Ti mennyire értékelitek a bocsánatkérést?

Igen, sokat számít. Vannak hibák, amiket nem lehet ennyivel helyrehozni és van amit igen, ettől függetlenül eléggé alap a bocsánatkérés, ha kiakarnál békülni valakivel.

Bocsánatot kérni nagyon könnyű, amikor őszintén úgy érzem, de amikor olyan helyzetben vagyok, hogy engem is megbántottak, olyankor nehezebb, mert én is előbb a másiktól várnám, mielőtt csak én esedeznék bocsánatért, miközben nem csak én vagyok hibás.

Sokat számít, a bocsánatkérést követően indulhat a kommunikáció az érdékeink egyeztetéséről. Ha nem sikerül megállapodnunk a jővőt illetően, akkor le is út, fel is út, de legalább civilizáltan.

Azt figyeltem meg, hogy nagy luxus a bocsánatkérés. Én értékelem.

#1 Ez hülye általánosítás, nem mindenkit az önzőség motivál ebben.

Az sem föltétlenül önzőség, hogy nem akarja elveszíteni a megbántott felet. Kérdés, hogy mi erre az oka? Ez a kapcsolattól fűgg. Pl. Engem bármelyik önző ember eldobna, mert nem engedem nekik, hogy kihasználjanak, így semmi hasznuk nem származna belőlem, ezért nem zavarná őket, ha elveszítenének.

Semennyire. Volt egy idő, amikor nagyon sokat számított, de aztán rájöttem, hogy a legtöbb ember nem gondolja komolyan a bocsánatkérést. Odavág két szót, kibékültök aztán csinálja ugyanazt, mint előtte, csak még örül is a fejének, hogy gyakorlatilag engedélyt kapott rá, mert végül is visszaengedted, nem? :D

Azóta nem izgat a dolog egyáltalán. Ha idejön valaki és úgy tesz, mintha semmi nem történt volna, nem kér bocsánatot de látom rajta a fejlődést és hjogy próbálkozik, az százszor többet jelent, mint az üres szavak. Legalábbis nekem. Tény mondjuk, hogy többször megjártam ilyen reflexből elnézést kérő, hajlongó kétszínű senkikkel.

Azóta a kedvenc számom a "The apologist" az R.E.M.-től :D

Amit az első ír, az nem feltétlenül igaz, bár nekem az lenne a logikus. Ezért nem kérek bocsánatot (apróságokat kivéve, pl. meglökök valakit véletlenül, az egyszerű udvariasság, hogy bocsánatot kérünk). Ez okozhatna is némi ütközést másokkal, ha szociálisabb életem lenne.

Nekem úgy tűnik, a bocsánatkérést annak a kifejezésének tartják, hogy az adott ember megbánta, sajnálja, ilyenek. De ha én így érzek egy komoly dolog kapcsán, akkor rossz szónak tartom, hogy bocsánatot kérek. Nem, én ki akarom fejezni, hogy sajnálom, értem, hogy mekkora bajt okoztam, de nem érzem feljogosítva magamat, hogy bocsánatot kérjek. A megbocsátást majd a másik fél eldönti, az ő joga, én nem kérem. Kifejezem, ami bennem van, innentől nála a labda.

Úgyhogy nekem ez egy fura helyzet. De mástól bizonyára le tudnám kezelni valahogy (nem emlékszem, hogy valaha is bocsánatot kért volna tőlem valaki, ahogy én se kértem mástól), az adott szitu ismerete nélkül, általánosan viszont nem tudok mit mondani.

Régebben rövidebben fogalmaztam meg a hozzáállásomat: Én nem "bocsátok meg" (ez nekem szőnyeg alá söprés lenne, önfeladás, fáj, de bocsánatot kért, így illik megbocsátanom..etc. nyilván nem mindenki így éli meg, de én igen), hanem megértem a másikat vagy nem. Ha megértem, nem sok megbocsátanivaló van (de ha mégis, azt megbocsátom. nevezetesen, hogy nem tökéletes, hibázott, elfelejtett valamit... bár ezt sem megbocsátásnak tekintem, csak elfogadom, hogy tökéletlen, mint mindenki), ha nem fogadom el az érveit, s továbbra is haragszom, akkor ez bizonyára így marad. Innentől szitufüggő, hogy soha többé nem állok szóba vele, sosem bízom benne többé vagy csak tudomásul veszem, hogy valamiben nagyon nem értünk egyet és szerintem nagy hibát követett el.

Úgyhogy a bocsánatkérés nem igazán számít. Én információt akarok, meg akarom tudni, hogy hogyan érez, miért csinálta... Utána könnyebben helyrerakom magamban a dolgokat. Nagyon sokszor csak beleképzelem magam a helyébe, meg se kell szólalnia, megértem és elmúlik a sértettség. Ekkor max. magamnak bocsáthatnék meg, hogy rosszul reagáltam elég nyomós ok nélkül...

Nem kérek bocsánatot, ami a szívesmen, az a számon. :)

A bocsánatot pedig nem értékelem, mert sokan elintézik, aztán utána ugyanúgy sérteget tovább.