Hogy lehet valaki annyira retardált huszonévesen, hogy lámpafénynél alszik egy koliszobában, miközben kettő szobatársa van?

#1 A szemtakaró egészen addig oldja meg a problémát, amíg nem forgolódom, mert akkor lejön. Én meg felébredek a fényre, viszont nem tudok vissza aludni.

#4 Ja, csak két órával később megy aludni,mint mindenki más.

Velem alapból az a baj, hogy szorongom a problémák megoldásának szóba hozatalától, mert családi körben, meg gimis szobatársaktól (5 évig) azt tapasztaltam, hogy ha szóvá teszek valamit, akkor én vagyok az egyetlen, akit ez ennyire zavar, ezért egy minimális idő után le lesz szrva, újra szóvá kell tennem, újra és újra eljátszani, mire a másik fél besértődik, hogy ő "alkalmazkodik" (2 percig-3 napig), nekem meg semmi nem jó, ezért folyton bsztatom, és ugyanúgy telibe van fosva, amit én kértem, de legalább a konfliktusos témán kívül se tudunk meglenni egymás mellett. Nekem már ehhez nincs türelmem, el se kezdem, ha nem zavar nagyon, vagy ha látom, hogy ezt nem bírnám szépen szóba hozni.

És általában, amikor annyira zavar, hogy motivált legyek abban, hogy szóba hozzam, addigra már irritál annyira, hogy szépen ne tudjam találni. Jelenesetben ez azt takarja, hogy ha este a szemmaszkom a helyén marad, akkor nem hozom szóba, mert kvázi nem zavar, de ha egy este lecsúszik, felébredek hajnalban arra a kva lámpára, akkor eléggé felcsesz annyira, hogy akkor meg azért nem teszem szóvá, mert ezen kívül jól kijövök a szobatársammal, és nem akarom megbántani.

Azzal a ténnyel együtt meg még jobban irritál az a szájbatekert asztali lámpa, hogy van bent neki amúgy ilyen égősor(jó, mondjuk téli kiköltöztetés óta még nem volt türelme vissza rakni), elemes gyertya, lapos korongszerű világító biszbaszból kettő, meg egy ilyen seprű szerű színesen világító fiszfasz, mindegyiknek tompább fénye lenne, mint annak a hülye lámpának, de nem, feltétlenül annak a nyomorult lámpának kell világítani.