Miért lepődnek meg azon, ha valaki nem szereti a munkáját, nem akar dolgozni?

Tanuld meg, 1 olyan nincs, hogy bármit teszel és mindenkinek megfelel.

2 nem kell senkinek megfelelni, 0 köze van az életedhez az emberek 99℅-ának.

Ahogy az egyes mondja.

Miért zavar téged, hogy más mit gondol? Meg tudod pontosan fogalmazni? Az az ő gondolata. Van hatással az életedre? Vagy úgy gondolod, hogy hosszútavon az a jó élet, hogy mindig mindenkinek megfelelsz? Sosem fogsz tudni. Tehát egyszerűbb az élet, ha senkinek nem felelsz meg, csak magadnak.

Terápiában fel lehet oldani, lebontani azt ezt okozó falakat.

Tudom, unalmas, én is unom már mindenhová ezt írni, de csak ez a megoldás. Gyakorin nem fog megoldódni.

Én tudom, hogy az emberek jelentős többsége nem szeret dolgozni. De nem értem miért.

Nagy többségnek megvan a lehetősége, hogy az legyen, ami szeretne lenni. Szinte bárki tud egyetemre menni, nyilván van pár nagyon extrém hátrányos helyzetű, aki nem, de alapvetően rengeteg lehetőség van. Koli, szociális ösztöndíj, tanulmányi ösztöndíj stb. Persze sokkal könnyebb, ha ezen nem kell aggódnia az embernek, mert a családja valamennyire tudja támogatni amíg tanul, ami szerintem normális, a családok nagy része képes erre.

Meg aztán nem csak egyetem létezik. Keresni kell a lehetőségeket és ismerni önmagunkat és azt, hogy mit szeretnénk.

Aztán nem félni váltani.

Engem nagyon elszomorít, hogy ennyi ember nem szeret valamit, amit lenne lehetősége megválasztani.

Téged mi akadályoz abban, hogy az állommelódat végezd?

Ki lepődik meg ezen? A többség így van vele.

Ettől még nem kellene így lennie.

Szerintem van, hogy vannak a világban feladatok amit meg kell csinálni, hogy az működjön és jó hely legyen. És ha én nem csinálok semmit akkor másnak kell. Szóval innen nézve, szebb és közösségibb, ha valamit én is rendbe teszek. És ezen nem változtat, hogy mennyi pénzem van.

Ezt írom úgy, hogy én sem szeretek dolgozni.

Szóval szerintem találj valamit amit ha nem szeretsz is, de értelmes dolognak tartod ami jót hozz létre. És valamennyit csinálj meg belőle. Esetleg fél állásban.

De örülök, amikor végre vk ki meri ezt így mondani.:)

Számomra az a furcsa ha vk azt állítja, nem tudná elképzelni az életét munka nélkül.

Pontosan tisztában vagyok azzal h dolgozni muszáj, mert meg kell élni vmből, és nem is működne így a világ, ha senki nem.dolgozna - de attól még soha nem fogok szeretni munkába járni.

Valaki fentebb kérdezte, akkor miért nem teszünk az álommunkánkért, miért nem képezzük magunkat, stb. Én erre tudom a választ: mert nincs olyan munka, amit álomnak nevezhetnék.:)

Lapozgazom az àlláshirdetéseket, hàtha lobban vm szikra, de nem. És akkor már inkàbb maradok ahol vagyok, mert 3 gyereket kell eltartanom.

Az álom èlet számomra akkor volt, amikor a gyerekek kicsik voltak, és otthon voltam velük. Egész nap volt tennivalóm, és éjjel is, amíg egészen kicsik voltak, de minden pillanatàt élveztem. És amióta ők megszülettek, utàlok munkàba járni, pedig már pár helyet váltottam is, próbálkoztam.

De mindig azt érzem h én szívem szerint a csalàdommal, a családomért, az otthonunkért güriznék legszívesebben. Nekem ez lenne a normàlis, nem az hogy más vadidegen ember szekerét tologatom.

És nem kellenek most a beszólások hogy de akkor miből tartanád el a gyerekeidet, mert TUDOM hogy muszàj dolgozni.

De attól még utálom.;)

#7 amúgy az nem segítene, ha úgy tekintenél egy kicsit nagyobb közösségre, mint ha nem is a családod, de olyanok, akiknek ha jó a helyzete az egész környezet jobb lesz, ahol a családod él?

meg esetleg valami ilyen gondoskodó munkakört próbáltál? (mondjuk azokban nálunk nem nagyon van pénz viszont. ez annak lehetne jó akinek a párja nagyon jól keres. meg az is nehéz, hogy pl nekem tanár ismerőseimnek nem csak az a baja, hogy kevés a pénz hanem az is, hogy olyanná alakították az egészet, hogy minden meg van szabva és sok bürökrácia, meg túlterhelés, szóval aki egész életében tanár akart lenni annak is nehéz ezt élvezni, ha nem is számít a pénz. ami baromi szomorú)

Igen, próbàlom mindenféle mentàlis trükkökkel kibírni a munkanapokat:), köztük van ez is amit írtàl, hogy úgy fogom föl, ezzel segítek a főnökömnek (aki amúgy ritka jó ember). De rosszabb napokon mindig belémhasít hogy nem neki kéne segítenem, hanem a gyerekeimnek. Hogy ne egy kifáradt, stresszes anyàt kapjanak a nap végére, hanem hogy már ebéd utàn elhozhassam őket a suliból és én foglalkozhassak velük igazán. Egy percig sem húzhnàm más igáját, ha ezt megtehetném

Érdekes hogy ezt írtad, és de, igen, többen is mondtàk már hogy segítő szakma lenne nekem való. De hogy mi... Egyikhez sem èrzek ihletet. Az eg.ügy vonzott gyerekkoromban, de ma már biztos hogy nem bírnàm sem gyomorral sem idegekkel. Kisgyerekeket is imádom, de más gyerekek pelusát stb nem bírnàm.

És még sorolhatnàm a kontràkat napestig.:)

Tanárit már próbàltam, nem voltam elèg szigorú, általában megettek a gyerekek reggelire.:))

De nem akarom elterelni a Kérdező témàjàt.