Mindenki legyen olyan amit legbelül érez, vagy alkalmazkodjon az elvárthoz/ megszokotthoz/ a körölötte lévőkhöz?

Attól függ, mennyire erős a vágy. Egy fellángolás nem biztos, hogy elég egy életet átívelő döntéshez, de ha úton-útfélen azt kapod, hogy neked azt a bizonyos valamit kellene csinálnod, akkor az nyilvánvalóan úgy is van.

Példa: gyerekként mindig "elnyomott" voltam a korosztályomban különböző okok miatt, a felnőttek inkább "konoknak" és "önfejűnek" jellemeztek. Valójában - és erre csak 30 után jöttem rá - ez azért volt így, mert mindig is vezető típus voltam, csak annak idején nem volt kiket vezetnem.

Aztán az élet úgy hozta, hogy bárhova is kerültem, mindig azt láttam, hogy lehetne ezt jobban is csinálni, máshogy is csinálni... és végül belekezdtem saját magam ugyanabba, egyedül, vagy egy-két társsal.

Az élet majd terelgetni fog arra, amerre menned kell. Ha elnyomod az igazi énedet, azzal csak szenvedést biztosítasz egész életedre.

#3 nagyon bután gondolkodsz...

mindenki igenis megfoghatja a párja kezét, vagy állomáson búcsú meg üdvözlő csók olyan, amihez mindenkinek joga van, azért mennek felvonulni, mert ezért a mai napig meg akarják őket verni, megverik, vagy csak szükségét érzik a beszólásoknak...

másrészt a vallásról is sötéten gondolkosz, a hit az nagyon hasznos és rengeteg ember menekül oda és igenis szükségük van rá...

az éneklésben meg igazad van :) az sajnos tehetség kérdése is, nem pusztán tanulás

szerintem ha csak alkalmazkodik az elvárthoz, akkor boldogtalan lesz... ne másokért élj, hanem agadért, én mindig ezt mondom mindenkinek :)

Nehéz kérdés:

Ha önmaga valaki, akkor vagy kiutálják, vagy elfogadják. Ha nem önmaga valaki, akkor kicsavarják belőle az okokat (pl.: egy betegség miatt), és kiutálják.

Ha valaki alkalmazkodik, akkor föladja önmagát, de talán túlélheti a környezeti b×st.