Te mit gondolsz arról, ha valaki tehetségesnek hiszi magát, de nem is az? Kinek a feladata szólni erről?

Ha ismerőse-barátnúője vagyok, akkor nem bántóan megmondom neki, és kész.

Nem a te feladatod.

Kéretlenül nem mondanék véleményt, nem szoktam. Hozzám közel álló pedig nyilván megkérdezné, akkor viszont elmondanám neki, a lehető legkevésbé bántóan.

Nem tudom te ki vagy, nem is érdekel. Mit akarsz attól a gyerektől ? Keress olyan valakit akire büszke lehetsz és büszkén mehetsz végig vele bárhol, anélkül hogy szégyenkezned kelljen miatta.

Utolsó, és mi van, ha összejössz valakivel, aki csak ezután kezd bele olyasvalamibe, ami nem megy neki? Ahelyett, hogy elmondanád a véleményed, csak szakítasz vele? :D

Nekem azt tanították, hogy a tehetség nem olyan ami csak úgy megjelenik az egyik emberben, másokban meg nem annyira. A tehetség a képességek és készségek valamilyen irányú továbbfejlesztése. Lehet ezt belső indíttatásból, örömből tenni, vagy külső nyomás hatására. Ha azt akarnánk meghatározni mit jelent tehetségtelennek lenni, az talán azt jelentené, hogy valaki olyan dolgot tesz amire képessége van, de nem fejlesztett hozzá elegendő készséget. Hogy mi az elegendő, az eshet szubjektív megítélés alá. Attól, hogy valaki nagyon kevéssé sajátított el egy folyamatot, még lehet kedve hozzá, és kiválthat érdeklődést másokból. Ha csak azt vesszük mekkora boldogságot okoz látni egy kisgyerek első lépéseit, ami hát járásnak nem nevezhető. Azt is mondhatnánk ez a gyerek tehetségtelen kifutómodell az adott pillanatban, és nem is jutna eszünkbe kiküldeni oda. És itt a kérdés az, hogy aki mégis kimenne ilyen képességekkel, annak meg kellene-e mondani, hogy ne tegye. Ez viszont azon is múlik, hogy ez a valaki miért kívánkozik a kifutóra. Az is lehet, hogy nem azt akarja megmutatni, hogy milyen szépen tud járni. Abban lehetne segíteni, hogy a megfelelő felületet találja meg ahhoz, amit mutatni szeretne. Ezt el lehet mondani. Azt is el lehet mondani, ha alap képességek hiányoznak, amiket fejleszteni kellene. Aki ezekkel tisztában van, de nem érdekli, az nem érez elhivatottságot, és az egészet öncélúan teszi. Az kinek baj? Miért baj? Ha valakit érdekel amit csinál, szereti is, az megpróbál fejlődni benne, és azért valamennyire el tudja helyezni magát egy szinten. Azt is fel lehet vállalni, ha valaki nem akar fejlődni, csak kedve van hozzá. Mint ahogy kedvtelésből szoktak főzni is, akkor is ha nem mindenki akar mesterszakács lenni. Megmondod, hogy hát ez most nem túl finom, de nem mondod, hogy többet ne főzzön. Aztán meg az sem biztos, hogy a többi vendég udvariasságból tolja be a pacalt vagy az éticsigát, van akinek tényleg az ízlik. Te meg azt hitted csirke lesz sültkrumplival. Ha azt látod mondjuk, hogy titokban kimennek elásni a kaját a hátsókertben, és közben kinevetik szegény szakácsot, igen akkor ezt el kellene mondani szerintem, bár nem igazán látok rá okot, amiért rendszeresen így tennének emberek. Ebben az esetben annak kell erről szólnia, aki előbb növeszt gerincoszlopot. De csak ha valóban ez a helyzet. És néha van ilyen is, mert láttam a legutóbbi x-faktorban, hogy valakik szerint vicces lett szándékosan megalázni emberi lényeket. Ráadásul azok sem voltak tehetségtelenebbek, max. kevésbé eladhatóak. Ezért is gondolom, hogy nem mindegy hova visz a kifutó, és mi az amit meg akar mutatni magából valaki. A tevékenység csak eszköz, a szándék az elsődleges szempont.

Ha ismerősről, barátról van szó es a veleményemet kerdezi, elmondom. Amúgy meg nem szólok bele, vegülis, kevésbé tehetséges emberek is sikeresek tudnak lenni a zenében, stb.