Kezdőoldal » Emberek » Lakóhely, szomszédok » Mit tegyek ebben a helyzetben?...

Mit tegyek ebben a helyzetben? A lakótársam felzabálja a hűtőt.

Figyelt kérdés
Nyár óta lakok együtt egy lánnyal albérletben. Én is lány vagyok, 25. Eddig minden jó volt, tök normális csaj amúgy, túlzás hogy barátnők lennénk, de kijövünk. Elmúlt 3-4 hétben kezdtek „eltűnni” dolgok a hűtőből. A legelső egy doboz kockasajt volt, amiből még csak egy darab hiányzott. Utána 4 db gyümölcsjoghurt. Ekkor még nem szóltam neki semmit. Utána sorozatosan eltűntek a kajáim: virsli, felvágott, túró rudik, halkonzerv, stb… Amúgy én dolgozok 5-ig, ő egyetemen tanul és sokszor nem megy be órára, tehát sokat van otthon. Mire hazaérek tök éhesen, üres a hűtő. Kérdőre vontam, de udvariasan. Erre ő azt mondta ne haragudjak, csak nagyon megkívánta ezt+azt, és nem volt kedve lemenni a boltba, de kifizeti nekem. Mondtam hogy nem kell fizetni, de légy szíves ne csinálja ezt többet. 2 hétig nem is volt semmi. Tegnap, amikor hazaértem a munkából, vettem volna ki a fagyasztott camambert sajtot meg a hasábkrumplit a fagyóból, az meg tök üres volt. Na itt betelt a pohár, és elég csúnyán leszidtam őt. Erre ő sírni kezdett, hogy nem tehet róla, nagyon megkívánta délben és kisütötte. Azt azért tudni kell, hogy 500g-os sajtról és 1000 g-os krumpliról beszélünk… A kezembe nyomott egy tízest, hogy „jóvá tegye”. Elfogadtam, de tovább forrongtam magamban hogy mehetek le megint a boltba kajáért hulla fáradtan. Végül nem mentem, rendeltem inkább. Biztos vagyok benne, hogy valami evési baja van, mert ennyit zabál, közbe meg tök vékony. Annyira nem vagyunk jóban, hogy rákérdezzek, úgy érzem nem az én dolgom. Gondoltam zárható hűtőszekrényre, de szűkös a hely, nem férne be sehova. Megígérte, hogy többet nem csinálja, de nem tudom, hogy adjak még egy esélyt neki, vagy költözzek? Nem rajongok amúgy a költözésért, már tök jól berendezkedtem meg minden. De ha nincs más esély, megyek. Neki esze ágában sincs költözni, ezt közölte is velem. Szerintetek mit csináljak? Csak legvégső esetben akarok elmenni innen, létezik valamilyen köztes megoldás?

2021. nov. 10. 13:06
1 2 3
 11/25 anonim ***** válasza:
86%
Ez nettó pofátlanság, nem depresszió. Pici hűtő nem férne el a szobádban? Kulcsra is lehetne zárni vagy raksz fel zárat. Mondjuk vicces, hogy neked kéne külön hűtőt venni, hogy ne zabálják el előled a saját ételedet.
2021. nov. 10. 16:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/25 anonim ***** válasza:
28%
Vegyel mindenbol 2x annyit es ha megeszi 2x arat kerd el, majd rajon h kenyelmeben 2x abnyiert eszik fele annyit. Aztan abba hagyja, ha nem neked mindhatni ingyen lesz a kaja.
2021. nov. 10. 16:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/25 anonim ***** válasza:
77%

Ezt most csak poénból írom, ne pontozzatok rommá pls. :D Vagy ha akartok, akkor nyugodtan. :)

Vegyél ilyen lopásgátló zacskót és ilyenekben tárold az ételeidet. A penész csak a zacskón van, nem az élelmiszeren. :D

[link]


[link]

Csak kérd meg, hogy a penészes kajákat ne dobálja ki a hűtőből, mert az neked még jó lesz szűkösebb időkben. :)

2021. nov. 10. 16:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/25 anonim ***** válasza:
34%

Latom nincsenek pénzügyi gondjai, adjon neked penzt (amit akar, annak az arat+mondjuk 2k borravaló) te elmész bevásárolni magadnak es neki is. Igy neki is lesz sajat kajaja, nem eszi el eloled a tied, te meg mindig kapsz pluszba par ezret. Vagy valahogy vedd ra hogy menjetek el egyutt bevásárolni, gondolom lusta elmenni, ezert zabalja fel a tiedet, de ha neki is lesz otthon kajaja, akkor ebbol nincs gond. Cimkezzetek fel melyik polc, fiók kié. Meg amugy szerintem kerdezz ra hogy ezt miert csinalja,azután is miután mar rászoltal parszor.


Ui: érdekelne melyik markanak van 500g-os camambertje.

2021. nov. 10. 18:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/25 anonim ***** válasza:
31%
Szólj a főbérlőnek h a csaj feszt lopja a kajád a hűtőből kérd h szerezzen egy mini hütőt a szobadba. Vagy pedig rakja ki
2021. nov. 10. 22:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/25 anonim ***** válasza:
20%

Őszintén bevallom én is lerabolom a hűtőt.

Az vált be, hogy szólok és megadom az árát.

Többet szoktam fizetni mint amibe került, amolyan felárral számolva a kellemetlenségért.

Táblázatban vezetem, hogy követni lehessen.


Amikor rám tör az éhség nem igazán tudok gondolkodni és összekötni a szálakat, hogy másé ezért nem szabad megenni.

Nagyjából annyira megy, hogy nagyon éhes vagyok és ott egy kaja.

Utána mindig bűntudatom van.

Néha annyit eszek, hogy rossszul leszek tőle.


Bezárás, lakat és becsomagolás biztos nem fog segíteni.

Amikor valaki egész nap egyedül van otthon meg fogja oldani, hogy bejusson a hűtőbe.


Tudom késő van és aludnom kéne de épp megettem a túrórudikat.

2021. nov. 11. 01:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/25 anonim ***** válasza:
61%
16# megeszed aztab lemesz a boltba, ennyit nem vagy kepes megtenni?
2021. nov. 11. 02:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/25 anonim ***** válasza:
78%

Én bulimiásként zabáltam ennyit, de azért akkora szenyó nem voltam, hogy a másik kajáját egyem fel. :)


Egyébként: kishűtő a szobádba és arra lakat, mert leszidhatod még ezerszer, változás nem lesz.

2021. nov. 11. 11:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/25 anonim ***** válasza:
0%

Kérdező nő vagy pedig férfi vagy?

Beszéltél vele?

Depressziós az illető?

Miért is van lakótársad?

Miért is kell és kellene együtt lenni egy másik emberrel?

Fiatal szingli férfi létemre egyedül vagyok a lakásomba.

Ezt nem hiszem el?

Ezt nem tudom megérteni?

2021. nov. 11. 23:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/25 A kérdező kommentje:
#19: írtam a kérdésben, hogy nő vagyok. Azért van lakótársam, hogy jobban jöjjek ki anyagilag, egyedül fizetni egy albérletet, elvinné minden pénzemet. Így meg tudok félrerakni valamennyit.
2021. nov. 12. 07:32
1 2 3

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!