Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Mi lehetne egy elfogadható...

Mi lehetne egy elfogadható felmondó szöveg?

Figyelt kérdés

Amikor felvettek, a legfontosabb kérdés az volt, hogy biztos vagyok-e a munkában, mivel hosszútávra keresnek embert, és sokan kibuknak. Mivel volt már rossz tapasztalatom egy összeszokott közösségben új alanyként, csak annyit mondtam az interjúztatómnak, hogy, ha van csapatszellem, barátságosság, számomra a munkának nincs akadálya. Meggyőzött az illető, hogy gond egy szál sem lesz.

Már az első napokban éreztem, hogy szépített a helyzeten, a későbbiekben (1 hét papíron való tanulás/tesztek, 1 hét segédkezés, 1 hét már mondhatni önálló munka) pedig meggyőződtem róla. Mintha ott sem lennék. Pedig mindig illedelmes voltam, próbálkoztam, hátha megtörik a jég.

Most már biztos vagyok benne, hogy nem szeretnék itt dolgozni. Nem a munka miatt. Nem zavar a koránkelés, estig virrasztás, esetleges hétvégézés, cipekedés és társai. Az emberek miatt. Szeretek csapatban dolgozni, el tudok lenni egyedül is, azonban ez a köztes állapot nagyon bánt. Nem vagyok a csapat része, viszont hivatalosan nem magam dolgozom.

Szörnyen érzem magam, mivel biztosítottam a fő embert, hogy sokáig tervezek itt dolgozni, viszont nem úgy lett.

Hogyan tudnám ezt megfogalmazni neki személyesen?



2021. jún. 12. 04:43
 1/8 anonim ***** válasza:
100%

Semmilyen szöveget nem kell írj


Az elmondásod alapján próbaidős vagy,szóval simán oda mész munka végén,hogy köszönöd a lehetőséget, más helyen képzeled el magad és holnaptól már nem mész be


Nem kell megindokolni sem.

2021. jún. 12. 04:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 A kérdező kommentje:

Ez lehet, buta kérdés. Viszont eddigi munkahelyeimen mindig volt szó próbaidőről, itt pedig nem. Attól még itt is van, igaz?


És azért szeretnék valamit mégis mondani, mert maga a magasabb posztú illető szimpatikus volt. Viszont igazad van, nem kötelező.

2021. jún. 12. 04:55
 3/8 anonim ***** válasza:
32%

Mindenhol van

3 hónap

2021. jún. 12. 04:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:

Oda mész elmondod,hogy nagyon sajnálod,de fel szeretnél mondani és köszönöd a lehetőséget


Hidd el nem te leszel se az első se az utolsó aki úgy döntött,hogy mégse

2021. jún. 12. 04:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 A kérdező kommentje:

#4 Igazad van. Lehet, túlgondolom.


#3 Köszönöm.

2021. jún. 12. 05:00
 6/8 anonim ***** válasza:
52%
semmit se kell mondani próbaidő alatt, ami mindenhol 3 hónap. Ha ezt túllépted, akkor meg annyit szoktak mondani, új munkahely. Semmi mást nem, nincs is közük hozzá, hol fogsz dolgozni későbbiekben
2021. jún. 12. 05:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
100%

Szia!

A munkaszerződésen rajta szokott lenni,hogy mi a helyzet a próbaidővel.Ha nincs erről infó,akkor a MT.a mérvadó.

Értem,hogy miért akarod megindokolni mégis.

Én annyit mondanék,hogy köszönöm szépen a lehetőséget ,a munka tetszett ,de a közösségben nem érzem,hogy lenne helyem.

2021. jún. 12. 05:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:

#7 Megnéztem a szerződésem, csak annyi szerepel benne, hogy ők bármikor megszüntethetik a jogviszonyt.

Valamint köszönöm a választ, ilyesmit fogok akkor mondani.

2021. jún. 12. 05:53

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!