Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Jogosan esik rosszul, vagy...

Jogosan esik rosszul, vagy felfújom?

Figyelt kérdés

Hirtelen jött rosszullét miatt nem tudtam részt venni a munkahelyi karácsonyi összejövetelen. Megírtam a közös messenger-csoportba, és épp attól a két kollégától, akikkel a beosztásom szerint a legtöbbet dolgozunk együtt (és akikkel elvileg jó a kapcsolatom), gyakorlatilag semmiféle visszajelzést sem kaptam. Az egyik sírós fejet tett az üzenetre, a másik még azt sem, míg a többiek írtak ebben a közös csoportban, vagy külön üzenetben, hogy jobbulást kívánnak.

Én mindig írok annak, aki beteg, mert sztem egy három mondatos üzenetbe még senki nem hal bele, viszont jólesik az illetőnek. Ez a mostani azért (is) esik rosszul, mert én kb. öt éve voltam utoljára táppénzen, tehát még azt se lehet mondani, hogy folyton beteg lennék.

Néha úgy érzem, túl előzékeny vagyok, és túl sokat adok olyan embereknek, akikről később kiderül, hogy ők egyébként semmibe se vesznek. Valójában nem csak ez az egy dolog volt, máskor is érzékeltették velem, hogy egyébként nem nagyon számítok. Csak ez most azért esett rosszul, mert tényleg egy kicsi, semmi energiájukba se kerülő gesztus lett volna, és fordított esetben én írtam volna nekik.


Ti hogy látjátok? Csak felfújom?



dec. 14. 10:55
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
100%

Felfújod.

Nyilván udvarias gesztus lett volna, ha mielőbbi gyógyulást kívántak volna, de azon pattogni, hogy ezt elmulasztották, enyhén szólva nevetséges.

dec. 14. 11:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 A kérdező kommentje:

Nem pattogok. Csak amikor olyanok írnak, akikkel nem is egy részlegen dolgozom, és csak távoli a kapcsolatunk, akkor rosszul esik, hogy épp azok, akikkel meg elvileg közeli, egy árva sort sem.

De elfogadom, talán tényleg felfújom.

dec. 14. 11:07
 3/11 anonim ***** válasza:
Felfújod
dec. 14. 11:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
Felfújod
dec. 14. 11:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:

Mit kellett volna irni? Nem azt irtad, hogy eltort a labad, covidos vagy, horghurutod van.

Egy menstruacios gorcs, fejfajas, fosas kapcsan mit kellene megfogalmazniuk?

dec. 14. 14:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
58%
Túlreagálod. Látszik hogy nő vagy.
dec. 14. 14:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:

Szerintem kicsit túldramatizálod a helyzetet.

Tényleg ennyire boldoggá tesz egy üres gesztus, mint a "jobbulást!" ? Ezek csak szavak. Jobban éreznéd magad, ha a másik konkrétan le se sz.rná, hogy mi van veled, de megírná, hogy jobbulást, mert tudja, hogy túlérzékeny vagy és, hogy ne legyen az, hogy "belegázolt a lelkivilágodba"?

dec. 14. 17:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:

Nem a mostani esik rosszul, hanem az emlékeidre alapuló belső képed róluk és a viszonyotokról miatt értelmezed így a helyzetet.

... az emlékeid is korábbi helyzetek egyéni értelmezése. Nem mondom, hogy alaptalan, de könnyen előfordul, hogy halmotottan torzul.

dec. 15. 08:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:

Ahogy nézem, a kérdés valójában az, hogy "nem nagyon számítasz"-e.

...de ezt nem ide kell kiírnod, hisz nyílvánvalóan itt semmit nem tudunk rólad, rólatok.


Ennek érzetét te magadban tudod helyretenni. Elsősorban azzal, hogy őszintén végigméred magadban mit vársz tőlük, és miért. A miértnek is vannak mélységei. Pl. azt mondot, hogy te megtennéd értünk. És annak van e valami hátsó motivációja?

dec. 15. 08:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
Lehet, azt hitték, nem akarsz velük karácsonyozni. Inkább telefonálni kellett volna valamelyiknek, hogy hallja is, tényleg beteg vagy.
dec. 15. 11:56
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!