tizennégy évesen nem akarok megnyílni másoknak?

A magány és a csend igénylése nem probléma.

Ilyenkor még bölcsül is valaki.

Azonban a tapasztalat szerzéshez "nyitni" kell.

Akár az emberek felé, akár a természet felé is.

A bölcsesség a pajzs, hogy kevésbé legyél kiszolgáltatott.

Ez kortalan.

Halih!

Én is ugyanígy voltam. Teljesen más dolgokra vágytam. Hol magányra, hol szeretetre, hol arra hogy én szeressek valamit... támadt bennem egy űr, amiben én éldegélhettem a magányos perceimben, és gondolkoztam mindenféle hülyeségről.

Nem osztottam meg semmit én se az ismerőseimmel, egyedül az segített hogy elkezdtem chatelni gamer-ekkel. Én nem játszottam, én csak meséltem a ráérősebbeknek.

Szóval lett olyan társaságom, akikkel abszolút faja közös témát találtunk, és tökre jó volt megismerni egy hasonló gondolkodású embernek a véleményét...

Amúgy ez nem is igazán kamaszkor.

14 éves vagy, és ilyenkor kezd el igazán csak gondolkodni, élni az ember. Megkomolyodsz egy picit, hogy helytállj, és okvetlenül el kezdi használni az agyát az ember. Ha te úgy érezted, hogy ezeknek az elmesélése rosszul végződött, persze hogy nehezebben nyitsz az új embereknek. Ez teljesen rendben van.

Ha szerencsés az ember azonban könnyen lehet, hogy pozitívan sül el a dolog. Legalábbis én már úgy érzem, rendbe jöttem a megnyílós résszel.

20F